Kerekes Bence, a Magyar Nemzeti Hegymászó-válogatott tagja másfél éve döntött úgy a feleségével, hogy a hegyek szeretete miatt Svájcba költözik. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, mutatja az is, hogy idén nagyszerű teljesítményt ért el a szeptember 1-jén indult Swiss Peaks Trail nevű 170 kilométeres terepfutóversenyen, sikeréről itthon a Magyar Hegy- és Sportmászószövetség adott hírt.
A patinás viadalra mintegy háromszázan jelentkeztek, de 121-en feladták, a 31 éves magyar sportoló pedig az előkelő ötvenedik helyen ért célba.
„A futásra kiegészítő sportként gondolok, magamat elsősorban mászónak tartom – mondta a Csupasportnak Kerekes Bence, aki mászóedzéseit heti két, tíz és húsz kilométer közötti terepfutással egészíti ki. – Már három éve szemezgetek a nagyobb teljesítménytúrákkal, miután az egyik kollégám elvitt magával a Kinizsi 100-ra. Annyira megtetszett, hogy egyre-másra jöttek az újabbak, a Mátra 115, a Vadrózsa és a Galyavár.”
A Swiss Peaks Trail 167 kilométer volt, 11 300 méter szintemelkedéssel nehezítve, ami összességében négy kilométerrel rövidebb, mint a híres Ultra-Trail du Mont-Blanc (UTMB), azonban 1300 méterrel több benne a szint. A verseny Európa legmagasabb duzzasztógátja, a 285 m magas Grand Dixence mellől indult, a befutó a Genfi-tó partján volt, a távot Kerekes Bence 42 óra 33 perc alatt teljesítette.
„Tavaly egyébként már elindultam ezen a versenyen, de akkor elfutottam az elejét, és kilencven kilométer után kiszálltam – mesélte Kerekes. – De ez csak pluszmotivációt jelentett, az idő és a helyezés pedig nem érdekelt, csak az, hogy érjek be és legyen meg. Most végig a saját tempómban tudtam futni, és mikor száztíz kilométernél éreztem, hogy meglesz, elkezdtem kicsit nyomni neki, és felhasználtam a tartalékaimat.”
Kerekes Bence szerint a tavalyi kudarc oka talán az is lehetett, hogy úgy állt hozzá, mint a magyar teljesítménytúrákhoz, pedig a terep miatt óriási a különbség a kettő között.
Néhány holmi azért kell egy ilyen túrához…
„Ez az Alpok, ahol sokkal technikásabb a terep. Eleve egy nyomtávú út vezet szinte végig, gyakran sziklát kell mászni a túra során, a morénás lejtőkön és emelkedőkön gyakran a kezet és a lábat is használni kell. A legnehezebb pont egy közel 1900 méteres emelkedő volt ötvenöt kilométer körül, amikor a 2650 méteres Fenetre d’Arpette-re kellett feljutni.”
A magyar mászó szerint egy ilyen teljesítményhez a felkészültség mellett több dologra is szükség van, elsősorban a mozgás szeretetére, elhivatottságra, céltudatosságra és kíváncsiságra, amelynek ösztönzésére az ember a határait feszegeti.
„A célban először hatalmas fáradtságot éreztem, de jóleső fáradtságot, hogy most már nem kell tovább futnom – tette hozzá Kerekes. – Aztán jött a szomjúság, mondjuk egy jó sörre, de egyébként egy-két napig az ember nem nagyon gondol másra. Idő kell, hogy minden letisztuljon. Akkor már minden élmény pozitív lesz, és el lehet kezdeni tervezni a következő hasonló kihívást.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
