Hegynek felfelé és lefelé jövet is sokat számít a helyes technika

A visszafogott tempó sokszor kifizetődőbb, és az sem mindegy, mennyi súlyt cipelünk magunkkal, illetve hogyan tartjuk a lábunkat.

Egyik lábat a másik után – túrázni a világ legegyszerűbb dolga, csak ki kell menni a természetbe, választani egy szimpatikus útvonalat, majd végigsétálni rajta. A „hogyan” kérdése egy bizonyos szintig nem is nagyon érdekes, amikor azonban az embert elkezdik foglalkoztatni a teljesítménytúrák, és szeretne az általa kitűzött időn belül maradni, mindent megtesz annak érdekében, hogy a tempóját fokozni tudja. Az esztelen rohanás – ami a túra vége felé közeledve sokszor amúgy is visszaüt – helyett azonban léteznek sokkal jobb módszerek.

Attól függően, hogy hegynek felfelé vagy lefelé megyünk, a megfelelő technikával rengeteg energiát spórolhatunk és gyorsabban elérhetjük célunkat.

FELFELÉ. Nagyon sokat segíthet, ha megtaláljuk a megfelelő ritmust lépéseink és levegővételünk között. Próbáljuk összehangolni a kettőt és figyeljünk oda, hogy egyenletesen haladjunk. A nagy iram és a sűrű pihenők helyett sokkal kifizetődőbb, ha lassabban, de folyamatosan megyünk, lehetőleg megállások nélkül. Pulzusunk ettől egyenletesebb lesz, szervezetünk kevesebb energiát használ fel az út megtételéhez. Egy hasonlattal élve: inkább teknősbékák legyünk, mint nyulak. Ha mindezek ellenére nagy ütemben fáradunk, még mindig van mivel próbálkoznunk.

Ahelyett, hogy egyenesen felfele mennénk, kezdjünk el cikkcakkban haladni. A megtett út ettől valamivel hosszabb lesz, de mivel lecsökken a méterekre jutó szintemelkedés, jobban bírjuk a megpróbáltatást.

Lépéseinknél igyekezzünk a hátsó lábunkat mindig teljesen kinyújtani, ezzel az izmok helyett átmenetileg az ízületekre helyezve a terhet. Hatásos lehet az is, ha mellkasunkon és csípőnkön kissé meglazítjuk hátizsákunk pántjait, ettől több levegő jut a tüdőnkbe.

LEFELÉ. Hegyről lefelé jönni teljesen más technikát, és a legtöbb esetben kevesebb időt igényel. Elég megbotlani egy kőben, és már le is gurultunk az aljára… A viccet félretéve, az ereszkedés is lehet legalább olyan megerőltető, mint a mászás. Azért, hogy kevésbé érezzük annak, testünket igyekezzük mindig függőlegesen tartani, ne dőljünk se előre, se hátra.

Az elöl lévő lábunk sose legyen teljesen merev, mindig hajlítsuk be kissé, ez segít jobban elosztani a rá nehezedő terhet. Nagyon figyeljünk arra is, hova lépünk.

Egy kimerítő kaptató után sokan hajlamosak a lejtőknek önfeledten nekirohanni, ebből lesznek a balesetek. Megcsúszás, esés, kibicsaklott boka… A teknős és a nyúl hasonlata itt is érvényes. Meredek lejtőknél különösen figyeljünk rá, hogy a szokottnál kisebbeket lépjünk, ez segít megőrizni az egyensúlyunkat. Hátizsákunkon a pántokat húzzuk szorosabbra, ezzel a hátunkra simul és csökkentjük a kilengését. Ha lehet, minél kevesebb súlyt cipeljünk magunkkal, a pluszkilók egy hosszú út során extra terhelést jelentenek a szervezetnek, a minimálisan szükségesnél több felszerelést tehát nem érdemes magunkkal vinni. Baráti társaságot már annál inkább, bármennyit is túrázunk, sokkal jobban telik az idő, és kevésbé érezzük a fáradtságot, ha út közben van kivel beszélgetni.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon
Nyolc éve fut, ám most érzi magát a legjobb formában
Pályázaton keresik a Futókörök napja szervezőit
Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon
Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.