Együtt, egymásért: Esztergomban összeolvadt a verseny- és a szabadidősport

Két klub összeolvafásából létrejött az Esztergomi Triatlon Kulturális és Szabadidősport Egyesület, melynek elnöke Pósa Tibor lett.

Nemrégiben jött létre az Esztergomi Triatlon Kulturális és Szabadidősport Egyesület, ami tulajdonképpen két sportklub fúziójából született meg. Mit lehet tudni az egyesülésről?

Visszamennék a kezdetekhez – mondta Pósa Tibor, az Esztergomi Triatlon Kulturális és Szabadidősport Egyesület elnöke. – Adott volt egy közösségi médiában szerveződő, futást és egyéb szabadidős sportokat, tevékenységeket szerető közösség, amelyhez egyre többen csatlakoztak, így egyre nagyobb lett az igény arra, hogy szervezett keretek között működjünk. Megalakult a Esztergomi Futóközösség Csigafutás Kulturális és Sportegyesület, amely szépen fejlődött, versenyeket szerveztünk, valamint közösségi programjaink is népszerűek és szerethetők voltak. Érezhető volt, ha van egy jó menedzsment, amely egy remek szellemű társasággal párosul, akkor nincs olyan cél, amelyet ne tudnánk elérni. Ennek az egyik csúcspontja volt az általunk szervezett esztergomi backyardverseny, amely elképesztően sikeres volt tavaly, rögtön az első rendezésre. Ennek a hozzáállásnak, attitűdnek és kisugárzásnak lett az az eredménye, hogy még a verseny szervezésének idején érkezett egy megkeresés az Esztergomi Triatlon Klub SE-től, hogy dolgozzunk együtt. Ennek az eredményeként végül egybeolvadtunk.

Hogyan zajlott az egyesülés?

Kétezerhuszonhárom végén érkezett a megkeresés, mondván, látható, milyen jól szervezett és remekül menedzselt egyesület a Csigafutás, s elvallanám-e az összeolvadt egyesület vezetését. Bár kevesen tudják, de az Esztergomi Triatlon Klub igen nagy hírnevet szerzett magának a múltban, ezt a hírnevet pedig az elképesztően magas színvonalú és eredményes utánpótlás-nevelésének köszönheti. Ráadásul ez a sikertörténet lassan negyvenéves lesz. Már az első kapcsolatfelvétel után éreztem, hogy ebbe a dologba érdemes belevágni és bele is akarok. Az egyeztetések nyárig tartottak, végül megszületett a megegyezés és összeolvadtunk. A két egyesület, az EFK Esztergomi Futóközösség Csigafutás Kulturális és Sportegyesület és az Esztergomi Triatlon Klub SE fúziójából megszületett az Esztergomi Triatlon Kulturális és Szabadidősport Egyesület.

Jelenleg összesen több mint százhúsz sportolónk van, szépen haladunk előre lépésről lépésre, és higgyék el, nem is olyan egyszerű összeolvasztani a versenysportot és a szabadidősportot.

Azonban megoldottuk a feladatot, úgy olvasztottuk össze a különböző sportágakat, hogy közben szakosztályokba szerveztük őket. Így jött létre a triatlonszakosztály, amelynek vezetője Törőcsik Etelka, míg a Csigafutás-szakosztály vezetője Török Mónika. Ezzel elértük, hogy mindegyik szakosztályunk meg tudja őrizni saját arculatát, identitását és programjait anélkül, hogy bárkinek sérülne az érdeke. Ekkor született meg a jelmondatunk, amely a backyardversenyünk mottója is: „Együtt, egymásért”

Mit vár a jövőtől?

Az eredményességünket figyelembe véve egyértelműen jó irányba haladunk. A versenysportot reprezentáló triatlon utánpótlás-szakosztályunk tagjai révén egy junior-, két ifjúsági és egy serdülőkorú esztergomi triatlonos lesz idén a válogatott tagja. Hosszú évek után most jutott ki ismét ifjúsági Európa-bajnokságra egyesületünk sportolója, amit remélhetőleg további világversenyek követnek majd a jövőben. Az egyesületi ranglistákon is szép eredményeket értünk el. Hobbisportolóink is remekül szerepeltek és szerepelnek, van közöttünk negyvennyolc órás világbajnokágon korosztályos érmet szerző, egyéni Ultrabalaton-teljesítő vagy éppen szenior országos bajnokságon magyar országos rekordot tartó. De a backyardban korosztályos rekordot tartó és backyardválogatottban az országot képviselő sportolóinkról se feledkezzünk meg. Egyértelműen felfelé ívelő pályán van mindkét szakosztályunk, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a szakmai színvonalat ne csak megtartsuk, hanem tovább emeljük.

