„Kellett a siker az önbizalmamnak”

A női kategóriát megnyerő, összetettben harmadik helyen végző Lubics Szilviának minden terv szerint alakult Ultra Tisza-tó versenyén, a Sashegyi Gepárdok tagjaként pedig új impulzusokat kapott a versenyzéshez.

Mivel telnek a napjai közvetlenül a verseny után?
Munkával, és pihenéssel – felelte Lubics Szilvia, aki 11:13:43-as idővel nyerte meg a női kategóriát az UTT 126 kilométeres távján. – A hétre nincsen edzéstervem, versenyek után mindig hagyok néhány napot, hogy összeszedjem magam. Ilyenkor éppen elég kihívást jelent az is, hogy befejezzem a fogorvosi rendelést. Otthon is azt csinálom, ami jólesik. Néha kimegyek futni vagy kerékpározni kicsit, a jövő hétig semmi nem kötelező.

Közel huszonnégy perces előnnyel végzett az élen a nők mezőnyében. Minden a tervei szerint alakult?
Először is, nagyon örültem, hogy sikerült megrendezni a versenyt. Az utóbbi hónapok folyamatos edzését követően jó volt ismét megméretni magam. Előzetesen kissé nehezen lőttem be, mire számíthatok, de ez jellemző rám, néha azon is elbizonytalanodom, képes vagyok-e lefutni egy maratont.

Szabó Gáborral, az edzőmmel végül abban maradtunk, hogy Bleier-Cseke Lilla tavalyi tempóját vesszük alapul. A versenyen sokáig nagy motivációt jelentett, hogy Zétényi Szvetlana közel haladt hozzám, és bárhogy szedtem a lábam, nem akart nőni a távolság.

Száztizenegy kilométerig 5:15 körüli tempót tartottam, belül voltam Lilla idején, aztán ahogy Szvetlana leszakadt, elvesztettem az erősebb tempóhoz a motivációm. Összességében végig úgy haladtam, ahogyan Gáborral elterveztük, a győzelemnek pedig nagyon örültem. Ez jól jött most, kellett a siker az önbizalmamnak.

Lubics Szilvia öröme: a nők között az 1., összesítésben a 3. helyen ért célba – Fotók: Lubics György

A boldogságot mennyire fokozta, hogy összetettben harmadik lett, mindössze Csécsei Zoltán és Beda Szabolcs tudta megelőzni?
Nem szoktam figyelni arra, hogy a fiúk között hol vagyok egy versenyen. Az, hogy Zoli és Szabolcs előttem végzett, erősen papírforma volt, inkább azon csodálkoztam, hogy többen nem előztek meg. Az utolsó harminc-negyven kilométeren hagytam el több fiút, lehet páran elfutották magukat vagy nem jól osztották be az erejüket. Igazából sokáig fogalmam sem volt arról, hol állok összesítésben, a vége felé mondta egy ismerősöm, hogy az előttem futó srác a harmadik. Mivel ő is a Sashegyi Gepárdok tagja, szurkoltam neki, hogy őrizze meg a tempóját és ne kelljen megelőznöm, végül kénytelen voltam elhagyni, mert nagyon belassult. Nem volt célom, hogy összetettben is dobogóra kerüljek, persze ennek is örülök.

Úgy hallani, nem sokkal a rajt előtt, bemelegítéskor begörcsölt a vádlija. Hamar sikerült túllendülni rajta vagy zavarta még a verseny alatt is?
Valóban volt ilyen problémám, rosszul léptem, és a bal vádlim görcsbe rándult. Gondoltam is, hogy jól kezdődik a verseny, de szerencsére gyorsan elmúlt, és később már nem hátráltatott. Mondhatnám, amennyire gond nélkül le lehet futni százhuszonhat kilométert, annyira sikerült.

Kis gyomorrontásom volt ugyan az előző napi pizzától, emiatt vesztettem egy kis időt, de minden versenyen történik valami hasonló, és ezekből az ember folyamatosan tanul. Most például azt, hogy inkább főzzek tésztát a rajt előtti napon.

Korábbi versenyein, például a Badwater-ultramaratonon már hozzászokhatott a hőséghez. Okozott bármilyen problémát a meleg időjárás a Tisza-tó körül?
Némelyik Spartathlonhoz vagy sivatagi versenyhez hasonlítva azt is mondhatnám, hogy enyhe volt az idő, de amikor az utolsó három órában erősen sütött a nap, az azért nekem sem esett jól. Mindezt persze előre lehetett tudni, mindenki számolhatott vele, és engem alapvetően nem zavart, jól bírtam.

Lubics Szilvia különösebb holtpont nélkül teljesítette az UTT 126 kilométeres távját Fotók: Lubics György

A felkészülését immár a Sashegyi Gepárdok csapatában, Szabó Gábor irányításával végzi. Mennyiben jelent ez változást a korábbi időszakhoz képest?
Szerencsés vagyok, mert mindig nagyon jó edzőim voltak. Időnként azonban szükség van a váltásra, mert csak úgy kap az ember új impulzusokat, és azokból tud fejlődni.

Nagyon szeretem Gábor munkamódszereit, emberileg is nagyon segítőkész, bármit megbeszélhetek vele. Bitang nehéz, amit csinálunk, rég szenvedtem ennyit edzéseken, de egyelőre nagyon klassz.

Melyik lesz a következő verseny, amelyen indul?
Idén a hazaiakat helyezem előtérbe, nagyon bízom benne, hogy minél többet megrendeznek. Ha minden jól megy, legközelebb a Korinthoszon állok rajthoz.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.