A könyvkritika igazságtalan műfaj, ugyanis lehetetlen megtalálni benne az arany középutat – persze talán nem is kell, mert minden apró érzelem kulcsa az olvasó kezébe van adva. Éppen ezért nem is szeretnék senkit győzködni arról, hogy nosza, itt a remek alkalom A homokdűnén túl kötet révén megismerni a világ egyik legjobb női hosszútávfutóját, Lubics Szilviát, s a történetén fellelkesedve minimum elkezdeni követni a hétköznapokban megtett útját, hiszen a betűkkel leginkább ahhoz lehet kapaszkodót kínálni, hogy – élni jó.
És futni is jó.
És olvasni is jó.
A saját boldogságösvényeit mindenki maga találhatja meg, és az elsőre talán éppen A homokdűnén túl elolvasása révén léphet rá. A kötet megjelenésének apropóján az elmúlt másfél évtizedben a fantasztikus győzelmeivel az országot, sőt a világot elkápráztató Lubics Szilviát, valamint a könyvet a megírás szeretetével és minőségével magas polcra helyező férjét, Lubics Györgyöt arra kértük, hogy az újságíróval együtt vegyenek részt a recenzió elkészítésében, azért is, hogy kiderülhessen, kicsoda „lubicsszilvi”.
1. Mitől különleges A homokdűnén túl könyvborítója?
Szilvi: – A legcsodásabb helyen készült, ahol valaha futottam.
Gyuri: – Nekem az tetszik benne, hogy nagyon jól elkapott pillanat van rajta. Egyszerre extrém sport és extrém öröm, csodálatos környezetben. Technikailag pedig az, ahogy a borító képe átnyúlik a hátlapra.
Az igazán érdekes és jó, sőt a szívvel-lélekkel írt könyveknek spirituális üzenetük is van az olvasó felé! S ha jobban megnézzük (amit amúgy más olvasó is felfedezett már), akkor A homokdűnén túl borítófotóján Lubics Szilvia lába mellett ott rohan a futásának lelkét és szellemét kísértő, s vele együtt a dűnéről lezúduló pororoszlán.
Fotó: Abai Róbert
2. Ha csupán pár szavas sms-ben lehetne csak megírni, akkor mi lenne a könyv üzenete?
Szilvi: – Élj bátran!
Gyuri: – Tapasztald meg, milyen csodákat rejt a világ. A világ, amelyben élünk és a saját belső világunk, amelyet megélünk a futás által.
Éljünk bátran? Ebből a világból talán éppen ez a személyes, önmegvalósító bátorság hiányzik a legjobban – ezért is döbbenetes szembesülni azzal, hogy egy törékeny nő miként képes ezer és ezer kilométerre az otthonától megküzdeni dűnékkel, hegyekkel, ritka levegővel, idegenekkel, félelmekkel, gátlásokkal, puritán élettel és persze a hatalmas távolságokkal, s így óhatatlanul is a futás gyötrelmével…
3. Melyik fejezet, emlékrészlet a személyes kedvenc?
Szilvi: – Húha… Nem tudom. Talán a bigfootos, teljesen eszement hallucinációm, vagy a búcsú Leonídasztól.
Gyuri: – Amikor éjszaka kimegy a sivatagban vécére Szilvi. A helyzet először komikus, aztán felemelő.
A rossz könyv szavai nyomtalanul elszállnak, míg a jó könyv emlékképei önkéntelenül is megmaradnak, s lám, a napi futások közben az ilyen-olyan stációk során be-bevillannak jelenetek, fejezetrészletek A homokdűnén túl kapcsán: hatalmas villámok a Kaszkádokban, a sivatagban kapott alma, az idegen világtól való félelem, a Spartathlon-érzés, a Badwater-pokol, a magyar mező, az erdők illata, a traktoros, a víz íze, az agyontetovált ember, a futócipőt szó szerint is szétrepesztő és egyben a fájdalmat is legyűrő vasakarat, és az a csend, amelyre a legzajosabb verseny közben is vágyik az ember…
4. Mennyiben más Lubics Szilvia, mint a könyv szerzőjeként feltüntetett „lubicsszilvi”?
Szilvi: – Semmiben. Illetve… „lubicsszilvi” Lubics Szilvia lemeztelenített lelke.
Gyuri: – Ugyanaz, csak amikor felhúzza a futócipőt, átlényegül „lubicsszilvivé”. Azaz nem is a szerzőre utal a borítón így, egybeírva, inkább a szereplőre.
