Mikor kezdte az erőemelést? Mi fogta meg benne?
Miután kilencvenkettőben leszereltem a katonaságtól, szerettem volna valamit sportolni. A haverok konditerembe jártak, lementem velük én is. A gyúrósok mellett erőemelők is edzettek a teremben, én végül hozzájuk csatlakoztam. Gyorsan fejlődtem, ezen felbuzdulva elkezdtem versenyezni. Négy-öt éven át heti hat edzéssel eljutottam a teljesítőképességem határára, körülbelül hetvenöt kilósan kétszáz kilóval guggoltam, száztizenöttel fekvenyomtam, és kétszázhuszonöttel csináltam a felhúzást.
Mit szeretett meg benne, és végül miért váltott?
Gyors és látványos volt a fejlődésem, nemcsak az izomzatomat, de az erőmet tekintve is. Végül azonban a váltás mellett döntöttem, mert hiába edzettem sokat, egyszerűen már nem tudtam tovább fejlődni.
Tiltott szerekhez viszont nem akartam nyúlni. Nálam, bármit sportoltam is, az az alap, hogy nagy szorgalommal és kitartással edzek, más lehetőség szóba sem jöhet. Szóval mivel elveszítettem a motivációmat, váltottam.
Rögtön a futásra?
Nem, előbb jól meghíztam. Majd azután. hogy 1997-ben vidékről Budapestre költöztem, az erőemelést is magam mögött hagytam. Súlyzós edzéseket végeztem, de nem olyan intenzíven, mint addig, ezért aztán túlsúlyos lettem. Egyik nap megpróbáltam felhúzni és bekötni a bakancsomat, de a pocakomtól alig sikerült. Akkor és ott eldöntöttem, ez így nem mehet tovább. Fokozatosan alakítottam át az edzéseimet, edzői segítséget nem kértem, a saját tapasztalataimra támaszkodtam, és elkezdtem padon, emelkedőn gyalogolni vagy kocogni. Először olyan három-hat kilométerekkel kezdtem, fokozatosan növeltem a tempót és az adagot. A futás a súlyom és a gyenge tüdőkapacitásom miatt megterhelő volt, de elindult lefelé a súlyom.
Az étkezésre mennyire figyelt?
Az elején nem annyira, a több és intenzívebb mozgástól így is ment le a súlyom, de egy idő után már az étkezéssel kapcsolatban is elkezdtem kísérletezni. Az edzéseknél is mindig figyeltem a testem reakcióit, lestem, miként reagál az izomzatom, vagyis a formám a futás és erősítés kombinációra, majd ezeket a tapasztalatokat vettem alapul a további lépések kialakításánál. Az étkezésnél ugyanez volt a helyzet, próbálkoztam, aztán ha valami bevált, megtartottam, ha nem volt hatékony, elengedtem.
Étkezését milyen alapelvek szerint alakította ki?
Ügyelnem kellett arra, hogy úgy veszítsek súlyt, hogy izomból viszont ne fogyjak. Fontos volt az is, hogy egyszerre kellett fizikummal bírni a futásokat és az erősítő edzéseket. Egyre könnyebb ételeket ettem, az esti étkezést vagy elhagytam, vagy nagyon könnyű élelmiszert fogyasztottam.
Imádom az édességeket, azok mennyiségéből is visszavettem. Teljesen nem hagytam el, inkább még többet edzettem. Ennek köszönhetően a súlyom csökkent, az erőmből alig veszítettem, viszont egyre szálkásabb lettem.
Kalóriát számolt valaha is?
Egy ideig igen, de aztán rájöttem, hogy ezeket a dolgokat inkább ösztönösen kell megoldani. Ekkoriban heti öt erősítő edzésem volt, két alkalommal az edzések után tíz kilométer futás. Nőtt a tempóm és egyre energikusabbnak éreztem magam, miközben a súlyom folyamatosan csökkent.
Mikor vált a futás annyira fontossá, hogy már versenyeken is induljon?
