A lacrosse csak azoknak való, akik tűrik a fájdalmat

A máig népszerű lacrosse nevű sportágról szól a világ sportja sorozatunk új fejezete. A játékot az észak-amerikai indiánoktól származtatják, és anno francia misszionáriusok vették át, illetve vitték tovább az öreg kontinensre (a lacrosse püspöki pálcát jelent franciául, ugyanis a játékban használt dobó, illetve ütő hasonlít a vallási kegytárgyra).

A lacrosse meglehetősen erőszakos, durva sportág, de olyannyira népszerű, hogy bekerült az olimpiai programba. Magyarországon is ismert, mi több, 2016-ban az Európa-bajnokságot hazánkban rendezték.

Férfiak és nők is játszhatják, és az általános szabályrendszere szerint a csapatok tíz főből állnak, egy kapus és három hátvéd próbálja elkerülni a gólt, három középjátékos és egy támadó pedig a gólszerzésért (is) felel. A csapat összerendezett mozgása úgy néz ki, hogy négy játékos általában a saját térfélen tartózkodik a védelmet alkotva, három játékos pedig a támadó térfélen küzd. Nemzetközi mérkőzéseken tizenhárom (!) cserejátékost lehet nevezni, és a játék időtartama négy huszonöt perces negyedre oszlik. A csapatok minden negyed után térfelet váltanak, és a meccs közben időkérés is lehetséges. A pálya nagysága hosszában száz méter, szélességben pedig majdnem ötvenöt méter. Ha az eredmény egyenlő, akkor hosszabbításra kerül sor négy-négy perces félidőkkel, és mindaddig megy a ráadás, amíg győztest nem lehet hirdetni.

A lacrosse-ban használt gumilabdát szabadon lehet passzolni, dobni, elkapni vagy az ütőhálókkal vinni, de gurítani és rúgni is lehetséges, elmondható tehát, hogy eléggé kötetlen a játék.

A kapus kézzel is megérintheti a a labdát, de csak kapuzónáján belül módosíthatja a pályáját, azaz nem szabad elkapnia vagy dobnia. A gól csak akkor érvényes, ha a labda teljes terjedelmével átjut a gólvonalon, és amúgy a lacrosse sok szabálya hasonló a népszerű labdajátékokhoz, így például itt is érvényes a lesszabály. A kapuzónát a „ketrecet” körülvevő kör határolja, és támadójátékosnak nem szabad ezen belül tartózkodnia, sőt, ha a kapukörön belül testének bármely részével érinti a földet, akkor a csapata elveszti a labdát, ellenben benyúlhat a „tiltott zónába”, hogy a labdát elkapja vagy továbbüsse.

A kapus, vagy bármelyik védő, akihez a labda jut, nem tartózkodhat négy másodpercnél tovább a kapukörön belül, sőt az a védőjátékos, akinél éppen a labda van, a zónába nem léphet be.

A kezdés úgy történik, hogy két játékos leguggolva, a hálós ütőjét készenlétben tartva várja a bíró sípjelét, majd amilyen gyorsan lehet, próbálja birtokba venni a labdát. A lacrosse keménységére jellemző, hogy a játékosok megtámadhatják az ellenfeleket, ami azt is jelenti, hogy a sportoló szabályosan kiüthet, félreüthet egy-egy riválist, de csakis akkor, ha a labda az ellenfélnél van, vagy ha a másik csapat versenyzője 2.7 méternél közelebb van a guruló, illetve repülő labdához.

A szikrázó szereléseknél az érintkezési pontnak a térd felett és a nyak alatt kell lennie, a játékos félreütheti saját ütőhálójával az ellenfeléét, feltéve, ha annál labda van, vagy pedig megvalósul a már említett 2.7 méternél közelebbi szabály.

S hogy azért nem történhet meg minden a lacrosse-meccseken sem, a súlyos hibákat elkövető, sérülést okozó játékosokat a bírók kizárhatják a küzdelemből, de a sportág ettől még nem veszíti el a szikrázó, olykor kíméletlenül kemény stílusát – egyszóval a mai szereplőkre a sportág atyjai, a megalkuvást és fájdalmat nem ismerő indiánok is büszkék lehetnének.