Vízisíeltél már? Így biztos nem!

Az örökifjú Chuck Patterson szereti a kihívásokat, szinte minden extrém sportot kipróbált már. Sőt, olyanokat is, amik addig nem is léteztek.

Extrém sportos körökben jól ismerik az örökifjú Chuck Patterson nevét, mint aki minden létező extrém sportban igyekszik kipróbálni magát, és közben őrült dolgokra is képes.

Például pár éve, mikor éppen SUP-pal evezett Kalifornia partjainál, és egy fehér cápa kezdett körözni a deszka körül, Patterson ahelyett, hogy fülét-farkát behúzta volna, és csendben megvárja, míg elúszik, bedugta a vízbe a kameráját, hogy lefilmezze az állatot. Valahogy így:

 

Aztán azt is kitalálta, hogy vízisíelni fog, de nem ám úgy, hogy valaki kötélen húzza, hanem felmegy egy nagy hullámra, majd ahogy kell, fogja a léceit és botjait, és lesiklik rajta. Végül is, gondolta, két és fél éves kora óta síel (most egyébként 44), miért ne próbálná meg? Ezt sikerült neki összehoznia.

 

Végül is az akciónak tudományos kísérleti jellege is volt, hiszen a globális felmelegedés miatt még nem tudni, hol és hogyan fogunk síelni és snowboardozni néhány évtized múlva, így valóban nem árt keresni a lehetőségeket és nyitni az új felé. Patterson szerint:

„Szeretem a fizikai és mentális kihívásokat minden sportágban, ahol van víz vagy hó, és az élet elém sodorja. A családom és a barátaim mindig a legjobbat hozzák ki belőlem. Ezért érdemes élni.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kell egy jó edző, szerencse, és hogy jókor találkozzon a munka és a hegyi rutin
Hegynek felfelé, és lefelé jövet is sokat számít a helyes technika
Önmagának bizonyítana egy külföldi maratonnal, de jöhetnek a terepversenyek is
Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 
A bajai orvos több mint 100 félmaratonon van túl – 51 évesen kezdte

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.