„Mindenki másképp csinálja” – szól az LGT ismert slágerének refrénje, ami a Kinizsi Százasra is igaz. Ahány induló, annyi szokás, elgondolás, tuti tipp. Elég kicsit szörfölnünk az interneten, hogy komoly vitákat találjunk energiát adó zselékről, porokról, izotóniás italokról és egyéb hasznosnak vélt felszerelésekről. Hogy pontosan mi válhat be és mi nem, arra egyénileg kell rájönnünk, ha indulásig erre már nincs lehetőségünk, jobb letennünk minden csábítónak tűnő, de felettébb kockázatos újdonságról. Ha mindenképpen hallgatni szeretnénk valakire, érdemes olyanok tanácsait keresni, akik már többször teljesítették a távot, ezáltal jól tudják, mi kell a sikerhez.
„Céltudatosság – foglalja össze egy szóban a lényeget Molnár Zsuzsanna, aki tavaly sorozatban tizedszer ment végig az útvonalon, és a száz kilométer feletti teljesítménytúrákat felkészülésnek tekinti másik hobbijához, a hegymászáshoz. – Mindig úgy álltam hozzá a Kinizsihez, hogy tíz teljesítést akarok. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy megszerezzem az ezzel járó pólót. Ha most azt mondanák, húszért adnak egy serleget, lehet, ismét belevágnék.”
No, persze a céltudatosság mellett nem árt, ha az induló kellően felkészült is. Molnár Zsuzsanna ezt ötven kilométeres túrákkal oldja meg, de önmagában ez még nem elég, hogy valaki száz kilométeren keresztül is bírja.
„Az első ötven kilométer a fizikai, a második a mentális felkészültségen múlik. A túra előtti estéken fél órán keresztül mindig átpörgetem magamban a távot, végigmondom, hol mi vár rám, ezzel is segítve a hangolódást, mert száz kilométer azért elég megterhelő a szervezetnek. Emellett minden alkalommal készítek magamnak táblázatot, beleírom, melyik ellenőrzőponthoz milyen időt tervezek, a túra alatt pedig figyelem, hol tartok ahhoz képest. Ha sikerült takarékoskodnom egy kis időt, mert itt-ott belekocogtam és pár perccel előbb értem a pihenőhöz, azt mindig pihenésre fordítom. Igyekszem kerülni azokat a helyeket, ahol sokan gyűlnek össze, inkább kicsit arrébb állok meg és csak akkor, amikor jólesik. Az egyetlen fix pont féltávnál Mogyorósbánya, ott izomlazítóval mindig alaposan átkenem a lábam és fekszem egy órát. A kocsmában ülés nem ugyanaz, a fekvés sokkal jobban segít, hogy a pulzus és a vérkeringés visszaálljon a normálisra.”
Túra közben nagyon fontos a megfelelő táplálékbevitel. A zselék és porok népszerűek, de valójában feleslegesek, ha belegondolunk, harminc éve is rengetegen teljesítették a távot ezek nélkül, manapság is megoldható. Mi válhat be helyette?
„A száraz kolbászra szavazok, kenyérrel, de lehet más is. A lényeg, hogy jóllakjon az ember, és sok energiát nyerjen abból, amit elfogyaszt. Nálam mindig van mazsola és mogyoró, valamilyen különleges csokoládé és sütemény, amit szintén beosztok, mikor eszem meg, ez is egy olyan alkalom, amit várok a túra során és adott esetben átlendíthet a holtponton. Nem a Kinizsin kell fogyókúrázni, együnk bátran mindent, ami jólesik.”
Teljesítménytúrás körökben arról is megoszlanak a vélemények, milyen cipővel érdemes nekivágni a távnak és érdemes-e csapatban haladni vagy inkább egyedül birkózzunk meg a kihívással.
„Mindig futócipőben megyek. Lehet, nem védi annyira a bokát, mint a bakancs, de abban is el lehet esni, a túracipő ráadásul sokkal könnyebb, rugalmasabb. A túrákon szeretek egyedül haladni, legfeljebb egy társsal, mert kettővel már sokfelé kell alkalmazkodni. Fontos még, hogy akit utolértünk, nyugodtan hagyjuk le, mivel azért értük utol, mert gyorsabbak vagyunk, és ha beállunk a tempójára, saját szintidőnkön ronthatunk.”
(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 májusában)
