„Sportrepülésnek nevezik, de több mint sport. Egy folyton megújuló győzelem, ami a röghöz kötöttségéből szabadulni akaró ember évezredes küzdelmét koronázza, megnyitva előtte egy ország határait, melynek tengere az ég, bércei a felhőtornyok, lavinája a zivatar” – gyönyörű sorokkal jellemzi a sportrepülést dr. Szentgyörgyi Albert, Nobel-díjas orvos-biológus, a C-vitamin felfedezője, aki maga is lelkes vitorlázórepülő volt, részese a szegedi és algyői pezsgő sportrepülőéletnek.
Az idei szegedi 20, 15 és standard vitorlázógépek bajnokságán jártunkban-keltünkben rá is emlékezhettünk. Kmetovics Milán, a verseny főszervezője büszkén mutatta meg a klubház falán elhelyezett megsárgult fotót, amelyen Szentgyörgyi lelkesen vesz részt az algyői reptér építésében.
Az 1895-ben az első sikeres vitorlázórepülést végrehajtó Otto Lilienthal, majd a Wright fivérek nyomdokain haladva a 30-as években Magyarországon is kezdett gyökeret ereszteni a sportág. Olyannyira, hogy az első magyar gépeket tervező, a Hármashatárhegyi repülőtér területét felfedező Rotter Lajos az 1936-os berlini olimpia égisze alatt megtartott távrepülésen 326.5 kilométeres rekordot állított fel. Rotter nem hivatalos „ötkarikás aranyának” nem lett folytatása, mert bár bemutató számként szerepelt az olimpián a vitorlázórepülés, a II. világháború eseményeiből adódó törlések miatt elhaltak a sportággal kapcsolatos ötkarikás törekvések is.
A háborút követően a „gyári” és a Magyar Honvédség által támogatott csapatok azonban fénykorukat élték Magyarországon, jól példázza ezt Tóth Panna tanársegéd és Kerekes András aranykoszorús sportrepülő szerelme is a 2×2 néha 5 című „örökzöldben”. Révész György 1954-es filmjében Ferrari Violetta és Zenthe Ferenc főszereplésével bepillantást kaphatunk a korszak hangulatába, amely ma már csak nyomokban érhető utol a hazai sportrepülőtereken.
„Ami fontos, hogy él és működik a sportág, egyre több a fiatal a repülőtereken, és a rendszerváltás után megmaradt kluboknak sikerült gyökeret ereszteni a mai feltételek között is” – mondja Kmetovics Milán, aki Magyarország egyik legjobb bázisa, a szegedi reptér mindennapjain keresztül mutatja be a sportágat.
„A repülőtér nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is a megfelelő versenyfeltételekkel tudja fogadni az ide érkező pilótákat. Nagy a terület, sík, vagyis könnyebb a terepre szállás és helyismeret nélkül is eredményesen lehet versenyezni. Itt nem jelent gondot a sok gép elhelyezése, az időjárás és a légterek is kedvezőek a versenyhez, nem véletlen, hogy sokan kedvelik a szegedi helyszínt” – mondja a szakember. Szegeden már a harmincas-negyvenes években is rendeztek vitorlázórepülő-versenyeket, 2009-ben női, 2010-ben férfi-világbajnokság helyszíne volt, jövőre pedig az ifjúsági világbajnokság mezőnyét fogadhatja a város.
Éppen ezért az augusztusi nemzeti bajnokságon szlovén, holland és cseh versenyzők is „teszteltek”, ezen a nyáron pedig Szatymazon készült az angol válogatott, amely jó feltételek mellett tudott edzeni a jövő évi megmérettetésre.
„A nyugati országokban államilag finanszírozott programok futnak, sok nagy nemzet, így a franciák, németek, hollandok, britek nemzeti büszkeségként tekintenek képzési programjaikra, alkalmazott oktatóik, államilag finanszírozott gépparkjaik vannak, amelyekkel nehéz felvenni a versenyt.
Kint harminc-negyven versenyzőből tudnak meríteni, idehaza tíz fő körüli versenyzői létszámból választják ki azt a néhányat, aki képviselheti a magyar színeket a világversenyeken.
Bár ifjúsági versenyzőink nem tartoznak az élmezőnybe, a magyar szövetség próbája támogatni a fiatalokat megfelelő gépekkel és edzéslehetőség biztosításával” – folytatja Kmetovics Milán, aki szerint egy 14 éves korú fiatal családjának (bár első ránézésre úgy tűnik…), nem biztos, hogy anyagi „összeomlást” jelent, ha gyermeke vitorlázórepülésre adja a fejét.
„Egy szezon körülbelül annyiba kerül a családnak, mintha elmennének kétszer síelni, néhány százezer forintból biztosítani tudják az egész nyarat gyermekük számára. A klubok, amelyek többnyire a tagsági pénzekből, kiképzésből és versenyrendezésből biztosítják a működést, próbálnak a fiatalok számára kedvezményes lehetőségeket adni. Elemi érdekük is ez, hiszen társasági és szociális sport a vitorlázórepülés, amelyben szükség van minden generáció munkájára. És ebben a versenyben az elöregedő klubok nem biztos, hogy jól jönnek ki…”
(Megjelent a Nemzeti Sport Kihívás mellékletében 2018 augusztusában.)