Besenyi István személyében igazán remek edzőt neveztek ki a triatlonszakosztály élére. Hogyan esett rá a választásuk?

Heer Lajos, a triatlonegyesület alapítója adta át nekem a stafétabotot a háttérbe vonulása után, s mindenképpen olyan embert akartunk a szakosztály szakmai stábjába, aki hasonló értékeket képviselő karizmatikus személyiség, és ez egyedülálló szakmaisággal párosul. Olyat, aki új lendületet hoz, ám szakmai hozzáértésével új szintre tudja emelni az egyesületet.

Így esett a választásunk az immár tizenötödik éve Norvégiában élő, és edzőként ott is dolgozó Besenyi Istvánra. Leütünk az első egyeztetésre, felvázoltuk, hol tartunk most és hova akarunk eljutni, valamint szó volt róla, hogy pontosan milyen elvek mellett kívánjuk céljainkat megvalósítani, és ebben hogyan látjuk az ő szerepét.

Rögtön eldőlt, hogy együtt fogunk dolgozni és együtt leszünk sikeresek és eredményesek. Ő igazán szuggesztív és magával ragadó személyiség, szakmailag pedig hatalmas tudású. Imád csapatot építeni, Norvégiában jó néhány korosztályos válogatott úszó került ki a keze alól az elmúlt esztendőkben. A közös munka januári kezdése előtt, már a fúzió időszakában is többször volt nálunk Esztergomban, ismerkedett az utánpótlással, felmérte az egyéni képességeket, értékelt, egyéni edzésterveket határozott meg, s elmondhatom, tetszett neki, amit nálunk tapasztalt. A fiatalok nagyon szeretik, új impulzust hozott az egyesület életébe. Besenyi István irányításával országos szinten is meghatározó klubbá szeretnénk válni.

Beszéljünk a Csigafutásról és az esztergomi backyardversenyről, amely máris nagyon sikeres és népszerű.

Igaz, még csupán egy alkalommal rendeztük meg az esztergomi eseményt, de máris nagy híre van. Idén rengetegen vesznek majd részt, kifejezetten erős nemzetközi mezőny gyűlik össze, a magyarok mellett érkezik hozzánk többek között román, szlovák, lengyel, ukrán, horvát, holland, izraeli és etióp futó is, ráadásul még csak a nevezési időszak felénél járunk. Nagyon büszkék vagyunk, hogy ilyen kaliberű nemzetközi versenyt rendezünk Esztergomban. Sőt! Hatalmas elismerés, hogy a World Backyard League minősített versenye lettünk. Baranyai Máté versenyszervezővel szakmailag egy húron pendülünk, és a múlt év végén a Hungarian Backyard League szervezet égisze alatt sikerült egybe gyúrni a magyar backyard szakág megméretéseit összefoglaló versenysorozatot, amitől azt várjuk, hogy megteremti a hazai backyard stabilitását és magas minőségét. A versenysorozat három alappillére a tihanyi, a velencei és az esztergomi viadal lesz. Ennek a három eseménynek az eredményei alapján tevődik majd össze a magyar válogatott. Soha nem leszek elégedett, azonban nagyon büszke vagyok, ugyanis az Esztergomi Triatlon Kulturális és Szabadidősport Egyesület, a triatlonszakosztály, a Csigafutás és a backyard is sínen van. Az egyesüléssel nagy fába vágtuk a fejszénket, de az egyáltalán nem csorbult ki. Amit célként tűztünk ki magunk elé, azt eddig rendre megvalósítottuk. Büszke vagyok az egyesület menedzsmentjére, a tagtársaimra, a támogatóinkra és mindenkire, aki a sikerekért dolgozik. Fantasztikus csapatunk van, biztos vagyok benne, hogy szép időszak vár ránk és nagyszerű eredményeket érünk majd el a jövőben.

Fotók: TillasPhoto

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Hétvégén jön a 15. Balaton Szupermaraton!
Úgy érezte, nincs jó erőben, mégis gyorsabb volt a vártnál, és második lett
Életben maradni a természetben, bármilyen körülmények között
Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon
Nyolc éve fut, ám most érzi magát a legjobb formában

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.