Korinthosz: megszűnik az egyéni kísérés

Egy hónap múlva Korinthosz futóverseny! Az előkészületekről beszélgettünk Márkus Istvánnal, aki elmondta, célszerű volt néhány szabályon változtatni, és reméli, nagyon meleg lesz…

Hol tart a Korinthosz futóverseny szervezése?

A szervezés célegyenesbe fordult, a szükséges hatósági engedélyek megvannak, az érmek, szalagok beszerzése folyamatban – mondta Márkus István, azaz Öcsi az augusztus 15–17. közötti esemény kapcsán. – Az emlékkupákat, serleget mi tervezzük és készítjük, a kivitelezésük folyamatban. A pólókat is mi nyomtatjuk, ezek is lassan elkészülnek.

A stáb csaknem száz munkatársból áll a versenyközpontokban és a frissítőpontokon, az egyik legnagyobb figyelmet igénylő feladat az ő beosztásuk elkészítése.

Nehézséget okoz a Korinthosz versenyen, hogy a frissítőpontok felét külön kell telepíteni és beszedni. Több pont két műszakos, hiszen a 160-as távon indulók elmennek, majd 8-12 óra múlva érkeznek vissza. Éjfélkor rajtolnak a 80-asok, akik utolérik a 160-as mezőny végét.

Az anyagi háttér is összeállt?

Az esemény főszponzora, a Garmin a verseny több elemében is megjelenik: elsősorban a rajtszám, a rajtkapu, a molinók, az online felület és a befutószektor részein, de feltűnik az ajándék pólókon is, és tartogatunk meglepetést is számára, ami majd csak a verseny napján lesz látható. A futók, mint mindig, találkozhatnak a főszponzorral a versenyközpontban, ahol a termékeit kiállítja. A Garmin hagyományosan csapatot is indít az egyénileg szponzorált versenyzői mellett. Kiemelt szponzorunk még a Mogyi, amely a támogatás mellett infrastrukturális segítséget is nyújt. Teherautók, kisbuszok állnak a rendelkezésünkre, amelyeket a pályaépítés és a logisztikai feladataink során használunk fel.

Öcsi – könyvben is

Márkus Istvánt nagyon sokan ismerik és szeretik itthon – a Csupasport néhány hónap múlva részletesen mutatja be életét, futó- és versenyszervező karrierjét, egyedi humorát. Öcsi is szerepel Futóarcok című kiadványunkban, amely a legismertebb szabadidős futókról szól. Cikkünkből kiderül majd, melyik nagy verseny foszlatta szét a futásról szőtt álmát, mi volt élete legmegrázóbb pillanata, hogyan jött a Borvidék, miért nevezetes dátum a gepárdkölykök hollandiai születése. A Futóarcok könyv tervezett megjelenése 2019 novembere.

Mennyire érdemes nemzetközivé tenni ezt a versenyt?

Szerettünk volna erős nemzetközi mezőnyt összehozni, de olyan élénk a hazai érdeklődés, hogy a meghirdetett távok létszámlimitje miatt a Korinthosz szinte rögtön betelt a hazai versenyzőkkel. Sajnos a díszvacsora helyszíne korlátozza a létszámot, ezért van szükség az egyes távokon az indulók számát maximalizálni. Ettől függetlenül tavaly hívtunk több külföldi versenyzőt, akik elégedetten távoztak. Az idén is visszatérő vendég Enrico Maggiola, aki 160-as távot nyert, és a Pallaruelo család Franciaországból, ők a Spartathlonra készülnek a versennyel.

Ugyanakkor az nem célunk, hogy a reklám miatt meghívjunk több külföldi futólegendát is. Inkább lassú építkezést szeretnénk, több kiélezett küzdelmet, ami jót tesz a Korinthosz hangulatának.

Mi a helyzet a hazai elitmezőnnyel? A közvetlen élvonalba tartozó futók kapnak meghívást?

A regisztráció alapján erős mezőnyt láthatunk, mind a férfi mind a női százhatvanas és nyolcvanas kategóriákban is. Sokat gondolkodtam a meghívásokon, de ebben is a Spartathlon példáját követem: nincsen „öröklött jog” a Korinthoszon való részvételre. A helyezettek nem nyernek automatikus indulást a következő évben, ugyanúgy neveznek, és befizetik a részvételi díjat, mint azok, akik még nem indultak. Van néhány olyan futó, aki különböző okok miatt a vendégünk, vagy kedvezményes lehetőséget kap, de ezt mi ajánlottuk fel, és nem az előző évi teljesítmények hatására.

Miben változik az elmúlt évekhez képest a verseny?

A százhatvanas rajtidőpont tizenegy órakor lesz, az útvonal és a frissítőpontok nem változnak. Az egyéni versenyzők kísérését megszüntettük, de természetesen van néhány pont, ahol nem tudtuk kizárni annak lehetőségét, hogy egy futó találkozzon a kísérőjével, ezért ezt nem is tiltjuk. A korlátozással szeretnénk az esélyegyenlőséget és az azonos feltételeket biztosítani az indulóknak.

A versenynek szombaton tizenegy órakor lesz vége, amivel két órát nyertünk az esti előkészületekhez – mivel sok névre szóló ajándékot kell elkészítenünk, a verseny végétől a bankettig minden perc számít.

Milyennek szeretné látni az idei Korinthoszt?

Szeretném, ha hagyományosan nagyon meleg lenne. Ennek a versenyzők biztosan nem örülnek, de akik a Spartathlonra készülnek, vagy afelé kacsingatnak, azoknak ez a későbbiekben még jól jön. Szeretnénk mind a Korinthosz versennyel, mind a bankettel olyan maradandó élményt nyújtani, hogy minél több visszatérő futót köszönthessünk 2020-ban.

fotó: Tumbász Hédi

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Nem bízott magában, árokba dőlt, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.