Nos, az aggályok nem teljesen alaptalanok, ám a problémák végtelenül egyszerűen elkerülhetők, csak figyelem és fegyelem szükséges a megelőzéshez. Az alábbiakban dr. Nyíri Iván, a Magyar Búvárszövetség elnökének közbenjárásával a legáltalánosabb félelmeket sorba véve meg is magyarázzuk, hogy miért.
1. Elfogyhat a levegő?
A kezdő búvároknál nem fordulhat elő, hogy elfogy a levegő, legfeljebb a felelőtlen profiknál, akik nem ellenőrzik a palackot, vagy „csak úgy” figyelmetlenek. A búvároktató a merülés előtt gondosan megtervezi a túra idejét, hosszát, de ha véletlenül gyorsabban fogyna a levegő a kalkuláltnál, akkor sincs gond, mert a társunk tartalékjából az oktopuszon keresztül tudunk lélegezni. Épp ezért alapvető törvény, hogy egyedül nem szabad merülni, az hazárdjáték. Szinte kizárható, hogy a felszerelésben bármi is meghibásodjon, mert rendkívül szigorú szabályok alapján kell őket ellenőrizni meghatározott időközönként. Ha mindenre odafigyelünk, nem lehet gondunk.
2. Elsodorhat az áramlat?
Az áramlatokra előre tervezni kell. Azért merül az ember búvárbázisokon, szakoktatókkal vagy vezetőkkel, mert ők tudják, milyen áramlat várható az adott térségben, ha pedig változó áramlás jellemző, kipróbálják, mielőtt a merülőket vízbe engednék. Az ez alapján megbeszéltekhez mindenkinek, a merülőnek és a hajós kísérőnek egyaránt tartania kell magát.
Akadnak nagyon gyors áramlások is, amelyek óránként hat mérfölddel is odébb visznek, vagy épp jócskán fel-, esetleg lefelé sodornak, ezekre fel kell készülni.
3. Lesüllyedhetek a fenékre?
A szabadidős búvároknak a honi szövetség szabályzata szerint harminc méter a határ, annál mélyebbre nem szabad süllyedni, de egyébként nem is érdemes, mert lejjebb már minden szürkéssé válik, eltűnnek a színek. A búvártanfolyam legelején tanítják a lebegést, és amíg ez nem megy magabiztosan, a jó oktató nem is visz nyílt vízbe, sőt a fokozatosság elvét betartva később is csak idővel ereszt nagyobb mélységek fölé. A merülők karján egyébként ott van a monitor, amely jelzi a mélységet – a legalapvetőbb, hogy figyelek erre, a levegőmre, valamint a társamra. Aki nem tud figyelni, az pedig ne is menjen víz alá.
4. Könnyen esek pánikba?
Ez talán a legmegalapozottabb aggály. Akikre jellemző a klausztrofóbia, azok gyakran bepánikolnak, amint meglátják, micsoda víztömeg van a fejük felett. Tíz méter környékén már alig látható a felszín, ilyenkor jelentkezhetnek a gondok. Van, aki megszokja, és nem lesz vele többé problémája, de olyan is akad, aki emiatt otthagyja a merülést.
5. Fájhat a fülem?
Akik vízben nőttek fel, azoknál automatikus a nyomáskiegyenlítés, másoknak néha problémát okoz, de pofonegyszerűen orvosolható a fájdalom: feljebb kell jönni fél méterrel, befogni az orrot, és megpróbálni rajta levegőt kifújni, így kiegyenlítődik a nyomás.
6. Elérhet a dekompressziós betegség?
Ez akkor következik be, ha nem megfelelő a felemelkedési sebesség, vagy nincs meg a kötelező no deco idő.
Hatalmas oktatói hiba, illetve személyes felelőtlenség kell hozzá, ha valakit kompressziós kamrába kell vinni, vagy egyből vissza kell merülnie a vízbe.
Évente egy-két ilyen eset történik a Magyar Búvárszövetség égisze alatt. Nem véletlenül mondja el a búvárvezető, hogy mikor merre kell menni, hány méteren szükséges várakozni, és a komputer is folyamatosan jelzi, milyen gyorsan lehet emelkedni. Be kell tartani az utasításokat.
