Ez a meleg…
Nem egyszerű. És még csak nem is a napsütés a probléma. Az egyik alkalommal annyira nem tudtam aludni, hogy már hajnalban, öt előtt el is indultam, hogy teljesítsem az aznapi penzumot. Fél hétkor már otthon is voltam. Akkor még nincs az az iszonyú hőség, mégis úgy rám tapadt az edzőpólóm, hogy alig bírtam levenni.
A levegő, a pára, nem is tudom. Ezt az időt valahogy túl kell élni.
Még nevettem is magamban, amikor télen rám csodálkoztak kedves nagymamák az utcán: „De hát Tibike, hogy lehet futni mínusz két fokban? Ki sem szabad jönni a jó meleg lakásból ilyenkor!”
Felveszel egy pulóvert, anorákot, sapkát, és már mehetsz is, de a meleg ellen nem lehet védekezni…
Legutóbb említettem, hogy heti ötven kilométer a cél, erre az évre kétezer-ötszáz, és átnéztem az eddigi teljesítményt. Nos, az év első négy hónapjában, április végéig megvolt az ezer, és ha ezt a tempót tudom tartani, augusztus végén már kétezernél lennék. De mondom, ez a meleg azért nem egyszerű, lehet, hogy az ősszel kell egy kicsit többet teljesíteni – majd meglátom.
Egy hete négyszer futottam, úgy jött ki az ötvenes, a másik három nap mindegyikén volt egy futballmeccs, egy nagypályán, kettő kispályán; vagyis mindennap mozogtam, de vasárnap már láttam, mennyit kell futnom, hogy elérjem az ötven kilométert.
Ráadásul most érettségizem, stresszelek, tanulok, és olyankor még jobban esik egy kicsit kikapcsolni, futni egyet.
Annak idején szakmunkásképzőbe jártam, de az edzői papírokhoz kell az érettségi, és belevágtam. Az írásbeli megvan, most jön a szóbeli. Még közvélemény-kutatást is végeztem az egyik tantárgyhoz, kérdéseket állítottam össze, elküldtem hetven-nyolcvan ismerősnek, a válaszokból grafikont gyártottam, nagyon érdekes volt.
Nem gond, hogy ebben a korban szerzem meg a papírt, ráadásul az iskolában nagyon türelmesek, jó fejek a tanárok, becsülik, hogy vén fejjel nekiálltunk tanulni – ahhoz sosincs késő!
Az előző hétvégén két lagziban is voltam, pénteken és szombaton. Az első előtt muszáj volt egyet futnom, mert sejtettem, szombat vagy vasárnap reggel nem lesz hozzá kedvem. A futás ott is szóba kerül. Aki ismer régebbről, nem lepődik meg, az új emberek csodálkoznak rám egy kicsit, de nem magyarázom el senkinek, miért is jó ez.
A minap épp csak esett hajnalban, nem volt senki az utcán, futottam, elfáradtam, és boldogságot éreztem. Korábbi csapattársam, Ferenczi István – akivel együtt és külön is teljesítettük az Ultrabalatont – is mondta: aki nem fut, hallja ezt, de érteni az tudja igazán, aki ugyanúgy sportol, mint mi.