Maráz Zsuzsa: apró hölgy, óriási dicsőség

Nem lehet elégszer leírni: Maráz Zsuzsanna nyerte a 2018-as Spartathlont!

A legendás görögországi verseny történetének lapjaira aranybetűkkel írják a fejezeteket a magyar ultrafutók, hiszen győzött már Bogár János, Lubics Szilvia – ő ráadásul háromszor is! –, az amerikai színekben versenyző Nagy Katalin, és most az esztergomi Maráz Zsuzsanna hozta el Magyarországra a hatalmas, világraszóló dicsőséget jelentő első helyet.

Mondják, a Spartathlonon minden célba érkező győztes, éppen ezért az sem véletlen, hogy mindenki, aki elrajtol Athénból, majd pedig bő egy nappal és 246 kilométerrel később megérinti Spártában Leonidász király szobrának talapzatát, ugyanazt a babérkoszorút kapja a fejére és ugyanannak a folyónak, az Evrotasznak a vízéből kortyolhat egy díszes tálkából, de… Igenis van a győzetesek között is győztes, aki ezt a nem csekély távot, és a hatalmas kihívást jelentő utat a leggyorsabban megteszi – tőle bűn lenne elvenni a legjobbnak járó dicsőséget. Márpedig szeptember 29-én kora délelőtt Maráz Zsuzsanna volt az, aki a nők mezőnyében fantasztikus teljesítménnyel érkezett meg elsőként Leonidász királyhoz, s ugyanígy mélyen illik meghajolni idei legkiválóbb magyar férfi futónk, a negyedik helyen beérkező Bódis Tamás előtt is.

Az esztergomi ultrafutóhölgy sikere olyan korona a magyar sportnak, amelyet nagyon sokáig illenék fényesítgetni, őrizni, becsben tartani. A 2018-as Spartathlon ugyanis az egyik legkegyetlenebb volt mind között.

Most, szeptember végén csapott le ugyanis Görögországra az a viharcella, amely az országban sok helyütt megbénította az életet. A spartathlonistáknak szinte végig szakadó esőben és üvöltő szélben kellett futniuk, s nem egy hosszútávfutó kénytelen volt azért feladni a versenyt valahol a százötvenedik-százhetvenedik kilométer környékén, mert már képtelen volt a bokáig érő, a lejtős utcákon, országúton zúgó csapadékvízben tovább haladni. Aki szeret kocogni és szeret esőben futni, tudja, hogy vízben egy ideig nagy kaland a mozgás, azonban húsz, ötven, száz, százötven kilométeren keresztül ebben taposni…

Maráz Zsuzsanna futása azért is válik rendkívülivé, mert ilyen természeti haragban volt képes a rajt utáni tömörülést követően, körülbelül a huszadik kilométertől vezetni a mezőnyt. Ahogyan az a csupasport Facebook-oldalán is olvasható élő eseménykövetésünkből is kiderült, a verseny jelentős távján szinte másodpercre együtt haladt a végül második helyen célba érő cseh ultrafutónővel, Katerina Kaspárovával, márpedig amennyire motiváló az ilyen „közös futás”, mentálisan legalább annyira megterhelő lehet, hiszen a több mint kétszáz kilométeres verseny során óhatatlanul is az forog a futó gondolatai között, vajon a rivális milyen erőtartalékokkal rendelkezik.

A csodálatosan futó esztergomi sportoló edzője, Lőrincz Olivér – aki a világ legjobb ultratávú felkészítő szakembere, hiszen az ő szakmai irányítása mellett győzött a görögországi versenyen korábban Lubics Szilvia, Nagy Katalin és most ugyebár Maráz Zsuzsanna – a csupasport érdeklődésére elmondta, hogy a fantasztikus teljesítés egyik alapja az volt, hogy tanítványa a versenyből nem csinált „versenyt”. Azaz, amíg Katerina Kaspárovával együtt haladt fej fej mellett, addig is mindvégig percízen tartotta magát ahhoz a taktikához, amely elrepíthette a célig. Nem vállalt fel felesleges belegyorsításokat, nem idegeskedett, ha a cseh futónő húsz másodperccel gyorsabban ért be a szakaszpontra, azaz a hosszú távú teljesítés során nem volt semmiféle kapkodás, zavar – Maráz Zsuzsanna a sokat tapasztalt s nagyszerű eredményeket elérő atléta magabiztosságával futott Athén és Spárta között.

Ennek fényében talán az sem lehetett véletlen, hogy a cseh rivális a verseny legkritikusabb pontján, a Parthénio-hegy előtti szakaszon, s az éjszakai etap előtt szakadt le, s lassult le annyira, hogy Maráz Zsuzsanna a sáros, sziklás, keskeny hegyi ösvényekre való felkapaszkodás előtt tudott szert tenni közel félórás előnyre. A verseny online eredmény- és eseménykövetése elég kaotikus volt, – a vihar megtépázhatta a távközlési berendezéseket is –, amit innen, a távolból látni lehetett, hogy a szakadó esőben például nem volt, aki kezelje a Leonidász szobornál felállított célkamerát (így sajnos Maráz Zsuzsa befutójának utolsó pillanatait nem is lehetett látni), s ezúttal a fehér tógás lányok sorfala sem várta a futókat, a szervezők nyilván nem akarták a hölgyeket az égszakadás során a téren szobroztatni.

Kemény, sőt kegyetlen verseny volt.

Az elemekkel való küzdelem a 246 kilométer során fizikailag is megviseli a versenyzőket – Maráz Zsuzsanna tavaly, amikor a második helyen ért célba, boldogan újságolta az őt faggató újságírónak, hogy a lába fantasztikusan, kidörzsölés, hólyag nélkül bírta a roppant távot, ám a mostani erősen vizes környezetben valószínű más volt a helyzet, vagyis ezúttal a fájdalomtűrő-képességét is alaposan próbára tehette az idei Spartathlon, s ha a hozzánk eljutó híreknek hinni lehet, a hűvösebb időjárás miatt ráadásul torokfájással is küszködött.

Bármennyire is ódzkodnak a Spartathlon-teljesítők attól, hogy rájuk aggatják a hősi jelzőt, ezúttal mégis le kell írni: Maráz Zsuzsanna dicsősége olyan hősköltemény, amelyre nehéz szavakat találni.

Az ultrafutó pályafutása, vagyis a három Ultrabalaton-győzelem, a két évvel ezelőtti Spartathlon-harmadik, a tavalyi második helyezés, valamint a mostani győzelem a legnagyobb magyar sportemberek közé emeli. Ilyen távot ilyen profin, ilyen magabiztosan, ilyen alázattal lefutni csak hihetetlen akaraterővel, kiváló állóképességgel, mentális erővel, azaz tökéletes felkészültséggel lehet.

Maráz Zsuzsanna apró hölgy – ám e pillanatban ő az egyik legnagyobb teljesítményt produkáló sportolója a világnak.