Személyes emlék: a 2020 júliusi, százhuszonhat kilométeres Ultra Tisza-tó rajtja előtt összefutottam Lubics Szilviával, s persze a mindenkori futószokás szerint arról is sóhajtoztunk, hogy picit most itt fáj, picit ott is, aztán néhány órával később láttam visszafelé futni, már hetven kilométerrel a lábában, valami hihetetlen elszántsággal, s apró mosollyal az arcán, meg sem hallva, hogy mindenféle szamárságot odakiabáltam neki – nos, valószínűleg ő, a maga futóvilágába burkolózott elszánt, a fájdalmat a verseny hevében már nem ismerő győztes volt a „lubicsszilvi”.
5. Miben és mitől lett más a sivatagból hazatérő futó, feleség, anya?
Szilvi: – Ha teljesen ki vagy szakítva egy hétre a megszokott világodból, és úgy igazán élsz, sok mindenben változol. Talán egyébként teljesen természetes részleteket is jobban tudsz értékeli: tiszta ruha, egy friss gyümölcs vagy egy szelet kenyér és víz. Futóként vágyom vissza. Feleségként, anyaként próbálok átadni a családnak az ott átélt élményekből. Eddig is tudtam, hogy mindenem megvan, amire ember vágyhat, de ott még inkább megerősödött bennem ez az érzés.
Gyuri: – Elég sok homokot hozott haza a cuccában. És emléket a szívében.
Gyerekkori barátom, aki a nyolcvanas években – az orvosként dolgozó szüleivel – Líbiában, majd Nigériában töltött el éveket, apró fiolában hozott egy keveset az afrikai sivatag homokjából. Gyönyörű, aranyló színe volt, mint valami varázspornak. A barátom néha kinyitotta az üvegcsét és áhítatosan átpörgettük a pár grammnyi homokot az ujjaink között – s bár „sivatagot” Budapesten csupán így, a kis fiolába zárva láttam, az emlék révén mégis megértem, hogy Szilvi visszavágyik az aranyszínű világba.
6. Kinek szól A homokdűnén túl?
Szilvi: – Mindenkinek, aki szeretne velem tartani pár izgalmas versenyen és erőt meríteni az álmai megvalósításához.
Gyuri: – Mindenkinek, aki nyitott a világra, és nem szereti a sablonos dolgokat maga körül.
A sportkönyvekben az a legjobb, hogy nincs rájuk nyomtatva életkorkarika, vagyis ez a kalandregény – ahogy Szilvi és Gyuri is írja – mindenkinek szól (na persze leginkább a futóknak…).
7. Ha megszemélyesíthető lenne, milyennek láttatná a könyvet?
Szilvi: – Erősnek, de szeretetteljesnek…
Gyuri: – Erős, csupa szív, kalandvágyó futónak…
… és ha visszakanyarodunk a borítókép szellemalakjához, akkor oroszlánnak!
8. Ki a kedvenc szereplő?
Szilvi: – Gyuri 🙂 Vagy a fátylas kecske 🙂
Gyuri: – Több is van. Talán a kemény arcú, de lágy tekintetű görög fickó, aki feltűnt már az első könyvben is. De egyelőre nem tudjuk pontosan, ki ő. 😉
Hm… Vajon mi a helyzet a plüssvizslával?
9. Lesz-e külföldi kiadása is a könyveknek?
Szilvi: – Elképzelhető.
Gyuri: – A Másfél nap az élet angol verziója most készül, a továbbiak ennek sikerétől függnek.
A jelenkori magyar sportélet egyik legsikeresebb, sőt immár világhírű szereplője a hosszútávfutó Lubics Szilvia, úgyhogy könyvkiadásügyben akár már előre is büszkék lehetünk , mert cseppet sem lenne meglepő, ha az óceánon innen és túl is bestseller lenne mind a Másfél nap az élet, mind pedig A homokdűnén túl – minden túlzás nélkül mondható, hogy a kötetek felveszik a versenyt a futásról szóló, s mára gyakran hatalmas túlzásokkal agyonrajongott művekkel.
10. Kapásból kellene válaszolni: összesen hány kilométernyi futásról szólnak a fejezetek?
Szilvi: – Kétezer.
Gyuri: – Ezer?
Na, vajon kinek van igaza? Szilvi határozott volt, Gyuri picit bizonytalan, úgyhogy ha végigolvassuk a könyvet, akkor apránként érdemes összeadni a történetben szereplő kilométereket is, hogy kiderüljön, mi és mennyi minden van a homokdűnén innen és túl…
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
