Majd’ háromezer fekvőtámasz egy óra alatt

Több mint két éve Jarrad Young, ausztrál fitneszedző új Guinness-rekordot állított fel 2806 fekvőtámasz elvégzésével. A világjárvány alatt egyre többen próbálkoznak a csúcs megdöntésével.

Jarrad Young már jóval a pandémia kitörése előtt eldöntötte, mindenáron szeretne nyomot hagyni a sport világában. Személyi edzőként tudta, hogyan kell alaposan felkészülnie egy olyan kihívásra, amely még egy kitűnő kondícióban lévő ember szervezetét is jelentősen megterheli.

Egy óra alatt több ezer fekvőtámaszt csinálni – rövid pihenőket közbeiktatva is – nem mindennapi erőpróba, még a legedzettebbeknek is sokat kell készülniük. Az ausztrál fiatalembert azonban ez mit sem zavarta, csupán egy cél lebegett a szeme előtt: bekerülni a Guinness Rekordok könyvébe. Pedig egy évvel Jarrad Young rekordja előtt, 2017-ben Carlton Williams 2682 fekvőtámaszig jutott, az ausztrál ezt toldotta meg még 124-gyel. Az alábbi videóban megnézhetjük, hogyan sikerült neki:

 

 

A számláló végül 2806-nál állt meg, ami bőven elég volt, hogy Carlton Williams örökébe lépjen.

Az egyórás kísérlet közben a tizenötös etapokat rövid légzőgyakorlatokkal szakította meg, és közbeiktatott ivószüneteket is. A filmben jól látszik, ahogyan a testét végig kontroll alatt tartja, nem beszélve lenyűgöző állóképességéről.

Ezt a csúcsteljesítményt több mint két éve senki sem múlta felül, de elképzelhető, hogy ez változik, mert a karanténban egyre többen próbálkoznak különböző fekvőtámasz-kihívásokkal. Természetesen nem mindegy, hogyan és milyen körülmények között vágunk neki a csúcskísérletnek. A Guinness-rekordok hitelesítése szigorú protokoll szerint zajlik, több hetet is igénybe vehet. Ezért aztán ne lepődjünk meg, hogy bár a recordholders.org honlap szerint az indiai Bijender Singh 1988 szeptemberében 3877 fekvőtámaszra volt képes hatvan perc alatt, ezt „csak” a Limca Book of Records ismerte el világcsúcsnak, a Guinness nem. Ettől még persze megsüvegelendő produkció.

Mielőtt azt hinnénk, az egyórás fekvőtámaszrekord egyedülálló teljesítmény, idézzük fel az egyesült államokbeli Charles Servizio 1993-as mutatványát. Bár nehezen tudjuk elképzelni, hogyan lehet egy álló napon át fekvőtámaszozni, ő mégis megcsinálta: 46 001 alkalommal tolta magát fel és le, amit az erős emberek azóta sem tudtak felülmúlni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tisztában volt a terepviszonyokkal, meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
Jön a „Föld órája” – vízitúra a Dunán
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
Tavaly nem sikerült megdöntenie az egyéni csúcsát, de idén újra megpróbálja
Elázott, lehűlt, fájt a vádlija, mégis pályacsúcsot ért el

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból