Kelta eredetű sportágról lesz szó az alábbiakban: a hurling magyarul a husángolás a világ sportja sorozatunk újabb része. Már elnevezés is sejteti, hogy vad, és hihetetlenül gyors sportról beszélünk, sőt egyesek szerint a mezőn, füvön játszott labdajátékok leggyorsabbika – de erről bárki meggyőződhet, aki a népszerű videómegosztó oldalon rákeres a versenyre, ugyanis a netes térben sok összecsapás, torna felvétele látható. A hurlingmeccseken két, tizenöt-tizenöt tagú csapat mérkőzik, és a baseball-labdához hasonló játékszert a kézben tartott husánggal kell ütni, ugyanakkor lehet rúgni, ha a földön van, de kézzel is továbbítható. A szabályok szerteágazóak, mégis logikusak, s hogy csak egyetlen részletet emeljünk ki, ha a hurlingjátékos nem az ütőt használja, akkor kötött lépésszám szerint kell cseleznie, passzolnia, és a labda továbbításának is vannak külön kis törvényei.
A játék célja természetesen nem más, mint a minél több pont megszerzése: három pontot ér a gól akkor, ha a kapuba találnak a labdával, míg egy pontot, ha a labda a kapu felett a kapufák függőleges vonala felett áthalad.
A pálya téglalap alakú, a minimum mérete 130×80 méter, de ennél nagyobb pályák is szabályosak még. A játék kezdése a futballhoz hasonlóan érme feldobással kezdődik, míg a térfélválasztás után a két csapat egy-egy játékosa a pálya közepére áll, a többiek a saját, 65 méteres vonaluk mögött várnak, miközben a bíró a labdát a középen álló két játékos közé gurítja. Nincs pont a három- és az egypontos mellett, ha a támadó játékos a labda előtt jut be a kapu előterébe, érvényes viszont a pont, ha a kapuelőtéren elhelyezkedő játékosoknak nincs módjuk a labdát elérni. A labdát lehet rúgni, vagy kézzel ütni, ha nincs a földön, vinni vagy megdobni viszont csak az ütővel szabad, és itt jön a képbe a kivételes technikai képzettség, ugyanis a cikázó futás és cselezés (gyakran átemelés során) a husángoló sportolók tanúbizonyságot tesznek a kivételes képességükről.
A videófelvételek tanúsága alapján igencsak ügyes mozdulatokról van szó, azaz a husángolás roppant összetett játék, mert amellett, hogy nagyon kemény stílusban mérkőzének a csapatok, a szereplők roppant technikásak és fifikásak is egyben, és ezek az apró, cseles mozdulatok teszik a szurkolók számára is látványossá a játékot, nem beszélve a kapura ütést megelőző széles ívű mozdulatokról.
Tilos a földön lévő játékszert kézzel érinteni, míg a labda hordozásának számít, ha a játékos több mint három lépést tesz, miközben nála van a játékszer, mi több, a husángoló csak kétszer kaphatja el a labdát, mielőtt megütné. Az ellenfelet szabad megtámadni, és vállal nyomni, ráadásul nem követ el hibát a támadó, ha a megtámadott ellenfél szándékosan háttal fordul felé, hogy ezáltal a támadást szabálytalannak tüntesse fel. Kapust a kapuelőtéren belül nem szabad megtámadni, ha labda nélkül van, viszont ha már birtokolja a kicsiny lasztit, akkor a keményebb szerelésnek sincs akadálya.
A hurlez, vagyis a husáng egy mívesen hajlított bot, legszélesebb részén tíz-tizenhat centiméter, és a végei felé elvékonyodik, s a tömege 560-680 gramm. A labda bőrrel bevont parafa, a kerülete 58-62 centiméter, és mindössze 130 grammot nyom.
Nagyon intenzív, sok futásra épülő, és roppant kemény sportágról van szó, de a szikrázó összecsapások ellenére a játékvezető leküldheti vagy végleg kizárhatja azt a játékost, aki erőszakosan vagy veszélyesen viselkedik, sőt extrém durva tettek esetén az egész csapatot is fel lehet függeszteni a meccs során.
A játék Írországban a legnépszerűbb, s jelentős tömegeket vonz a futballstadionokhoz hasonló arénákba.
Fotók: Imago Images
(A világ sportja sorozatunk előző részében a krokett nevű játékről írtunk, és ugyanott a sorozat addigi fejezetei között is böngészhetnek)
