Molnár Andrea táncművész, műsorvezető, sportoló, akinek sosem volt kérdés, hogy a sport egész életében fontos szerepet játszik majd, a gyerekkorát folyamatos mozgásban töltötte.
„Testnevelő családban nőttem fel, nagypapám és édesanyám is pedagógus volt – kezdte megkeresésünkre a 38 esztendős Molnár Andrea. – A nyaralásaink is sportolással teltek, már gyerekkoromban egyértelmű volt, hogy a mozgás fontos szerepet játszik mindig az életemben. Óvoda után állandóan anyukám délutáni szakkörein voltam, általános iskolában atletizáltam, a középiskolában kosaraztam. Egy szó mint száz, nem volt kérdés, hogy a sport elkísér, a kérdés csak az volt, hogy a táncot elfogadják-e sportnak vagy »csak« művészetnek. A tánc ugyanolyan élsport, mint mondjuk az atlétikában a rövid- vagy középtávfutás, mivel hasonlóan kemény felkészülést igényel. Folyamatosan fejleszteni kell a robbanékonyságot, fegyelmezetten, keményen kell dolgoznunk.”
Molnár Andrea tizenöt éve fut, elmondása alapján kocogás közben rengeteg ötlet jut eszébe.
„A tánc mellé jött a futás. Kétezerhat óta rendszeresen futok, növelnem kellett az állóképességemet, és kardiómozgásnak szerencsés választás volt a futás. Már a kezdetekben is szerettem a természetben futni, ez a mai napig megmaradt. Volt olyan időszak az életemben, amikor csak ahhoz volt kedvem. Átéltem egy nagyobb kiégést a táncban és a kondizásban, ebben az időszakban harmadik helyet értem el a fitneszmodell-világbajnokságon. Ezután eléggé hadilábon álltam magammal, a futás mentett meg. Kocogás közben mindig rengeteg új ötletem támadt, ezért szeretek futni, egyrészt kikapcsol, másrészt inspirál, folyamatosan remek ötleteket ad. Az évek során rengeteg nagyszerű terv futás közben született.”
Kutyája reggeli sétáltatásába építette bele a napi futását.
„Átlagban heti kétszer-háromszor futok, szinte mindig reggel, a közeli erdőben. Korábban egyedül futottam, ám egy ideje már a kutyámmal, mivel beépítettem a reggeli sétáját a kocogásomba. A lustább kutyusok közé tartozik, nehéz reggelente mozgásra bírni, ám ha elindulunk, már ő a húzóerő, pár perc után neki meg sem kottyan a hat-hét kilométer. Érdekes, mert a tavaszi virágnyílásokkal növeltem a távot, mindezt úgy, hogy észre sem vettem. Ahogy zöldült az erdő, nem éreztem a fáradtságot, csak a szívem vitt előre a csodálatos környezetben. Akár tíz kilométert is lefutottam már, amikor észrevettem, hogy merre járok. Régen részt vettem városi futásokban, de úgy éreztem, oda nem árt a tudatos edzésmódszer és felkészülés. Annyi edzéstervet követtem, annyi megkötés volt már az életemben, hogy úgy éreztem, a futásban nem akarok semmiféle ilyet, csupán jól akarom érezni magam.”
Molnár Andrea a tavasszal részt vett a Wings for Life World Run versenyen, amelyen a gerincsérültekért futott, s elmondta, egy percig sem gondolkodna, ha a következő jótékonysági felkérése az állatmenhelyeket támogatná.
„Egyelőre nem kértek fel jótékonysági futásra, legutóbb tavasszal a gerincvelő-kutatásra gyűjtöttünk.
Bárcsak állatmenhelyeknek is lehetne jótékonykodni a futással, ha lenne ilyen kezdeményezés, a világból is kifutnék.
Nagyon szeretem a kutyusokat, szerintem remek ötlet lenne az állatvédelemmel kapcsolatos jótékonysági futást szervezni.”
A táncművész a nyáron sokat tartózkodik a természetes vizekben, és szívesen supozik.
„Három éve lettem a supozás szerelmese, nagyon bejött. Szeretem a Balatonban űzni, amúgy is élvezem a természetes vizeket. A nagypapám tanított meg úszni, ráadásul anno a térségben minden gyereket ő oktatott, azok az emlékek elevenen élnek bennem. Régen fel is dobta, hogy a meglévő tudásom mellé tanuljam meg a pillangóúszást is, hogy a négy úszásnemben jó legyek, majd a későbbiekben akár el is mehetek úszóoktatónak. Látta bennem a pedagógusvénát, de nem úszó-, hanem táncpedagógus lettem.”
Szeret szép helyeket felfedezni, a karanténidőszakban rengeteget túrázott, sőt, még a Kéktúra gondolatával is eljátszott.
„A leggyakrabban Budapest környékét járjuk be, de szeretek városokat, tájakat felfedezni. Mivel a koronavírus-járvány miatt nem utaztunk külföldre, minden héten kijelöltünk egy napot, amikor valamerre elmentünk túrázni. Voltunk a Balaton-felvidéken, a Mátrában és a Pilisben. Kokettáltam a Kéktúrával is, jó kaland lenne a térkép alapján haladni, és pecséteket gyűjteni, ám megint az volt bennem, hogy nem akarom a teljesítményt magamra kényszeríteni, hogy akkor most egy éven belül meg kell lennie a Kéktúrának. Egyszerűen böngészem az internetet, és szebbnél szebb eldugott természeti kincseket fedezünk fel. Nem olyan régen voltunk az Esztergomhoz közeli Tündér-barlangnál. Az aljára kiírták, hogy ne menjen fel senki a hollók költése miatt. Megkérdeztük a vadőrt, mikor érdemes visszamenni, mikor lesznek meg a kicsik, mire mondta, hogy július vége fele már fel lehet jutni. Ami a túrázást illeti, ez most az egyik célom, mindenképpen vissza szeretnék menni a Pilisbe.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
