A Spartathlon a világ egyik legismertebb hosszútávú futóversenye, s talán (okkal) mindenki a görög mitológiához köti, az alábbi idézet mégis egy ausztrál származású angol repülőtiszttől, bizonyos John Fodentől származik: „A főutcán egyszerre nagy tömeg lett, én meg csak ennyit tudtam mondani: »Bizonyítottuk, hogy ez a régi história igaz, és hogy Hérodotosz hiteles történész volt. Ezt meg kell tudnia mindenkinek, ezért csináljatok egy versenyt az általam lefutott távból.«”
Valahogy így kezdődött a Spartathlon újkori históriája az 1980-as évek elején – az ókori pedig több mint kétezer évvel korábban íródott. Hérodotosz elbeszélése alapján időszámításunk előtt 490-ben, a marathóni csata előtt Athénból segítséget kérni Spártába küldtek Leonidász királyhoz egy futárt, aki a távot futva tette meg.
„Az egyetemen tanultunk Hérodotoszról, és ekkor olvastam Pheidippidész futásáról is – mesélt megdöbbentő részletességgel Foden még a 2016-ban bekövetkezett halála előtt az Ultra című film rendezőjének, Simonyi Balázsnak. – Ránéztem a térképre, és azt gondoltam, ez lehet vagy százhatvan mérföld, még sosem futottam ennyit, kíváncsi vagyok, vajon menne-e… Az egész egy próbának indult, nem tudtam, hogy képes vagyok-e megcsinálni.”
A katonatisztből lett futó nem sokat tévedett, nagyjából 153 mérföld, vagyis 246 kilométer a távolság Athén és Spárta között. Ennek a távnak vágott neki Foden négy barátjával, a cél az volt, hogy harminchat óra alatt érjenek Spártába.
„Negyvenkilenc éves voltam, ejtőernyősként szolgáltam, de mellette tagja voltam egy futóklubnak – na, ott mindenki őrültségnek tartotta a tervemet. Emlékszem, a brit nagykövetség szólt a görögöknek, hogy ez a tiszt nem kém, csak atléta… Szereztem egy légi navigációs térképet, de az túl kicsi méretarányú volt, ráadásul akkor még nem voltak utak, leginkább a kecskecsapásokat követtem. Ahhoz, hogy tudjam, merre menjek, a Sarkcsillagot kellett figyelnem, tudtam, ha mögöttem van, akkor nyugatnak, vagyis Spárta felé tartok.”
Az öt futó közül ketten feladták, egyikük valahol rövidített, egy másik többet futott harminckilenc óránál, míg Foden célba ért 37 óra és 37 perc elteltével.
John Foden (középen) és társai a „hőskorban” – forrás: British Spartathlon Team
„A táv felénél majdnem kidőltem, nagyon rosszul voltam. Alig láttam valakit út közben, mert akkor még nem volt olyan, mint most, hogy az emberek nézik. Akkor senki sem tudott róla egészen addig, amíg el nem értem Spártába. Boldog vagyok, hogy verseny lett belőle, mert így, ha majd meghalok, lesz valami, amit hátrahagyok ennek a világnak, valami, ami alapján az emberek emlékeznek rám.”
Foden 2016 októberében hunyt el, vagyis 2018 szeptemberének utolsó péntekjén, 28-án másodszor startol el nélküle a Spartathlon, amelyet 1983-ban rendeztek meg először, mára pedig a világ egyik legismertebb s talán legnagyobb presztízsű versenye lett. Sokat elmond róla, hogy a díjazás mindenkinek, aki szintidőn (harminchat órán) belül célba ér, ugyanaz: egy babérkoszorú.
Ahogy 1983-ban, amikor tizenhatan álltak rajthoz, úgy 2018-ban is, amikor mintegy négyszázan próbálnak majd meg a 36. Spartathlonon Athéntól Spártáig futni, a várólistákon pedig további hatszázan várják, hátha visszalép valaki.
Tavaly a 369 indulóból 265-en értek célba, pedig szigorú feltételekhez kötik a nevezést: kizárólag akkreditált versenyeken elért eredménnyel lehet jelentkezni.
A népszerűség töretlen, a presztízs pedig egyre csak nő.
„Talán önzőség egy kicsit, de én két dolgot szerettem volna elérni: hogy lefussam a távot, és hogy úgy ismerjenek, mint aki hitelesítette az ókori történelem egy részletét – mondta még Foden. – Az utódoknak pedig azt tanácsolom, hogy senki se induljon neki a Spartathlonnak, ha nem biztos benne, hogy mire célba ér, elégedett és örömteli lesz.”
