Jakab Annamária, a Teljesítménytúrázók Társaságának elnöke segít a kérdésekre válaszolni, amelyek valószínűleg sok olyan túrázó, inkább még kiránduló fejében megfordulnak, akik egyszer szívesen kipróbálnák a „valódi” teljesítménytúrázást is.
Kacérkodni az első túrával
A teljesítménytúrák során gyakori, hogy a vállalkozó kedvű jelentkező egyik barátja vagy ismerőse javaslatára rugaszkodik neki a kalandnak. Azok esetében, akik rögvest a közepébe vágnak, nehéz megjósolni, hogy a jövőben is nekiindulnak-e. Ennek több összetevője lehet. Sikerült-e teljesíteni a szintidőt? Jutott-e müzliszelet az egyik állomáson, vagy épp az orruk előtt vitték el az utolsót? Eltévedtek-e a túra során? Aki elsősorban szenvedésnek érezte a menetelést, aligha jelentkezik legközelebb.
Tapasztalatom szerint tíz-húsz százalék az aránya azoknak, akik egyből teljesítménytúrával kezdenek, s beleszeretnek, ráadásul rendszeres résztvevővé is válnak.
Ugyanennyien vannak, akik a későbbiekben évi egy-két túrával beérik, harminc-negyven százalékuk pedig többet hallani sem akar az egészről.
Nem mindig érdemes sietni, „versenyezni”, a szép tájban is érdemes gyönyörködni
A kalandvágy szerepe
Aki rendszeresen járja a természetet, és utána próbálja ki magát egy feszesebb túrán, nagyobb eséllyel kap rá az ízére. Már csak azért is, mert ha rossz emlékeket őrizne a túrázásról, nem jelentkezik teljesítménytúrára. A tinédzseréveik végén járó fiatalok gyakran a kalandvágy miatt vesznek részt a túrákon. De a negyven-ötven évesek körében is egyre népszerűbb ez a szabadidős tevékenység, épp a gyerekek kirepülése miatt megnövekedett szabadidejük miatt. Ráadásul a nők is jelentős számban jelentkeznek. Elmúltak már azok az idők, amikor harminc indulóból huszonnyolc férfi volt.
Az útitárs kiválasztása
Nagyon nehéz hosszabb túrának egyedül nekivágni. Szinte biztos azonban, hogy a szervezett versenyeken huzamosabb ideig senki sem marad magára. Azok, akik hasonló tempóban haladnak, egy idő után egymáshoz csapódnak, ezért mindenkit arra biztatok, hogy akkor is nevezzen be a túrára, ha egyetlen ismerőse sem tart vele.
Egyébként is igen nehéz kiválasztani a megfelelő társaságot. Nincs arra garancia, hogy társaink ugyanazzal a sebességgel haladnak, mint mi.
Látnivalók, érdekességek
Több olyan versenyt ismerni, amely reggel hatkor indul és este hatkor zárul, közben pedig addig barangol az ember, ameddig csak jólesik. Kényelmes tempóban haladva bőven jut idő gyönyörködni a tájban s fényképeket készíteni. Vannak továbbá tematikus teljesítménytúrák, amelyek során az adott tájegység több látnivalóját is érinthetjük utunk során. Ez esetben biztosan nem maradunk le semmiről, hiszen a helyi túraszervezőknél senki sem ismeri jobban az adott térséget.
(Megjelent a Teljesítménytúrázás magazinban 2017-ben.)
Nem mindig hatvan a hatvan
A gyakorlatias, konkrét tanácsok kedvéért tételezzük fel, hogy tapasztalat nélkül szeretnénk teljesíteni egy hat hónap múlva esedékes hatvan kilométeres teljesítménytúrát. Vajon hogyan érdemes elkezdeni a felkészülést?
1. Először is, mindenki legyen tisztában a saját egészségi állapotával. Akinek ízületi panaszai vannak, jól gondolja meg, hogy csakugyan belevág-e a túrába.
2. Kezdetnek válasszunk könnyebb, húsz-harminc kilométeres terepet, amelyet egyenletes tempóban tudunk megtenni. Az ilyen hosszúságú szakaszon kiderül, van-e értelme tovább próbálkozni. Ezt havonta egyszer-kétszer járjuk végig, nem kell túlhajszolni magunkat.
3. Két hónappal a verseny előtt átválthatunk a negyven-ötven kilométeres távra, és ha azt is sikerrel vesszük, vélhetően a versenyen sem vallunk szégyent. Jóllehet a hatvan kilométer elsőre soknak tűnik, az imént ismertetett lépéseknél jelentősebb felkészülést nem igényel.
3+1. Fontos, hogy mindig figyelni kell a szintkülönbségre, mert a Mátrában kétszer olyan nehéz megtenni hatvan kilométert, mint a Vértesben.
