Hogyan kerüljük el a bringánk ellopását?

Olcsó bringa, drága lakat, sokáig a tiéd marad – szól a jól ismert városi mondás. A hazai városi kerékpáros kultúra ma is az egyik legfontosabb szempontnak tekinti a biztonságot. Mire kell figyelnünk?

 

Az ezredforduló után kirobbanó és gyorsan terjedő kerékpáros-forradalommal együtt megjelentek a tolvajok is. Azóta sokat javult a jegyzet, a tulajdonosok tudatosabbak lettek, és ma már a rendőrség is foglalkozik a biciklilopásokkal. Annyi azonban tizenöt év alatt sem változott, hogy a legtöbbet a megelőzéssel lehet tenni a tolvajok ellen.

AZ OLCSÓSÁG HÁTRÁNYA. A Magyar Kerékpárosklub már tíz évvel ezelőtt is aktívan kampányolt a biztonság mellett. Szórólapokat osztogattak vagy tettek olyan kerékpárokra, amelyeken silány minőségű lakatot láttak, felhívták a figyelmet, hogy érdemes minőségi zárat venni, és tanácsokat is adtak, mi számít annak és mi nem.

Bár tagadhatatlanul tapasztalható fejlődési folyamat a budapesti bringakultúrában, de tavasszal, amikor kirajzanak az újak, még mindig megjelennek az áruházakban kapható ócska tömeglakatok, és ezekkel együtt több lopásról jön hír.

Bár többnyire nem is az utcáról, hanem közös tárolókból, eldugott helyekről ellopott biciklikről érkeznek a visszajelzések, ahol a legtöbbször nincs kamera. Azaz inkább oda érdemes láncolni a biciklit, ahol minél többen rálátnak, ellenkező esetben a tolvaj is könnyebben tud dolgozni.

Van néhány egyszerű, de fontos szabály, amire figyelni kell a kerékpárok leparkolásánál – leginkább arra, hogy mivel és hogyan lakatoljuk le a kétkerekűnket. Azt már az elején érdemes rögzíteni, hogy feltörhetetlen zár nem létezik, de nem mindegy, mit használunk. Leghatékonyabb megoldást az úgynevezett U-lakat és az edzett acéllánc biztosítja, ami háromezertől húszezer forintba is kerülhet, de nem ezen érdemes spórolni.

„Én fűrészeltem már el egy egyszerűbb U-lakatot a Nyugati pályaudvar tárolójában, mert egy haverom elvesztette a kulcsát hozzá – mesélte Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője. – Legalább negyedórát szenvedtem, miközben kétszer is odajött hozzánk az őr, hogy mit csinálunk. Én egy fűrésszel próbálkoztam, sima erővágóval már nem lehet nekiesni.”

FELTŰNÉS NÉLKÜL. Flexszel persze ezeket is el lehet vágni, de mivel még azzal sem könnyű, a tolvajok inkább a könnyebben elvihető kerékpárokat keresik, nekik a gyorsaság és a kisebb feltűnés a legfontosabb. Az U-lakat egyetlen hibája, hogy kis területet fog át, ezért kevesebb dologhoz tudjuk hozzákötni a biciklit. Fontos tanács, hogy a kereket és a vázat is kössük össze, főleg, ha valakinek a városban kevésbé használható gyorszáras kereke van.

ARANYSZABÁLYOK

1. Egyszerű, olcsó biciklit használj a városban!
2. Hagyd jól látható helyen!
3. Használj erős lakatot!
4. A mozdítható alkatrészeket vidd magaddal!
5. Írd fel a vázszámot és csinálj a biciklivel egy közös képet!

Hollandiában például elterjedt megoldás a hátsó keréken egy kulccsal nyitható, a támvillához rögzített bilincs, amit már itthon is lehet kapni. Ez egy újabb plusz védelem, és minél több biztonsági eszköz van a biciklin, a tolvaj annál kevésbé vesződik vele.

Aranyszabály, hogy hétköznapi dolgokra ne drága biciklit használjunk, hanem egy egyszerűbb városi modellt, amint nem akad meg a tekintet. Ebből következik, hogy ha valaki drága kerékpárt vesz, estére mindenképpen vigye fel a lakásába. Azt is ellenőrizzük, stabil-e az oszlop, amihez hozzákötjük a bringát, ellenkező esetben lehet bármennyire masszív az acéllánc, megvan a baj. A főváros ezen a téren sem áll olyan rosszul, Pesten az utóbbi években több mint ezer új támaszt raktak le.

A bicikli letámasztásánál figyeljünk a mozdítható részekre, az első kerékre például különösen az előbb említett gyorszárnál, mert ha ellopják, nem a legkellemesebb időtöltés egy kerékkel eltolni a bringát a szervizig, ott pedig újat venni – ami ráadásul nem is olcsó mulatság.

Ha hosszabb időre otthagyjuk a bringánkat valahol, szedjük le nyerget, a fogyóeszköznek számító lámpát, a kistáskát, de még a kis sárga fényvisszaverő pántokat is.

HA MÁR ELLOPTÁK… Ha ellopták a kerékpárunkat, nem egyszerű visszaszerezni, de azért van néhány dolog, amit megtehetünk. Folyamatosan nézzük az online piactereket – de ne a kifejezett bringás piactereket, mert a tolvajok azokat kerülik –, ott esetleg rábukkanhatunk, amint éppen árulják.

A bicikliken a vázszám olyan, mint a kocsiknál az alvázszám, általában a pedál közötti részen van feltüntetve. Vásárlás után ezt fel kell írni, majd csinálni egy közös képet az új közlekedési eszközzel, a kettő együtt már bizonyító erejűnek számít. A rendőrség ez alapján meg tudja találni, ha lefülelnek egy nagyobb szállítmányt vagy telepet, és akkor visszaszolgáltatják. Ha ellopják a biciklinket, bejelentést mindig érdemes tenni, még ha nem is lesz feltétlenül eredménye.

Nemrég rendőrségi kezdeményezésre elindult egy weboldal (bikesafe.hu), amelyen lehet regisztrálni a kerékpárunkat. Cserébe adnak egy matricát, ami mutatja, hogy a miénk a rendőrségen regisztrált kerékpár, az elrettentő ereje miatt ez is megéri. De ha valaki nagyobb biztonságot akar, léteznek GPS-es nyomkövetők, riasztók, amelyek segítségével gyorsan megtalálható az ellopott kerékpár.

A lehetőségek tárháza, ha nem is kimeríthetetlen, de semmiképp sem szűkös, és ha törhetetlen zár nem is létezik, kis odafigyeléssel azért sok problémától óvhatják meg magukat a kerékpár-tulajdonosok.

(Megjelent a Bringázás magazinban 2017-ben.)

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.