Azért is jelent nehézséget a hatalmas úthálózat rendszerezése, mert meglehetősen egyenetlenül alakult ki, ugyanis amíg az északi tájakon jelzett utak átláthatatlan gombolyagra hasonlítanak, az ország más területein egyáltalán jelzéseket is csak elvétve találunk.
A helyzeten az sem javít, hogy a sűrűn jelzett részeknél a különböző színekkel (piros, zöld, kék) felfestett utak is találkoznak, s korántsem biztos, hogy mindegyiknek van létjogosultsága.
A Magyar Természetjáró Szövetségnél már felvetődött a bejegyzett vonalak felülvizsgálata, csakhogy ennek a kivitelezése egyelőre gyakorlati akadályokba ütközik: a 25 ezer kilométer túl sok ahhoz, hogy egyszerre átvizsgálható legyen, s korántsem biztos, hogy a januárban szemrevételezett útvonal decemberben is pontosan ugyanott húzódik. Így pedig lehetetlen egységes adatbázist készíteni.
Hobbitúrázóknak és profiknak is nagy segítség a kiépített és jól jelzett út
Nem mondhatjuk, hogy egyszerű, néhány napos procedúra lenne bejegyzett turistaútvonalat létrehozni hazánkban, a kinézett szakasznak több követelménynek is meg kell felelnie. Először megvizsgálják, milyen célt szolgál majd, honnan hová vezetne, mennyire esik közel lakott területhez, valamint melyik felügyelethez vagy erdészethez tartozik. Ezután megnézik, hogy a lehetséges útvonal milyen védettségű területen halad át, majd a helyi önkormányzat engedélye is szükséges. Ha minden feltétel teljesül, az MTSZ megadhatja az engedélyt a festésre, hogy az útvonalat a megfelelő módon jelezhessék.
Hogy miért fontos végigmenni ezen a fáradságos folyamaton?
A festés megjelenésével a túrázókat a tulajdonos legfeljebb csak ideiglenesen korlátozhatja (pl. fakitermelés, vadászat) abban, hogy áthaladjanak az adott területen, egyébként szabadon közlekedhetnek. Nagy kérdés persze, hogy a jelenleg bejegyzett területeken valóban minden engedély rendelkezésre áll-e, a tervezett felülvizsgálat során ezeket is alaposabban átvilágítanák.
Az engedélyek megszerzésével és a jelzések felfestésével ugyanakkor korántsem tekinthető véglegesnek a turistaút, ugyanis folyamatosan vizsgálják.
Az Országos Kéktúrára az MTSZ már kifejlesztette a rangerhálózatot: minden területnek van felügyelője, aki bizonyos időszakonként végigjárja saját szakaszát, és megfelelő módon intézkedik, ha probléma vetődik fel. A szövetség célja, hogy ezt a rendszert valamennyi turistaútvonalra kiterjessze, csak hát ehhez előbb pontos adatokat kellene kapni a hálózatról. Persze az Országos Kéktúrán kívül eső utak sincsenek elhanyagolva, ám állandó felügyelet híján többnyire a különböző portálokon érkező bejelentések, valamint az erdészetek jelzése révén lehet értesülni az esetleges gondokról. A beérkező információk után az MTSZ hitelesítheti a bejelentést, majd megteszi a szükséges lépéseket a megoldás érdekében.
A 25 ezer kilométernyi szakasz felügyelete tehát nem egyszerű feladat, és amíg nem sikerül átfogó rajzot készíteni az utakról, tanácsos úgy kezelni a különböző turistautakat jelző térképeket, mint a kalózesküt: útmutatásként, nem pedig szentírásként.
(Megjelent a Túrázás magazinban 2016-ban.)
Csak profi festőkkel!
Nemcsak a szépművészeti alkotásoknál van jelentősége az ecsetkezelés pontosságának. A turistajelzések felfestését az MTSZ felügyeli, és a követelményeket folyamatosan továbbítja az illetékes szakosztályoknak. A korábbi években a jelzésfestés mestersége hagyományosan a szakosztályokban öröklődött, esetleg apáról fiúra szállt.
Manapság azonban sokan szeretnének részt venni a munkálatokban, ugyanakkor a normákkal és az elvárásokkal mindenkinek tisztában kell lennie. Az engedélyek megszerzése után jogilag nem lehet megtiltani a festést, ám ha nem szabályosan készülnek el a jelzések, az MTSZ figyelmen kívül hagyhatja az útvonalat.