Kétezerötben egy kollégám megkérdezte, hogy nem indulunk-e el egy félmaratonin. Persze hogy igent mondtam, ezért elkezdtem egy teljesen más felkészülést. Egyrészt addig csak padon futottam, ki kellett magam próbálni, hogy a szabadban mit tudok, plusz növelnem kellett a futóadagomat, miközben nem akartam az izmaimból és az erőmből veszíteni. Ezért elkezdtem, szintén magamtól, egy szisztematikus felkészülést. A lábazást kiváltottam a futással, immár a szabadban.
Három felsőtestes erősítés mellett heti három futás szerepelt a heti edzésprogramomban és közben persze, mint mindenki más, dolgoztam, hiszen nálam a sport mindig csak hobbi volt.
Hogy esett a kinti futás?
Egész más volt, mint a padon, az első időkben nagyon meg kellett küzdenem az izomlázzal, és a lábszáramban a terheléstől kialakult különböző fájdalmakkal, no meg persze a tüdőkapacitásom sem volt a megfelelő, de minden szép lassan javult. Végül sikerült a félmaratoni, volt egy viszonyítási időm, már tudtam, hogy minél akarok legközelebb jobban futni. Mindig így csinálom, hogy sohasem másokkal, hanem csak magammal versenyzem. Igyekszem jobbat futni, mint előzőleg, de nem türelmetlenkedem, inkább alaposan átgondoltam, hogy min kell változtatnom ahhoz, hogy javuljak. Nálam ez arról szól, hogy feszegetem a határaimat, az első félmaratoni után hiába mondtam azt, hogy ennél többet nem tudok futni, amikor egy hónappal később egy maratoni váltó első embere voltam és láttam a célba befutni egyéniben induló, teljesen átlagos külsejű, negyven-ötven éves embereket, sőt, még idősebbeket is, elhatároztam, hogy ezt én is akarom. Egy év múlva már ott voltam a célban, idén futottam a tizenegyedik maratonimat.
Önnél a sport esztétikai vagy élettani kérdés?
Eleinte az esztétikai hatása érdekelt, a súlyomat akartam kordában tartani a mozgással, de ahogy teltek az évek és kitartóan, rendszeresen sportoltam, az élettani előnyök is előtérbe kerültek. Az immunrendszerem úgy megerősödött, hogy a háziorvosomat nem is ismerem – az évek alatt cserélődtek, de én egyikkel sem találkoztam –, mert huszonhárom éve nem voltam a rendelőben, kisebb megfázásokon kívül ugyanis nem voltam beteg. A sport számomra ezen felül stresszlevezetés és kikapcsolódás, ma már az esztétikum és az egészség egyformán fontos az edzéseim kialakításánál.
Amolyan senkiföldjén van, gyúrósok között futó, futók között gyúrós. Szokták heccelni bármelyik táborból?
A gyúrósok közt elvegyülök, a futók között kitűnök az izmos testalkatommal. Piszkálni nem szoktak, azt hiszem, inkább tisztelnek a rengetem munka miatt, amit elvégzek. Egyszer a teremben odajött egy srác, és kérdezte, hogy versenyre készülök-e. Mondtam, hogy igen, a meglepetés azonban akkor jött, amikor kiderült, hogy futóversenyre, pedig ő testépítőversenyre gondolt. A futók között sincs heccelés, inkább azt tapasztalom, hogy a szigeten futva gyakran elkezdenek velem versenyezni, ha befogok valakit és futok tovább a saját iramomban. Igyekeznek felvenni velem a versenyt, de nem bírják a tempót, hamar leszakadnak. Nem tudom, miért jelentek nekik kihívást, nem tudom, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy látványosan izmos vagyok.
Amit csinál egyedülálló, én még nem láttam ilyen alkatú maratonistát. S mindezt edző nélkül építette fel. Miért döntött úgy, hogy edző nélkül csinálja?
