„Köszönöm a csapatomnak, a támogatóimnak és mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez az egész megvalósuljon” – írta a Twitteren Ignacio „Nacho” Dean, miután az Akabai-öbölben elúszott Jordániából Egyiptomba, s ezzel teljesítette az általa Nemo Expedíciónak elnevezett kihívást, amelynek lényege az volt, hogy úszva kösse össze mind az öt kontinenst.
Az egész projekt tavaly júniusban kezdődött, amikor 3 óra és 55 perc alatt a Gibraltári-szoros átúszásával összekötötte Európát Afrikával, majd egy nyílt vízi, 180 versenyzővel induló versenyen a Földközi-tengeren a görögországi Kasztelorizótól a török Kas városáig úszott – mellesleg az elsők között ért célba. Utána következett a Bering-szoros (Amerikából Ázsiába), majd Óceániából Ázsiába tempózott, ami talán a legkeményebb próbatétel volt az összes közül.
„Nagyon nehéz volt, az első tizenkilenc kilométer során csaknem harminc fok volt , magas volt a páratartalom, és összecsipkedtek a medúzák” – mesélte.
Az egész ötlet akkor született meg a fejében, amikor elhatározta, hogy szeretne úszni az óceánban, majd igyekezett szponzorokat találni, akik támogatták ebben, és persze a szükséges engedélyeket is be kellett szereznie. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, nem minden a tervek szerint alakult, eredetileg ugyanis a Boszporuszon keresztül akart elúszni Európából Ázsiába, ám a nagy tengeri forgalom miatt nehézkes volt az engedély megszerzése, így kénytelen volt másik alternatívát keresni.
Az öt földrész „összekapcsolásával” az óceánok védelmére szerette volna felhívni a figyelmet.
„A Föld felszínének hetven százalékát víz borítja, mi mégis hulladéklerakóként kezeljük a tengereket és az óceánokat. A becslések szerint kétezerötvenre több műanyag lesz a vízben, mint hal. Az oxigén ötven százaléka az óceánokból, a planktonoktól származik, jó lenne odafigyelni” – mondta.
Mellesleg nem ez volt Ignacio Dean első különös küldetése, ugyanis 2016 nyaráig három év alatt körbegyalogolta a világot, négy kontinensen, 31 országon át 33 ezer kilométert tett meg, amivel a környezetvédelemre próbálta felhívni a figyelmet. Mint mondja: sokszor azt sem tudta, hol alszik, de ha ő ennyit tudott gyalogolni, akkor bárki képes lehet apróbb változásokra a mindennapi életében, hogy ezáltal élhetőbb és egészségesebb legyen a Föld.
Háromezer euróval a zsebében vágott neki az útnak, no meg egy 12 kilós bőrönddel. Majd egy 25 kilóssal tért vissza, és 12 pár cipőt koptatott el.
Az egészet 2012-ben találta ki, majd 2013-ban indult el Madridból. Állítása szerint a legnehezebb az volt, amikor el kellett búcsúznia az otthonától, a családjától, a barátaitól és a barátnőjétől, miközben senki sem volt benne biztos, hogy egyáltalán visszatér. Szerencsére sikerrel járt, ám nem egyszer került nehéz helyzetbe az út során. Limában megtámadták, az örmény-iráni határon pedig kémnek nézték, és majdnem börtönbe került, mígnem a Marca újságcikkével nagy nehezen bizonyította, miért akar átkelni a határon.
„A legjobban Mexikóban féltem, amikor három srác macsétával kergetett egy kihalt utcában, de valahogy megúsztam. Mondhatnám, hogy a tortilla és a sonka hiányzott a legjobban, de valójában a családom és a biztonság volt az, ami nélkül nehéz volt. Volt néhány hely, ahol elég nagy veszélynek voltam kitéve.”
Mindezek után apróságnak tűnik, hogy sokszor éhezett, napokig nem tudott fürdeni, és gyakran előfordult, hogy nem tudta, hol tölti az éjszakát.
„Felkészültem a nehézségekre. Van egy közmondás, miszerint ha valaki igazán akar valamit, talál rá megoldást, ha viszont nagyon nem akar valamit, akkor talál kifogást. Mindig bíztam magamban és abban, hogy valahonnan megkapom a szükséges segítséget és támogatást.”
