Őszi tipp: hatnapos bringatúra Ausztriában

Két keréken, futva vagy sétálva is kihagyhatatlan élményt nyújt az Enns-menti útvonal az aktív programokat kedvelők számára. A bringások számára hat szakaszra osztották a 263 kilométert, ami így kora ősszel is kényelmesen teljesíthető.

 

A Salzburg tartományban lévő Tauern-hegységből ered és Felső-Ausztriában, Enns városánál torkollik a Dunába az Enns folyó, amely 245 kilométer hosszú. A folyóról elnevezett kerékpárút, az Ennsradweg pedig akár több szakaszban, többféle módon is teljesíthető.

A túra teljes hossza 263.1 kilométer, viszont mindössze 1432 méternyi pozitív és 2184 negatív szintemelkedést tartalmaz, így viszonylag könnyű útvonalnak nevezhető. A szakaszokat nyilván több napra elosztva is meg lehet tenni. Kerékpárral a hivatalos programajánló szerint hat nap alatt érdemes végigmenni az úton, mely során szebbnél szebb látnivalókkal találkozhatnak a kirándulók.

Az első napi szakasz Flachauwinkl településről indul és az osztrák síparadicsomban, Schladming központjában ér véget, 38.3 kilométernyi távolságra. A második napi etap is kényelmesen teljesíthető Schladmingból indulva Irdning városáig 40.8 kilométer megtétele alatt. A harmadik napra javasolt Irdning és Admont között 40.5 kilométer a távolság.

Akik jobban ráérnek és szívesen fedezik fel a környéket, itt érdemes egy napra megállni, pihenőt tartani, és felfedezni a környékbeli látványosságot, az ötezer lakosú Admont városában található neogótikus templomot és a Röthelstein kastélyt.

A szintemelkedés és a távolság miatt egyértelműen a negyedik és az ötödik nap útvonala jelenti a legnagyobb kihívás, így emiatt is érdemes egy napot kikapcsolódásra és a regenerálódásra fordítani. A negyedik nap az eredeti túrakiírás szerint a leghosszabb, Admont és Weyer Kastenreith között ugyanis 68 kilométernyi távolságot kell leküzdeni. Az ötödik napra így pihentetőleg a Weyer Kastenreith és Steyr közötti 47.7 kilométer marad. Míg legvégül, a hatodik napra, amolyan levezetésképp a záró szakasz Steyr és Enns között 28 kilométer hosszúságú.

A környéken egyébként szinte bárhol lehet már elektromos kerékpárt is bérelni, mellyel azért jóval kényelmesebben lehet letekerni az útvonalat.

A vállalkozóbb szelleműek és a túrázás szerelmesei azonban nemcsak két keréken, hanem gyalogosan is gyakran teljesítik a zarándokútnak is helytálló Enns-menti útvonalat. Az Ennsradweg útvonalát táblák is egyértelműen jelzik, így eltévedni képtelenség. A túra teljes térképe, valamint a fent részletezett napi szakaszok navigációs órára vagy kézi eszközre is feltölthető trackjei pedig ezen a linken keresztül ingyenes érhetők el.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.