A brit George Mallory neve mára egybeforrt a Mount Everesttel, noha valószínűleg sosem járt a csúcson. Ő volt az első, aki szervezett expedíciókat vezetett a föld legnagyobb hegyére 1921-ben, 1922-ben és 1924-ben, és társaival kísérletezett először oxigénpalack használatával, ami akkor még teljesen új, s ezért megbízhatatlan és nehéz szerkezet volt.
Mallorynek tulajdonítható a híres mondás is, amelyet hibásan sokak szájába adtak már (pl. Edmund Hillary, Reinhold Messner), hogy „mert ott van”.
Egy újságírónak felelte 1921-ben, aki arról faggatta, miért akarja megmászni a 8850 méter magas Csomolungmát. Aztán 1924-ben egy tizenkét fős csapattal tért vissza utolsó expedíciójára.
A csúcsmászással érdemben Howard Sommewell és Edward Norton próbálkozott először, utóbbi magassági rekordot döntött, 8570 méterig jutott, de vissza kellett fordulnia. A tapasztaltabb mászók kimerültsége miatt viszont Mallory nem válogathatott a társak között, így a tapasztalatlan mérnökhallgatóval, Andrew „Sandy” Irvine-nal vágott neki a hegynek.
George Herbert Leigh Malloryt már fiatalon érdekelte a hegymászás
Irvine előnye volt viszont, hogy ügyesen kezelte és javítgatta az oxigénpalackokat, valószínűleg Mallory ezért is választhatta őt, sejthette, hogy magasabb régiókban már szükség lehet rájuk – még akkor is, ha az alpinizmusban is élő „gentlemantársadalom” nem tekintette sportszerű megoldásnak. A csúcsmászást június 8-án kezdték, társuk, Noel Odell távcsövön figyelte őket.
Utoljára 12.50-kor látott két apró pontot a hómezőn, de a haladásukat nézve Odell észrevette, hogy órákkal lassúbbak a tervezett ütemnél, ezért biztos volt benne, hogy visszafordulnak. Nem tudni, tényleg így volt-e, vagy a 37 esztendős Mallory makacssága tovább hajtotta a párost az északkeleti gerincen, de tény, sosem látták őket többé.
A brit hegymászó (balra) örökre beírta magát a hegymászás történelmébe
Az expedíció nélkülük tért haza, a szakmát és a közvéleményt pedig azóta foglalkoztatja a kérdés, vajon haláluk előtt feljutottak-e a csúcsra vagy sem, mert bizonyíték sem erre, sem az ellenkezőjére nincs, de nagyon valószínű, hogy nem sikerült elérniük a legmagasabb pontot.
Ennek egyik oka, hogy a korabeli felszerelések még közel sem voltak olyan csúcsminőségűek, mint ma, de a legnagyobb probléma az Everest északi oldalán az ún. „Második lépcső” megmászása lehetett, amely egy összefüggő, 40 méteres sziklafal 8600 méteres magasságban. Ezt 1960-ban mászta meg először hivatalosan egy kínai expedíció, de csak úgy sikerült, hogy elhelyezett a falban egy alumíniumlétrát, amely ma is ott van.
A kérdés megválaszolásában, miszerint Mallory és Irvine fent járt-e a csúcson, fontos mérföldkő volt 1999, amikor az amerikai Conrad Anker vezette expedíció megtalálta Mallory megfagyott holttestét 8157 méter magasságban. A fényképezőgép azonban nem volt nála, amellyel dokumentálhatták a csúcs elérését, és ami valószínűleg Irvine-nál maradt, aki után a mai napig kutatnak.
Érdekes, hogy 1999-ben Anker megpróbálta megmászni a Második lépcsőt úgy, hogy nem használta a létrát, csak hogy közelebb kerüljön a válaszhoz, Malloryéknak vajon sikerülhetett-e leküzdeni a falat. Mivel nem járt sikerrel, arra a következtetésre jutott, hogy ezen a kritikus ponton az 1924-es páros sem juthatott túl – véleményén később változtatott.
Mallory holttestének megtalálása:
Ami miatt tovább él Mallory legendája, hogy 1999-ben a holmijai között nem találták meg felesége fotóját, amiről korábban ő maga mondta, hogy az Everest csúcsán hagyja, ha eléri. Esetleg mégis járt fent, és elhelyezte a képet?
Irvine holttestét tehát nem találták meg, 2010-ben Tom Holzel amerikai történész behatárolta a területet, ahol rábukkanhatnak. 2001-ben egyébként megtalálták az utolsó táborhelyüket, egy japán kutató pedig azt állítja, a képeket elő lehetne hívni még most is, csaknem száz év után.
Egy viszont biztos, Mallory legendája akkor is tovább élne, ha megkapnánk a válaszokat.
A Himalája első áldozata
A brit Albert F. Mummery hatfős csapatával 1895 nyarán elsőként tett kísérletet egy nyolcezres hegy megmászására, célja a föld kilencedik legmagasabb hegyének, a 8126 méter magas Nanga Parbat csúcsának elérése volt. A könnyű felszerelésű expedíció sok tekintetben meghaladta a korát, de az akkoriban az egyik legjobb mászónak tartott Mummery végül a Himalája első halálos áldozata lett, miután augusztus 24-én egy lavina elsodorta két gurkhával, Ragobir Thapával és Goman Singhettel együtt. Holttestüket sosem találták meg. A Nanga Parbatot csak 58 év múlva sikerült megmásznia az osztrák legendának, Hermann Buhlnak, de a két időpont között eltelt csaknem hat évtized tragikus volt, ugyanis 1953-ig 31-en vesztették életüket a hegyen.
