„Mindig is imádtam a testnevelésórákat, míg az osztálytársaim büntetésként élték meg a futást, én már akkor is lelkes voltam. Az általános iskolai tanárnőm javaslatára kezdtem versenyszerűen atletizálni, középtávfutónak készültem, a nyolcszáz és az ezerötszáz méteres síkfutás állt hozzám legközelebb. Azonban nem voltam elég kitartó, így idő előtt befejeződött a sportpályafutásom” – emlékszik vissza Kasellák Andrea.
A gyerekkori lelkesedés és a sport iránti szeretet azonban visszatért. Igaz, már három fiúgyermek édesanyjaként, munka mellett, kikapcsolódásképp kezdett újra mozogni, amikor meghívást kapott egy városi jótékonysági futásra.
„Felnőtt, érett fejjel, túl a negyvenedik születésnapomon, pontosan négy évvel ezelőtt kezdtem újra futni. Az első három kilométer akkora lökést adott, hogy újra rendszeressé vált a futás az életemben. Rengeteget olvastam a témáról, és persze kérdezgettem a tapasztaltabb futókat, hogyan fejlődhetnék” – és ettől kezdve nem volt megállás, Andrea szenvedélyes futóvá vált. Azt is elmondta, hogy mivel nem átlagos munkakörben, hanem rendszertelen időbeosztással dolgozik, néha nehéz összehozni a sportot, de kellő logisztikával mindenre jut ideje, amire szeretné.
Kasellák Andrea
„Munka közben is sportolok, hiszen előfordul, hogy tíz-tizenkét kilométert sétálgatok a vagonok között egy átlagos munkanapon. Nagyon sok emberrel foglalkozom nap mint nap, ez pedig nagy türelmet, toleranciát igényel. A sport sok mindenre megtanított, önfegyelemre, türelemre, kitartásra, ami segít a mindennapi stresszes helyzetek leküzdésében.”
A családja pedig mindenben támogatja. Három fia nagyon büszke rá, és párjával is segítik egymást a sportban. Vagy együtt állnak rajthoz, vagy egymást biztatják a pálya mellől, így összekötik a futóversenyeket családi utazásokkal. Sokat kirándulnak, a versenyek előtt vagy után mindig felfedezik az adott helyszínt. Kitartással és a szorgalommal bizonyította, hogy tényleg sohasem késő elkezdeni, az edzéseken befektetett munka a versenyeken sorra hozta Andreának a jobbnál jobb eredményeket. Az első maratonijára a legbüszkébb, amelyre teljesen egyedül készült fel.
„Szépen fejlődtem, tudatosan készültem a versenyekre, idővel már nem okozott problémát a harminc kilométeres táv lefutása sem. Fokozatosan, lassan emeltem a távokat, és jutottam el az addig elérhetetlennek hitt maratoni távig. Kettőezer-tizenhétben összesen tizenhárom versenyen indultam, kétszer sikerült dobogós helyezést elérnem. Kettőezer-tizennyolcra tűztem ki célul a negyvenkét kilométeres táv lefutását. Gyűjtöttem a kilométereket, elhatároztam, képes leszek rá, hogy én is maratonit fussak. És sikerült! Tavaly Bécsben lefutottam az első negyvenkét kilométeremet, életem legmeghatározóbb élményét szerezve. Mindig is nagy álmom volt egy hatalmas rendezvényre eljutni, ezzel pedig teljesült az álmom. A futás által kinyílt a világ számomra.”
Napra pontosan emlékszem, hogy kettőezer-tizenhét június kilencedikén adtam be a tagfelvételi kérelmet, miután áprilisban versenyeket böngésztem az interneten, és rátaláltam a Mecsek Maraton Team szerda hajnali közösségi futására. „Mindenkit Megvárunk” – állt a felhívásban.
Mindig egyedül futottam, de már egy ideje érett bennem a gondolat, hogy jó volna újra egy csapathoz tartozni, mint régen. Csatlakoztam egy szerda hajnali aszfaltfutásra. Bevallom őszintén, bár futottam rendszeresen, nem nagyon bírtam követni őket, viszont nagyon jólesett, hogy bár egyáltalán nem ismertek, biztattak, és mindig megvártak! Ezek után minden szerdán együtt futottunk. Nem ismertem senkit, kezdetben alig bírtam a tempót, de tényleg megvártak, biztattak, segítettek. Azóta minden szerdán ott vagyok a találkozón hajnali öt órakor! Csapatba tartoztam fiatal koromban, nekem sokat jelent az egyesülethez tartozni. Azt hiszem, nem tudtam volna a szinte semmiből idáig fejlődni, ha nincs egy ösztönző, segítőkész csapat. Ráadásul az elmúlt év végén az egyesületi évzáró gálán átvehettem a „Kiemelkedő fejlődés” kategória díját, ami elmondhatatlanul jólesett!”
A hétköznapokban is aktív lett Andrea: kerékpárral jár dolgozni, és rendszeres résztvevője a Balaton-átúszásoknak is. Tervei közt szerepel, hogy kipróbálja magát a későbbiek során a triatlonban, és előbb-utóbb az ultratávok világában is.
„A rendszeres mozgás, és az életmódváltás meghozta gyümölcsét, átalakított testben-lélekben. Szeretnék jó példaként szolgálni, hogy ebben a mozgásszegény, rohanó, stresszes világban, munka, család, gyerek mellett is lehet kicsit másképp, eredményesen, sikeresen sportolni. Remélem, példával tudok szolgálni azoknak az embereknek, akik azt mondják, késő elkezdeni. Nem, nincs soha késő, negyven felett sem. Az életem a sporttal, a vele járó szemléletváltással lett teljes. Boldog, kiegyensúlyozott anya vagyok, társ, kolléga, barát. Tele vagyok újabb és újabb tervekkel, néha kicsit elérhetetlennek tűnő célokkal. De ezekre az elérhetetlennek tűnő célokra szükség van, mert mi van akkor, ha eléred őket?!”
