A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) törekvése egyértelmű: az ötkarikás mozgalom haladni akar a korral, és nyitni az új generációk igényei felé. A friss szemlélettel és nyitott hozzáállással a NOB a hagyományos sportágakat már nem követő, nem űző fiatalokat is az ötkarikás mozgalomhoz kötné, másrészt pedig – üzleti érdekeit szem előtt tartva – a sportágkínálat szélesítésével piaci lehetőségeit bővítené.
A 2020-as tokiói játékok programjába javasolt új sportágakról a NOB 2013-ban döntött – óriási felháborodást kiváltva a végrehajtó bizottság azt javasolta, hogy „cserébe” a tradicionális sportágak közül a birkózás kerüljön ki a műsorból. A NOB 2013. szeptember 8-án rendezett 125. kongresszusa végül is elvetette ezt a javaslatot, és indulatos vitákkal kísért hosszú egyeztető folyamat végén 2016. augusztus 3-án Rio de Janeiróban ötre szűkítette a 2020-ban lehetőséget kapó sportágak körét (gördeszkázás, hullámlovaglás, sportmászás, karate, baseball/softball).
A Tokióban bemutatkozó mászótermi, azaz mesterséges falon történő mászás 2013. május 29-én jelent meg először a NOB listáján – s a döntést érdekes módon nem csupán kívülről, hanem belülről is kritizálták.
Ahogy már említettük, kívülről azért, mert sokan nonszensznek tartották, hogy a nyitással párhuzamosan olyan tradicionális sportág került veszélybe, mint a birkózás. Berkeken belül viszont a mászók sem voltak teljesen elégedettek, bár annak kétségkívül örültek, hogy bekerültek az ötkarikás játékok ernyője alá, hiszen ez nemcsak szakmai elismerést jelent, hanem anyagi támogatást is.
Az időjárás nem akadály
A falmászás eredeti formája a szabadban űzhető sziklamászás volt – utóbbiban azonban a mászás szerelmese ki van téve az időjárás szeszélyének, és az évszakok váltakozása is behatárolja a lehetőségeit, hiszen tavasztól őszig szinte korlátlanul hódolhat szenvedélyének, télen alig-alig. A mászók is felismerték, ahhoz, hogy magas szinten tudják űzni a sportágat, és tovább tudják tágítani saját határaikat, nem tehetik meg, hogy hónapokra leálljanak. Ezért az elmúlt évtizedekben termeket kezdtek kialakítani, eleinte otthon fabrikált mesterséges falformákkal, „fogásokkal” és „lépésekkel”, amely aztán önálló sportággá nőtte ki magát. Egyre nagyobb falakat készítettek, és mivel a sportág népszerűsége robbanásszerűen nőtt, mára külön iparág épült rá.
A probléma alapja sokkal inkább maga a lebonyolítás volt, hiszen egy olyan sportágban, mint a falmászás, nem könnyű objektív mércét felállítani, és lássuk be, 2020-ra nem is sikerült. A versenymászásnak ugyanis három, mára széles körben elfogadott fajtája van: a nehézségi mászás, a gyorsasági mászás és a boulder (magyarázat keretes írásunkban). Falmászásban 2020-ra negyven kvótát lehet szerezni, a húsz női és húsz férfi indulási jog közül tizennyolcért kvalifikálni kell, egy-egy a rendező országé, azaz Japáné, és marad egy-egy szabadkártya is, amelynek sorsáról háromoldalú bizottság dönt, és jellemzően olyan országok számíthatnak rá, amelyek másképpen nem tudnának indulási jogot szerezni az olimpián. A kvalifikációs időszak jövőre indul. A sportág berkein belül feszültséget szült, hogy Tokióban az indulóknak mindhárom ágban össze kell mérniük tudásukat, és összesítés dönt a végső sorrendről, így a férfiakat és a nőket számolva mindössze hat érmet osztanak ki. Márpedig az ritkaság, hogy valaki mindegyik ágban kiemelkedő tudású legyen, ugyanis a mászók is specializálódnak, akárcsak a tornászok vagy az atléták. Magas szinten a képességek csiszolása roppant időigényes, ugyanúgy, mint bármely profi sportágban, és maguk a mászók is lehetetlennek tartják, hogy rövid időn belül ne csak regenerálódjanak, hanem mentálisan is át tudjanak állni egyik mozgásformáról a másikra. Szemléletesebben magyarázva: szerintük a helyzet olyan, mintha egy atlétának egy versenynapon belül rajthoz kellene állnia száz méteren, maratoni futásban és mondjuk magasugrásban…
