„Ez inkább az érettebb korúak sportja. Különleges lelkületet igényel, ugyanakkor gyönyörű. És végtelen szabadságérzetet nyújt” – vallja szerelme, a sízés egyik ágáról, a túrasíről Fehér Gyula, a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter elnöke.
Merthogy a túrasí merőben más, mint a lesiklás vagy a sífutás, amelyeknek itthon is mintegy félmillióan hódolnak. A sítúrázásnak csak kevesek – legalábbis idehaza.
„A környező országokban egyre népszerűbb, Ausztriában nagyon nagy divat, pedig drágább mulatság, mint a lesiklás; a sícipő kétszer annyiba kerül, a léc is borsosabb árú, igaz, síbérletet nem kell venni – folytatja a sítúrázás bemutatását a havat nyolcéves kora óta taposó, civilben építészmérnök elnök. – Kevésbé közösségi sport, mint, mondjuk, a lesiklás. Egyéni, illetve szűk csoportos tevékenység, bár külföldön előfordul, hogy több százan caplatnak a hegynek felfelé, ezt szokás is korlátozni, mert elég balesetveszélyes.
Amellett, hogy nálunk a földrajzi környezet sem kedvez a túrázásnak, azért sem olyan népszerű talán, mert a magyar lelkülethez szerintem nem igazán passzol.
A miénk lovas nemzet, csapjunk a pacik közé, hajrá, olyan sportok az uralkodóak, amelyekben lehet tempót menni, az elképesztő kitartást igénylő sítúrázás nem illik ebbe a képbe. Én azért, ha leesik a hó, minden évben fogom magam, és felkerekedem a Börzsönybe; az az előnye megvan a túrázásnak, hogy nem kell hozzá túl sok hó.”
Ettől még nyilvánvalóan macerásabb mifelénk művelni, de vannak kedvenc túraútvonalak. Az egyik ilyen a Királyrét, Magas-Tax, Nagy-Hideg-hegy, Csóványos gerinctúra, de ugyancsak klasszikus útvonal az Alacsony-Tátra, Chopok, Gyömbér, Ördöglakodalma-hágó a Tátrában. Aki viszont profibb, megmászhatja a Krivánt a Magas-Tátrában, 1100 méterről megy fel egészen 2500 méterig.
Hogy ki merre indul legszívesebben, az persze változó. Mint Fehér Gyula elárulja, egy osztrák felmérés szerint a sízők hetven-nyolcvan százaléka azt a helyszínt választja felnőttként, ahova gyerekként is járt. Csúszkálni a magyarok nagy része Ausztriába utazik, sokan Szlovákiába, a fiatalok közül számosan pedig Franciaországba buszoznak.
Európában mindenesetre erősen gyarapszik a sítúrázók száma, ám mert műhavon mégsem szokás róni a kilométereket, az időjárás, hogy hullik-e elég hó, alaposan megnehezíti a túrázni vágyók dolgát. Főként idehaza. Bár a fanatikusoknak az sem jelent akadály.
„Olykor elegendő néhány centi hó ahhoz, hogy az igazi sítúrázó hódolni tudjon szenvedélyének. Ha van egy kicsi, már fel lehet baktatni a Normafához, a budai hegyekbe. Nekem is a sí iránti elkötelezettségem határozza meg a mindennapjaimat – mondja a magát lesiklónak valló Fehér Gyula. – Minden sportnak megvannak a szerelmesei, még szép, hogy a sízésnek is, az a nagy szerencsénk, hogy nálunk a klaszterben megtalálták egymást ezek az emberek.”
(Megjelent a Túrázás magazinban 2016-ban.)
Hiába várt napsütés
A klaszternek – céljai mellett – hármas feladata van: a síturizmus érdekében végez lobbitevékenységet, összefogja a marketingmunkát, valamint igyekszik pályázatokon nyerni. De a klaszternek nem feladata sítúrák szervezése, arra ott vannak a tagjai, a különböző sípályák és síiskolák, amelyek, ha úgy gondolják, a klasszikus sítáborokon felül olykor összehoznak egy-egy igazi túrasíprogramot is. „Persze azt nem könnyű mifelénk, mert sokan hajlamosak csak akkor útnak indulni, ha ragyogóan süt a nap, talpunk alatt pedig fénylik a friss hó – mondja Fehér Gyula. – Az ilyen kombináció pedig nálunk elég ritka.”