Amikor elkezdtem a két sportágat kombinálni, még nem tudtam, hogy milyen szintre jutok el, csak tettem a dolgom, amit úgy gondoltam, hogy előbbre visz, azt beépítettem az edzésembe. Nagyon sok mindent kipróbáltam, mire kialakult a megfelelő edzésmódszerem. Szerettem volna valami olyan feladatba kezdeni, amit nem sokan csináltak előttem, mind a két sport érdekelt és szerettem az edzéseket, még akkor is, ha nagy kihívás volt a futás. Az edző gondolata csak felületesen futott át az agyamon. Milyen edzőhöz forduljak? Futóedző? Gyúrós edző? A maguk sportágában jók, de ha a másikéról kérdezem, nem tudnak segíteni.
A gyúrósok egyébként is azt mondják, ne fuss, mert leviszi az izmot, a futók azt mondták, túl izmos vagy a futáshoz, hát én ezekkel mentem szembe, és megpróbáltam kihozni magamból a legtöbbet, mert hittem, hogy ha okosan csinálom, sikerülhet.
Honnan van a tudás? Használ modern eszközöket, például pulzusmérő órát, edzésapplikációt? Miben rejlik a titka?
A többéves edzéstapasztalat figyelembevételével kialakítottam magamnak azt a hétnapos edzéstervet, ami pihenőnapok nélkül soknak tűnhet, de a tapasztalatom azt mutatja, hogy nekem ez a megfelelő. Az edzéseimet keresztedzésekkel kombinálom és ösztönösen végzem, ami annyit takar, hogy ha fáradtabb vagyok, akkor lazábban edzek, még ha kemény edzésem is lenne az adott napon. Ehhez az edzésmódszerhez nagy önismeretre van szükség, hogy el tudjam dönteni, fáradt vagy kicsit lusta vagyok-e az adott napon. A tudásom a sok kísérletezgetés közben alakult ki. Aztán ott voltak a sérülések is, amik hátráltattak a fejlődésben. A futótechnikám csiszolgatásához olyan órát használok, amely méri a szívritmust, lépéshosszt, talajérintési időt, függőleges oszcillációt. A másik nagy segítségem egy pontos mérleg, ami a súlymérés mellett a vízszázalékot, testzsírszázalékot, izomtömeget és csonttömeget mér, ennek a két eszköznek a segítségével próbálok javulást elérni a teljesítményemen.
A titok, ami nem is titok, az elszántságban, a kitartásban, a szorgalomban, a türelemben és az akaratomban van.
Mire a legbüszkébb a sportban és azon belül a futásban?
Egyfelől arra, hogy soha semmilyen tiltott szert nem használtam. Az erőemelésből sikerült a hosszútávfutásra váltani, holott a testi adottságom egyik sportágnak sem kedvez, mégis hittem, hogy meg tudom csinálni, és végül sikerült. A sérülések ebben az évben nem kerültek el, de ennek ellenére az idei versenyeken sikerült két egyéni csúcsot futnom, a félmaratonin 1:23:36 óra lett a legjobb időm, ami korosztályos harmadik helyezést ért, a maratoni időm pedig 2:59:11 óra, ami korosztályos második helyezést hozott.
Mit tanácsol azoknak, akik hasonló álmokat dédelgetnek?
Egyrészt az, hogy az álmaikat soha ne adják fel, a kitartás, az akarat, az elszántság és a türelem előbb-utóbb meghozza az eredményt. De ezek nem rövid távú folyamatok, hosszú éveken, évtizedeken át kell harcolni értük, és sok-sok buktatót kell legyőzni.
Ám ha az ember megvalósítható célokat tűz ki maga elé, akkor lesz sikerélmény és megmarad a motiváltság, ez szerintem nagyon fontos.
És szerintem az is alap, hogy mindenkinek magának kell kialakítani a célhoz vezető utat.
Mi a következő nagy célja?
Úgy érzem, még van bennem javítási lehetőség a félmaratoni és maratoni időeredményem tekintetében is, ezt mindenképpen szeretném kihozni magamból. Ha úgy érzem, hogy elértem a futásban a határaimat és már nem tudok az eredményeimen javítani, akkor a triatlon lesz a következő sportág, amibe belefogok.