Ezt a lehetetlen helyzetet a jövőben az ágak szétválasztásával lehetne orvosolni, ami a szervezés szempontjából egyáltalán nem megoldhatatlan feladat, már ha a létszámot nem növelik. Persze mindez csak akkor lényeges, ha a falmászás az olimpiai programban marad, amire 2024-ben, Párizsban jó esély van. Ugyanez a Yosemite Nemzeti Parkban, az El Capitan hatalmas sziklafalain született, gazdag amerikai mászóhagyományokat ismerve a 2028-as Los Angeles-játékokon sem elképzelhetetlen. Márpedig ez három olimpiai szereplést jelentene egymás után, ami döntő lehet a jövő szempontjából, és ez az extrém sportág világszintű népszerűsége miatt valóban megérdemelné, hogy olimpiai sportág legyen. Maradjunk annyiban, hogy lenne, aki nézné.
A falmászás ugyan a több száz éves alpinistahagyományokból táplálkozik, mégis tipikusan modern sportág, ami éppen annak köszönheti népszerűségét, ahogyan és amilyen irányban a világ változott. Régen kinőtt már abból a szerepből, hogy hegymászók téli edzése legyen.
A sziklamászás bármennyire vonzó is, a felgyorsult világban az embereknek egyszerűen nem jut idejük arra, hogy rendszeresen több órát utazzanak az alkalmas sziklafalakig. Így marad a mesterséges terepen, teremben történő mászás, ami sokkal biztonságosabb, és egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően valódi közösségteremtő ereje van. Fizikailag karbantartja az embert, hiszen olyan izmokat mozgat meg, amelyekre nem is gondolnánk. Mivel segít saját képességeink határainak megismerésében és kitolásában, javítja az önértékelést, emiatt pedig önbizalmat ad.
Gyorsítja a gondolkodást és döntéshozatalt, ugyanis két fogás között nem sok idő van morfondírozni a következő mozdulaton.
Ez eredményezi a falmászás népszerűségét, és emiatt egyre nagyobb a hátországa, amely ráadásul roppant összetartó, és nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is. A kvalifikáció valóban nehéz, de hazánkban is akadnak nagyon tehetséges mászók, így nem ördögtől való gondolat abban bízni, hogy ebben a szárnyait bontogató versenyszámban egyszer mi is ki tudunk állítani egy sportolót az ötkarikás játékokra.
Az első lépés azonban az, hogy a falmászás megragadjon a programban.
(Megjelent a Nemzeti Sport Hosszabbítás mellékletében 2018 szeptemberében.)
A sportmászás típusai
NEHÉZSÉGI MÁSZÁS: A versenyző dinamikus kötél segítségével mászik, időnként önmagát biztosítja úgynevezett köztesek segítségével, amely egészen pontosan falba szerelt nittekbe akasztott schlingeket (rövid heveder, két végén karabiner) jelent, ebbe akasztja a kötelet, így lesz, ami esés esetén megfogja. Az őt biztosító ember a földön állva adagolja neki a kötelet, a mászó célja pedig az, hogy minél tovább jusson, az idő másodlagos szempont.
GYORSASÁGI MÁSZÁS: Egy kijelölt, tizenöt méteres falszakaszon minél gyorsabban kell feljutni, a biztosítás úgynevezett felső biztosítással történik, azaz a kötél egyik végébe a mászó van beakasztva, a másikba a földön álló biztosító személy, a kötél közöttük pedig egy karabinerrel be van akasztva a fal tetejébe. Az a versenyző nyer, aki hamarabb nyomja meg a fent található gombot.
BOULDER: Vízszintes, kifejezetten nehéz mászás, biztosítás nélkül, de alacsonyan, jellemzően csak néhány méteres magasságban, a mászót pedig földre helyezett szivacsok óvják meg a sérüléstől.
