Végzetes kötél Katmanduból

Ha valakiről a hegymászás világán belül azt gondolják, hogy az expedíciózás hőskorában még a tiroli Reinhold Messnernél is jobb lehetett, az a lengyel Jerzy Kukuczka volt. Messner volt 1986-ban az első, aki mind a tizennégy nyolcezer méternél magasabb hegyet megmászta, Kukuczka pedig nem egészen egy évvel később a második, és hosszú éveken át kettejük versengésétől volt hangos a sajtó.

Ugyanakkor ők maguk nem szerették, ha ezt versenynek állították be, pláne azért nem, mert mire Kukuczka megmászta az első nyolcezresét, Messner már túl volt haton, és az is nagy különbség, hogy míg utóbbinak tizenhat, előbbinek kevesebb, mint nyolc évre volt szüksége ahhoz, hogy mindet összegyűjtse. Egészen pontosan hét évre, tizenegy hónapra és tizennégy napra, ami 27 éven át, egészen 2014-ig gyorsasági rekord volt.

De Kukuczka nemcsak ebben különbözött Messnertől, hanem abban is, hogy csak első kísérleténél, 1979-ben, a 8516 méter magas Lhoce csúcsának elérésekor használta a normál utat, a többinél vagy új utat nyitott vagy télen jutott fel a csúcsra, ami a hideg, a szél és a hóesés miatt még a himalájai extrém körülmények között is sokkal nehezebb. Ehhez legyen elég annyi adalék, hogy a híres-hírhedt K2-t még mindig nem tudták megmászni télen.

Az akkori lengyel hegymászó-generációt (Krzysztof Wielicki, Maciej Berbeka, Andrzej Czok, Artur Hajzer, Tadeusz Piotrowski) egyébként a világ legjobbjaiának tartották, mert a keleti blokkból indulva sok mindennel meg kellett küzdeniük: a bürokráciával, mert hónapokig kellett várniuk útlevélre, de a szegényes felszereléssel és az anyagi háttérrel is, mégis gyorsan haladva, alpesi stílusban értek el világraszóló sikereket a Himalájában.

Kukuczka például Lengyelországban gyárkéményeket tisztított, csakhogy finanszírozza az expedícióit, ezért igyekezett minél több csúcsot elérni, 1985-ben például három nyolcezresre is feljutott, a Dhaulagirire, a Cso Ojura majd a Nanga Parbatra.
Mikor 1987-ben felmászott a 8027 méter magas Sisapangmára, teljesítette tizennegyedik nyolcezresét is, de mivel annak idején normál úton jutott fel, 1989 őszén visszatért a Lhocéra, hogy ott is új út nyitásával próbálkozzon, és a hegy akkor még megmászatlan déli falán akart feljutni.

A felszerelésük továbbra is kiegészítésre szorult, a katmandui piacon ezért vásároltak egy hat milliméter vastag kötelet. Mivel a főkötelük túlságosan nyúzott volt már, így a tizenhat fős nemzetközi expedíció tagjai úgy döntöttek, ezt a szállítókötelet is használják majd a hegyen.

Október 24-én a 41 éves Kukuczka éppen 8200 méter magasságban járt, és ezzel a kötéllel volt biztosítva, mikor kicsúszott és leesett, a kötél pedig azonnal elszakadt, a világ legjobb hegymászója pedig mintegy kétezer métert zuhant a halálba.

Jerzy Kukuczka testét sosem találták meg, de a hivatalos verzió szerint hegymászószokás szerint jelképesen eltemették egy hasadékban annak a helynek a közelében, ahol lezuhant. Kisfia, Wojciech ekkor négyéves volt, apját pedig a mai napig nemzeti hősnek tartják hazájában. Jerzy Kukuczka ugyanis a kommunizmus kemény időszaka alatt is megmutatta, határozottsággal és erős személyiséggel hogyan lehet leküzdeni a politikai akadályokat, szerveket, és elérni az álmait.

„A rejtélyesség légköre lengte körül, ami egyfajta szellemi fölényt adott neki társaival és riválisaival szemben”

– írta róla társa, Krzysztof Wielicki a Függőleges világom című könyv utószavában. – Mindig tartalékolt valamit, akár egy váratlan döntést, akár egy darab szalonnát vagy egy fokhagymagerezdet a megfelelő pillanatra. A nyolcvanas években, a lengyel himalájai hegymászás aranyéveiben Jerzy Kukuczka volt a legjobb.”