Ne bánjuk, hogy az automataváltók luxusa csak a négykerekű járgányok (mozgásprotézisek) tulajdonosainak elérhető, hiszen a kerékpárunk váltójának ésszerű használatával nagyon sokat nyerhetünk: optimálisabbá válhat az erőbeosztásunk, a haladási sebességünk, és a váltásban résztvevő alkatrészek élettartama is meghosszabbodik.
Fordulatszám. Kiindulási pontnak jó, ha tudjuk, hogy az ideálisnak mondható pedálfordulat 70-90/perc közé tehető, persze ez egyéni adottságoktól és edzettségtől is függ. Ahogy autóvezetésnél is, általánosságban véve a helyes váltás célja az, hogy az áttételt a pedálfordulatszámhoz igazítsa.
Magyarul: ha az emelkedőn azt tapasztaljuk, hogy a nyeregből kiállva is csak tízszer tudjuk nyögvenyelősen lenyomni azt a fránya pedált, akkor igen bölcs dolog csekkolni, hogy tudunk-e még kisebb tányérra, majd nagyobb fogaskerékre váltani.
Ha igen, tegyük is meg. Ehhez persze nem árt, ha tisztában vagyunk az erőnlétünkkel, és ismerjük a váltónkat is, tehát pontosan tudjuk, hogy a kormányon a jobb és a bal kezünkhöz az első vagy a hátsó váltó tartozik, és azt is, hogy milyen az az áttétel, amellyel a megfelelő fordulatszám mellett haladni is tudunk. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy hogyan váltunk!
A vált(oz)ás szele, avagy az időzítés. A terepviszonyok vagy az aktuális közlekedési helyzet változásai miatt gyakran kell használnunk a váltót; nagyon fontos, hogy ezt időben, és ne az utolsó pillanatban, kapkodva tegyük. Gyakorolni persze lehet és kell is, a tapasztalat, a helyismeret és a rutin meghozza majd a „váltóreflexet” is.
Teher alatt nyög a váltó. Ideális esetben erős pedálterhelés alatt nem jó ötlet áttételt váltani: a lánc és más alkatrészek védelme érdekében legalább egy fél pedálfordulatnyi „lendületet” adjunk magunknak, és csak akkor nyúljunk a váltóhoz (hegymenet esetében érdemes tehát még az emelkedő elején olyan áttételre váltani, amelyen előreláthatólag ki tudjuk tekerni a „bukkanót”). Néha persze elkerülhetetlen, hogy erős terhelés alatt váltsunk, ilyenkor egy komolyabb – és drágább –, megfelelően beállított váltó zokszó nélkül megoldja a feladatát. Ide tartozik az is, hogy bizonyos váltórendszereknél átfedés van több áttétel között. Ilyenkor azt érdemes szem előtt tartanunk, hogy minél nagyobb a hajtókarunk erőkarja, annál hatékonyabb az erőátvitelünk.
Keresztszemes. Ha mi már kettőt látunk is a kimerültségtől, azért arra mindig figyeljünk, hogy a lánc ne álljon keresztbe. Ez azt jelenti, hogy a lánc lehetőleg ne legyen oldalirányban vezetve, hogy például elöl a legkisebb tányéron, hátul a legkisebb fogaskeréken van. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, a lánc hamarabb nyúlik meg, és a fogaskerekek is gyorsabban amortizálódnak.
A tisztaság a hosszú túra titka. Ügyeljünk rá, hogy a lánc, a váltógörgők és a fogaskerekek mindig legyenek tiszták. Ez nem csak a hajtásunk hatékonyságát, hanem magát a váltási folyamatot is segíti. Egy olajos kosztól ragadó lánccal előfordulhat, hogy az első váltóhasználatkor nem „dobódik át” kellőképpen az egyik tányérról a másikra, aminek következtében akár alulról fel is tekeredik, rossz esetben az első váltónkat is megrongálva – még rosszabb esetben pedig a bringást szó szerint pofára ejtve.
