Zalai erő az ultrafutóbajnokoknak

Január végén, február elején néhány napon keresztül Zalakaros volt a magyar ultrafutás fővárosa: több mint hatvan sportoló vett részt a Lubics Szilvia által szervezett edzőtáborban. 

Fantasztikus öt nap volt: haverok, sztorik és rengeteg kilométer!

A háromszoros Spartathlon-győztes ultrafutó, Lubics Szilvia idén is megszervezte (az évek sodrásában immár nyolcadik alkalommal) a zalakarosi edzőtáborozást, amelyen a magyar hosszútávfutók legjobbjai vettek részt.

E kivételes napok során a Zala megyei terepen és aszfalton együtt futott a Piros 85 egyik pályacsúcstartója, Tiricz Irén, a 2019-es Spartathlon győztese, Maráz Zsuzsanna és Bódis Tamás és az őt edzőként felkészítő szintén remek atléta, Szabó Gábor, valamint az év végén dupla Spartathlont teljesítő Blaskó Mihály – de talán úgy tömöríthető legjobban a névsor, ha azt írjuk, a Futóarcok című könyvünkben szereplő sportolók többsége együtt készült Zalakaroson.

Az „ultrafutó baráti kör” fő programja persze a futás volt, de azért a kikapcsolódást, regenerálódást segítő programok sem maradhattak el: csütörtök délután Zalamerenyén, a Pálos malomban pálinkakóstolás volt a „bemelegítés”, míg az első „combosabb” futások után szombat délután az Európa-szerte ismert zalakarosi gyógyfürdő – Cziráki László vezérigazgató személyes meghívására – látta vendégül a társaságot.

S ha már szíves vendéglátás…

Az első meglepetés Juhász Péter nevéhez fűződött.

A Vadlán terepultra ötletgazdája és főszervezője a tekintélyesebb pénteki edzéspenzumra úgy készült, mintha élesben zajlana a verseny az általa kijelölt pályán: az ötven kilométer során – a hirtelen beköszöntő tavaszi melegben –három frissítőpont várta a futókat.

A terepfutás élménye így tökéletes volt, a félszáz dimbes-dombos kilométer pedig remekül megalapozta a szakmai beszámolókat is. Blaskó Mihály fényképes élményei elvezették a társaságot a 2019-es perui „Jungle Ultra” helyszíneire, majd következett a csupasport.hu oldalon is végigkísért nagy kihívás, a dupla Spartathlon (Athén-Spárta-Athén) története.

Extrém futások mellé extrém sportoló is „járt”: meglepetésvendég volt az év elején óceáni SUP-kihívásra vállalkozó Rakonczay Gábor, aki amúgy rendszeres részvevője a zalai edzőtáborozásnak, ám ezúttal a távolból videoüzenetben köszöntötte a régi ismerősöket.

Az esti élménybeszámolókon természetesen szót kaptak az elmúlt év legnagyobb sikerét elérő hosszútávfutói, így a Spartathlon-győztesek közül a (ráadásul) huszonnégy órás vb-n ezüstérmet szerző, s immár a száz kilométeres világbajnokságra készülő Bódis Tamás is, aki interaktív előadásban beszélt edzéselméleti, erősítési, táplálkozási és frissítési módszereinek kulisszatitkairól.

Az edzőtábor lezárása nem is lehetett más, mint egy hosszú futás, s mivel az év első hónapjaiban a Yours Truly-kihívások a legnépszerűbbek, így a legjobb ultrások vasárnap délelőtt ötven kilométer teljesítésével búcsúztak el Zalakarostól.

Lubics Szilvia ismét nagyszerű öt nappal ajándékozta meg a terep- és aszfaltos ultrafutókat. Azok, akik extrém távok leküzdésére vállalkoznak, most nem csupán a közösen lefutott több mint száz kilométerrel alapozták meg 2020-as évüket, hanem az együtt eltöltött órák során lélekben is feltöltődhettek a rájuk váró kihívásokra – márpedig ha létezik erő, amely minden évben sikeressé, sőt világszerte is ismertté teszi a magyar ultrafutást, akkor annak alapjait Zalakaroson kapták meg a nagyszerű sportolók.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.