Egyik lábat a másik után – túrázni a világ legegyszerűbb dolga, csak ki kell menni a természetbe, választani egy szimpatikus útvonalat, majd végigsétálni rajta. A „hogyan” kérdése egy bizonyos szintig nem is nagyon érdekes, amikor azonban az embert elkezdik foglalkoztatni a teljesítménytúrák, és szeretne az általa kitűzött időn belül maradni, mindent megtesz annak érdekében, hogy a tempóját fokozni tudja. Az esztelen rohanás – ami a túra vége felé közeledve sokszor amúgy is visszaüt – helyett azonban léteznek sokkal jobb módszerek.
Attól függően, hogy hegynek felfelé vagy lefelé megyünk, a megfelelő technikával rengeteg energiát spórolhatunk és gyorsabban elérhetjük célunkat.
FELFELÉ. Nagyon sokat segíthet, ha megtaláljuk a megfelelő ritmust lépéseink és levegővételünk között. Próbáljuk összehangolni a kettőt és figyeljünk oda, hogy egyenletesen haladjunk. A nagy iram és a sűrű pihenők helyett sokkal kifizetődőbb, ha lassabban, de folyamatosan megyünk, lehetőleg megállások nélkül. Pulzusunk ettől egyenletesebb lesz, szervezetünk kevesebb energiát használ fel az út megtételéhez. Egy hasonlattal élve: inkább teknősbékák legyünk, mint nyulak. Ha mindezek ellenére nagy ütemben fáradunk, még mindig van mivel próbálkoznunk.
Ahelyett, hogy egyenesen felfele mennénk, kezdjünk el cikkcakkban haladni. A megtett út ettől valamivel hosszabb lesz, de mivel lecsökken a méterekre jutó szintemelkedés, jobban bírjuk a megpróbáltatást.
Lépéseinknél igyekezzünk a hátsó lábunkat mindig teljesen kinyújtani, ezzel az izmok helyett átmenetileg az ízületekre helyezve a terhet. Hatásos lehet az is, ha mellkasunkon és csípőnkön kissé meglazítjuk hátizsákunk pántjait, ettől több levegő jut a tüdőnkbe.
LEFELÉ. Hegyről lefelé jönni teljesen más technikát, és a legtöbb esetben kevesebb időt igényel. Elég megbotlani egy kőben, és már le is gurultunk az aljára… A viccet félretéve, az ereszkedés is lehet legalább olyan megerőltető, mint a mászás. Azért, hogy kevésbé érezzük annak, testünket igyekezzük mindig függőlegesen tartani, ne dőljünk se előre, se hátra.
Az elöl lévő lábunk sose legyen teljesen merev, mindig hajlítsuk be kissé, ez segít jobban elosztani a rá nehezedő terhet. Nagyon figyeljünk arra is, hova lépünk.
Egy kimerítő kaptató után sokan hajlamosak a lejtőknek önfeledten nekirohanni, ebből lesznek a balesetek. Megcsúszás, esés, kibicsaklott boka… A teknős és a nyúl hasonlata itt is érvényes. Meredek lejtőknél különösen figyeljünk rá, hogy a szokottnál kisebbeket lépjünk, ez segít megőrizni az egyensúlyunkat. Hátizsákunkon a pántokat húzzuk szorosabbra, ezzel a hátunkra simul és csökkentjük a kilengését. Ha lehet, minél kevesebb súlyt cipeljünk magunkkal, a pluszkilók egy hosszú út során extra terhelést jelentenek a szervezetnek, a minimálisan szükségesnél több felszerelést tehát nem érdemes magunkkal vinni. Baráti társaságot már annál inkább, bármennyit is túrázunk, sokkal jobban telik az idő, és kevésbé érezzük a fáradtságot, ha út közben van kivel beszélgetni.