7. Megtámadhat egy cápa?
A tengeren ez a legjellemzőbb félelem a kezdők körében, ugyanakkor a legalaptalanabb is. Legtöbbször bemennek a vízbe, és mindenhová néznek, keresik, hogy hol jön a cápa. Sok időbe és sok cápával való találkozásba telik, mire az ember rájön, hogy értelmes állatról van szó, amely pontosan tudja, hogy nem mi vagyunk a természetes tápláléka, ezért nem is fanyalodik ránk. Cápákkal merülni óriási élmény, sokan várják az alkalmat, de a legtöbb bázison nincs rá lehetőség. Ha mégis találkozunk velük, arról azért ne feledkezzünk meg, hogy nem delfinek, vagyis ne akarjuk őket feltétlenül megetetni vagy megsimogatni, megtámadni pedig főképp ne.
7 + 1. Megéri egyáltalán merülni?
A túlnyomó többség, miután egyszer lement, folytatni akarja. Csodálatos világ van a víz felszíne alatt, ahogy az ember lebeg, szabadon mozog a térben, kikapcsolja magát fizikailag és szellemileg is – semmihez sem hasonlítható érzés. Talán az űrhajósoknak hasonló lehet, de a világűrben lebegni még nem sokunknak volt része…
Kis híján tragédia
„Az első merülésünk majdhogynem végzetesre sikerült… – emlékezett dr. Nyíri Iván. – Még kilencvennyolcban történt, az oktatónk hibázott, és harminc méter mélyen a két lányomnak, valamint a feleségemnek elfogyott a levegője. Annak köszönhetően kerültük el a tragédiát, hogy az egyhetes oktatás után medencében gyakoroltuk, a víz alatt miként lehet a társunk palackjából lélegezni. A két lányom így hozzá volt szokva, hogy ritkábban kap levegőt, meg tudtuk oldani felváltva. Viszonylag gyorsan jöttünk felfelé, de szerencsére nem lett belőle problémánk, és később sem maradt bennünk félelem az eset kapcsán. Ez is bizonyítja, csak megbízható oktatótól tanuljunk – melegen ajánlom például a magyar búvároktató szakembereket.”
Vadászgéppel a mélyben
Noha a köztudatban manapság (még) a nyílt vízi búvárkodást is a különleges sportok körébe sorolják, a „kistestvér”, a barlangi búvárkodás a szakág igazán extrém válfaja.
„Úgy szoktam mondani, hogy a hétköznapi merülés és a barlangi búvárkodás között olyan a különbség, mint utasszállító repülőgépen utazni vagy vadászgépet vezetni” – magyarázta Zelenák József, a Búvár-világszövetség technikai merülésekért felelős igazgatója. Barlangi búvárok többnyire tárlati barlangászokból vagy nyílt vízi búvárokból lesznek, de ehhez a sportághoz jóval alaposabb előképzettség szükséges, mint a »sima« merüléshez.
„Nem szeretem a veszély szót, mert számomra valami olyasmit jelent, ami nincs a kontrollunk alatt – folytatta a szakember. – Ez nem volna igaz, de az tény, hogy nagyobb felkészülést igényel, nagyobb kihívást jelent, divatosan úgy fogalmazhatok, extrémebb. Nyílt vízen merülni, ha megfelelően végzik, a golfnál is biztonságosabb, de a barlangban nem szabad hibázni, mert annak általában súlyosabb a következménye, ezért fontos, hogy nem lehet felesleges kockázatokat vállalni, és megfelelően fel kell készülni. Egyelőre csak szűk körben terjedt el, és tény, nem a hétköznapi ember számára elérhető sportág. A szárazföldi barlangtúrát bárki űzheti, talál magának és a képességeinek megfelelő barlangot, de a vizes barlangokkal más a helyzet, annak nem lehet csak úgy nekiállni.”
Magyarország szerencsés fekvésének köszönhetően száraz és vizes barlangokban is gazdag, sőt akadnak olyan speciális barlangjaink is, amelyek termál karsztos területen keletkeztek, vagyis meleg vizűek. Talán e kiváló adottságoknak köszönhető az is, hogy a magyar barlangi búvárok külföldön is elismert szakemberek, számos országba hívják őket feltárásokhoz.
„Összetettebb a barlangi búvárkodás, csapatmunkát igényel. A helyi barlangkutatók segítsége is kell, ők jól ismerik a már feltárt részeket. A víz alatti kutatásokhoz sokszor még külföldre, Szlovákiába, Boszniába, Csehországba is hívják a magyarokat.”
(Megjelent a Vízi sportok magazinban, 2016-ban.)
