Arnold Classic: Schwarziék remek ötlete

Mit tegyünk, ha rendezvényünk a koronavírus miatt elmarad, de nyakunkon marad a rengeteg étel? Lássuk, az Arnold Sport Fesztivál szervezői miképpen cselekedtek ebben a helyzetben.

A koronavírus-járvány miatt elővigyázatosságból – az Arnold Classic testépítő-világbajnokság versenynapjának kivételével – nézők nélkül rendezték meg a múlt heti Arnold Sport Fesztivált Columbusban. A multisportesemény névadója, Arnold Schwarzenegger Twitter-üzenetben jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt zárt kapus lesz a fesztivál, és hogy elhalasztják a négynapos rendezvény expo részét, mert nem szeretnék kitenni fertőzésveszélynek a dzsemborira várt csaknem 250 000 embert.

A hétszeres Mr. Olimpia testépítőbajnok, filmszínész és Kalifornia korábbi kormányzója még 1989-ben hívta életre a fesztivált, amelyen a testépítés mellett számos látványos sportág, például a vívás és a torna is szerepel.

Jóllehet a bejelentés senkit sem ért váratlanul, a szervezőknek csak ekkor esett le, hogy mi lesz a több tonna étellel, amelyet a rendezvény látogatóinak szántak. Rövid gondolkodást követően a cateringesek és a rendezők gondoltak egyet, majd úgy döntöttek, a rajtuk maradt élelmet a nashville-i tornádó áldozatainak adják – írta a brit napilap, az Independent.

„Ki kellett találnunk, mit csináljunk a nyakunkon maradt élelemmel – mondta Molly Dale, a Nagy-Columbusi Kongresszusi Központ élelmiszer-ellátója, a Levy igazgatója. – Feltett szándékunk volt, hogy valamilyen hasznos célra ajánljuk fel, mert nem akartuk, hogy a megsemmisítőben végezze. Miközben a sajtókonferencia kezdetére vártunk, amelyen bejelentették, hogy a koronavírus-járvány miatt az idén zárt kapuk mögött rendezik meg az eseményt, folyamatosan érkeztek a hírek a nashville-i pusztításról és az áldozatokról. Egy másodpercig sem volt kétségünk afelől, hogy az ételt »újrahasznosítjuk«, és eljuttatjuk a rászorulóknak. Büszkén jelentjük be, a szállítmány jó helyre került, olyanokhoz, akiknek most igazán nagy szükségük van rá.”

Március 3-án, kedden kora reggel tornádó csapott le Tennessee állam fővárosára, Nashville-re, amelynek következtében huszonnégyen meghaltak, sok sérült pedig kórházba került. A tomboló vihart követően több mint 44 ezer háztartás maradt áram nélkül.

 

A szállítmány a nashville-i stadionba érkezett meg. Fotó: Streeter Lecka/Getty Images

 

Március 6-án, pénteken egy hűtőkamionba pakolták a megmaradt élelmiszert, és a Nagy-Columbusi Kongresszusi Központból az amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő helyi csapat, a Titánok 70 000 férőhelyes stadionjába szállították, ahol szombat este kétezer rászoruló között szétosztották az ételt.

A jótékonysági célra felajánlott csomag számos finomságot tartalmazott: több mint egy tonna csirkesalátát, tojássalátás szendvicset, vegyes zöldsalátát, gyümölcsöket, joghurtokat, zöldségpépet, barna rizst, burgonyaszirmot és üveges ásványvizet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.