„A félelem egy tudatállapot. Mindenkiben lehet félelem, de csak azokkal lehet dolgozni, akik ezt be merik vallani és hajlandóak rajta változtatni – állítja határozottan Vainel Gergely Gyula, az Excelsior SE oktatója, aki hét éve oktat sziklamászást alap és magas fokon. – A változtatás alapja a bizalom. Egyrészt a felszerelésben, másrészt az oktatóban. A jó oktató pszichés tekintetben is képes segíteni, de ehhez elengedhetetlen, hogy aki tanulja a mászást, megnyíljon neki.”
A tériszony és a leeséstől való félelem a sziklamászás és persze egyéb sportágak természetes velejárója, a gyakorlott mászókat, akik akár egy napot is minden gond nélkül képesek eltölteni a hegyen kötelek és biztosító eszközök társaságában, az különbözteti meg a kezdőktől, hogy tökéletesen képesek úrrá lenni érzéseiken. A hegy oldaláról lenézve nem remegnek meg a mélységtől, inkább élvezik a kilátást, ami a szemük elé tárul, és a kihívásra koncentrálnak. A kérdés már csak annyi, hogyan lehet eljutni erre a szintre?
„Amennyiben a két fél között kialakult a bizalom, el lehet kezdeni különböző helyzetekbe beletenni az embert. Egy nem annyira magas, kitett hely, ahol lenézve nem látszódik sziklafal, csak a talaj, tökéletes az edzéshez. A megfelelő rögzítések, biztosítások után lehet ismerkedni a mélységgel, és attól függően, ki milyen mentalitású, ujjongás formájában kiadni a feszültséget. A létrejövő örömállapot mintaként mentődik el, és ehhez később is vissza lehet nyúlni. A többi a gyakorlaton múlik.
Előfordul, hogy kiállok egy több száz méteres sziklafal tetejére addig a pontig, ameddig biztosnak érzem, és csinálok egy képet.
Ilyesmivel is lehet edzeni, de fontos, hogy tisztában legyünk a határainkkal. Az ember bátor legyen, ne felelőtlen.”
Amennyiben még nincs gyakorlatunk, de szeretnénk szerezni, teremben is megismerkedhetünk az alapokkal. A mászáshoz alapvetően három összetevő, megfelelő technika, fizikum és psziché szükséges. Teremben készülve egyedül az utóbbival lehet probléma. A kötél felülről jön, a mászók nincsenek rákényszerítve az ilyen jellegű terhelésre, így amikor kimennek a sziklára, hiába jó a technikájuk és a fizikai kondíciójuk, nem tudják leadni azt a teljesítményt, amire teremben képesek.
„A teremmel ellentétben a hegy élő környezet, azt is szoktam mondani, hogy kétszer sosem mászod meg ugyanazt az utat. Az időjárási körülmények, az adott napi pszichés állapot, hogy bal vagy jobb lábbal kelt fel az ember, mind sokat számít.
Az sem mindegy, kivel megyünk. Ha egy gyengébb mászóval, akkor át kell adni a tudásunkat, és nekünk kell bevállalni a nehezebb szakaszokat.
A velünk egy szinten állókkal a kooperációt lehet fejleszteni, és kicsit ki tudjuk tolni a határainkat. Amennyivel jobb mászóhoz csatlakozunk, erre még nagyobb az esély, hiszen olyan helyzetekbe is bátran bele tudunk menni, amelybe másként valószínűleg nem mernénk. Fontos azonban, hogy nem szabad átesni a ló túloldalára, ha egy gyengébb mászó rendszeresen megy egy tapasztalttal, és rábíz minden nehéz részt, megállhatnak, sőt visszafejlődhetnek nála a pszichés folyamatok.”
Két különféle mászás
A mászás két fajtája alapvetően abban tér el, hogy amíg a sportmászók a már kiépített útvonalat használják karabinereik segítségével, addig a tradicionális mászók maguk építik ki azt. A sziklaszögek távolságától, fajtájától függően így kedvükre könnyíthetik, nehezíthetik haladásukat, de az életük függ attól, mennyire jól végzik a munkájukat. Mivel rengeteg mindent kell cipelniük magukkal, felszerelésük sokkal változatosabb, ami súlyos is kilókba kerülhet.
(Megjelent a Nemzeti Sport Kihívás mellékletében 2018 márciusában.)
