Nincs olyan év Magyarországon, hogy ne hallanánk tragédiával végződő vízi balesetről, pedig többségük könnyen megelőzhető lenne. Az alapvető vízimentői ismeretekről és tudnivalókról két olimpikont, Zubor Attilát és Batházi Tamást kérdeztük, akik még aktív sportolóként végezték el a vízimentői tanfolyamot, utóbbi egyetemi tanulmányai mellett az Egyesült Államokban gyakorolta is a szakmát.
Van-e bármi teendője a vízimentőnek azelőtt, hogy valaki fuldokolni kezd?
B.T.: Nyilván nem meglepő, hogy a mentőknek minden pillanatban készen kell állniuk arra, hogy a habokba gázoljanak, vagyis a fürdőzők mellett saját testükre is figyelniük kell. Szarvashiba lenne, ha erről megfeledkeznének. Fokozatosan fröcskölniük kell magukat hideg vízzel, árnyékban ülniük, hűteniük a testüket, és nem szerencsés, mondjuk, egy öt kilométeres futás után megérkezni a munkába. Olyan állapotban kell lenniük, hogy bármelyik másodpercben belegázolhassanak a vízbe, márpedig ha felhevült testtel csobbannak a huszonkét-huszonöt fokos habokba, az nemcsak a fürdőzőknél, hanem az egészséges sportembereknél is súlyos gondokhoz, többek között infarktushoz vezethet.
Mikor jön el a pillanat, amikor muszáj elindulni?
B. T.: Az életkörülmények döntik el. A mentőnek tisztán kell látnia, hogy ki az, aki tényleg bajban van, akár jelzi, hogy segítségre van szüksége, akár nem. Amikor Amerikában dolgoztam, több tucat mentést kellett végrehajtanom, s idővel egyre tapasztaltabbá váltam ezen a téren is. Hogy mik a jelek? Látod, hogy nem úgy mozog a fürdőző, ahogy kellene, esetleg eszméletlenül fekszik a felszínen. De ezek csak kiragadott példák, a szakavatott szem egyszerűen kiszúrja, ha valaki bajban van.
Z. A.: Nincs pontos recept, de mivel harminc évet a medencében töltöttünk, ismerjük a közeget. Jó példa erre, hogy úszásoktatás közben is akadnak hasonló helyzetek, de személy szerint ott sem szoktam addig közbeavatkozni, amíg nincs nagy baj.
Hagyni kell a gyereket, hogy megpróbáljon kikászálódni a vízből, de ha látom, hogy már nem képes kiemelni a fejét, természetesen azonnal segítek. Ezt nehéz pontosan elmagyarázni, egyszerűen érezzük, mikor kell beavatkozni.
Mi a teendő, ha egyetlen mentő jut három fuldoklóra?
B. T.: Szerencsés esetben egy helyen vannak, ilyenkor a megfelelő mobil eszközökkel – mentőhevederrel vagy mentőövvel – érdemes megközelíteni őket. Szintén nagy segítség, ha van csónak a közelben, amellyel bemehetünk értük. Ugyanakkor van egy fontos pontja a vízimentői szabályzatnak, nevezetesen: a mentőnek nem kell kockáztatnia a saját testi épségét. Mérlegelnie kell a helyzetet. Előfordulhat, hogy elindul, de belátja, hogy nem tudja elvégezni a mentést, és akármennyire is keményen hangzik, szélsőséges esetben vissza kell fordulnia. Előfordulhat olyan helyzet, hogy nem lehet biztonságosan megoldani a mentést, gondoljunk csak arra, ha valaki viharban, hatalmas sziklák között kerül bajba. Ez borzasztó nehéz helyzet, de mindig tiszta fejjel kell dönteni.
Érdemes megpróbálni kommunikálni a fuldoklóval, vagy csak a kivonszolására kell koncentrálni?
Z. A.: Természetesen tájékoztatni kell, hogy menteni jöttünk a vízbe, s előfordul, hogy amint valaki megkapaszkodik a mentőkötélben, azonnal megnyugszik. Ha viszont nem tudjuk megnyugtatni, és továbbra is kapálózik, esetleg megpróbál a víz alá nyomni minket, hogy levegőhöz jusson, akkor valahogy – néha akár erőszakosabban – le kell nyugtatni a bajbajutottat. Amikor a saját életed kerül veszélybe, nincs más út, hiszen csak a megnyugodott embert lehet kivinni a partra.
Külföldön tengerből mentesnél előfordult bizony olyan eset, amikor a vízimentő kénytelen volt állcsúcson csapni a mentettet, aki valószínűleg törött állal is hálás volt az életéért.
A mentés során hol kell megragadni a fuldoklót?
Z. A.: Mögötte kell helyezkedni, és hátul, a nyakánál, illetve a tarkójánál fogva kell kihúzni. A lényeg, hogy a feje ne kerüljön néhány másodpercnél tovább a víz alá.
Ki kerül többször bajba: aki tud úszni, vagy aki nem?
Z. A.: Ettől a tud úszni szövegtől néha kiráz a hideg… Amikor az anyuka azzal hozza le a tizenhárom éves fiát, hogy elég jól úszik, mindig azt mondom, hogy ne haragudjon, de aki jól úszik, az Cseh Laci vagy Gyurta Dani. Sokan addig érzik magukat biztonságban, amíg leér a lábuk, ám amint nem érzik a biztos talajt, elkezdenek fuldokolni.
B. T.: Az egyik legnagyobb probléma a testhőmérséklet. Ha valaki felhevült testtel, lábtengózás után, a tűző napról ugrik bele a húsz-huszonkét fokos vízbe, szinte garantáltan mentésre lesz szükség. Ez kortól és edzettségi állapottól függetlenül igaz. Ha pedig infarktust kap, már nem a mentési technikán múlik, hogy életben marad-e, hanem azon, hogy van-e, mondjuk, defibrillátor a közelben, és újra tudjuk-e éleszteni. A másik legnagyobb probléma a lábgörcs szokott lenni.
Attilával egy lábbal és két kézzel is ki tudunk úszni a partra, valamint megtanultuk, hogyan rúgjuk ki a görcsöt a lábunkból, még mielőtt beállna. A civil úszó erre képtelen.
Épp emiatt nagyon fontos, hogy az úszók egymásra is figyeljenek. A különböző öbölátúszások során többször kellett elvonszolnom a görcsöt kapó úszókat a mentőcsónakig, ráadásul versenyzőként. Amikor ugyanis több százan indulnak el a nyílt vízen, nagyon nehéz kiszúrni, ha egyszer csak eltűnik egy fej, vagy valaki bajba kerül. A tömegrendezvényeknél ezért nagyon fontos, hogy egymásra is figyeljenek a résztvevők.
(Megjelent a Vízi sportok magazinban, 2016-ban.)
