Bár „láthatatlanok”, mégis nélkülözhetetlenek – sorozatunkban olyan emberekkel foglalkozunk, akik nélkül egyetlen szabadidős verseny sem zajlana le zökkenőmentesen, mégsem szerepelnek a reflektorfényben. Akiknek a befutóérem vagy a siker helyett egy-egy mosoly a fizetség és a főnyeremény. A tizedik részben következzen Merzich Péter.
Geológusként, valamint környezetvédelmi és vízgazdálkodási mérnökként végzett, manapság aktív nyugdíjasként éli életét, amelynek része, hogy mountain bike-versenyeken segít.
Merzich Péter nagyjából húsz éve került a mountain bike-os közegbe Fotó: Havasi Tímea
„Nagyjából húsz éve, indulóként kerültem a közegbe – kezdi Merzich Péter. – Szerettem kerékpározni, amatőr versenyekre neveztem. Kezdetben még csak borzalmas szovjet kerékpárjaink voltak, ám akkortájt kezdtek el elterjedni a mountain bike-ok, ráadásul veszélyes lett az országúton biciklizni, így sokan felfedezték maguknak a mountain bike-ozást.”
Tulajdonképpen a Duna Maratonnal kezdődött minden, amely kezdetben a Budai Várból indult és a Visegrádi várba futott be. Az esemény idén lenne húszéves, de mert nem tudják megszervezni, jövőre jubilál az immár csak a Visegrádi-hegységben zajló viadal.
„Akkortájt sokkal többen szerveztünk egy-egy versenyt. Míg a nemrég tartott 4. Balaton Mountain Bike Maratonnál elég volt nagyjából tizenöt ember, egykor hatvanan is kellettünk az ilyen rendezésekhez. Főleg a technikai részletek miatt volt nehezebb, például a rajt- meg a célkaput egy napig is csavaroztuk a vasakból, ma pedig a puffancsokat csak bedugjuk a kettőhúszba, és kis túlzással felfújják magukat.”
Merzich Péter feladata általában a pályakijelölés és a pályabejárás, az adminisztratív teendőktől, például a nevezések intézésétől távol tartja magát. Egy-egy versenyhez akár egész évben járják a környéket, de ezt szórakozásnak tartja, mivel amúgy is ezt csinálná, azaz kerékpározna. Egyébként a versenyeken gyakran kerül a neuralgikus pontokra, amelyeken például szét kell választani a különböző távokon szereplő indulókat vagy segíteni kell a tájékozódásban.
Aktív nyugdíjasként Merzich elmaradhatatlan egy-egy versenyről Fotó: Havasi Tímea
„A pályakijelöléskor fontos, hogy kerüljük a turistás vidékeket. Nyilván szempont, hogy kerékpározható legyen, ugyanakkor kihívásokat is tartogasson, legyen benne egy jelentősebb meredek szakasz lefele és felfele. Érdemes figyelni, ha esőre lehet számítani, ne agyagos területen vezessen az út, mert akkor csúszkál a bringa. A terep bejárásakor kezdetben térképre rajzoltunk, de ma már GPS-szel könnyedén le lehet kérni, merre jártunk. Ugyanakkor már csak a szakmámból fakadóan is jobban szeretem a papíralapú térképet, nekem jobban átlátható.”
A nagy kedvenc – dacára annak, hogy már nem nem rendezik meg – a Trans Hungária Maraton.
Egy tagot leszámítva átlag hatvan év az életkor az ország legrutinosabb mountain bike-os rendezői csapatban, amelyben mindig jó a hangulat Fotó: Havasi Tímea
„Kedves verseny volt, négynapos túra, Nagymarosról indulva Tokaj környékén át, az Északi-középhegységben túráztunk végig. Több hónapba telt, amíg előkészítettük a versenyt. Igazi buli volt, a szervezők, indulók, család, rokonság napokat töltött együtt. Közösen bútoroztunk át egyik helyről a másikra, és a nagy európai versenyrendezők is csodájára jártak az eseménynek. A svájciak könyörögtek, hadd jöjjenek le még egyszer a Bükk-fennsíkról, mert ilyen vadregényes szép pályán még nem tekertek, mondván, náluk a hegyi utakat is leaszfaltozták. Egyszer este hat körül érkeztünk meg Diósgyőrbe, a strandon aludtunk. Hat körül elment az úszómester, utána már nem használhattuk volna a medencéket. Erre mi bemondtuk, hogy egyikünk – történetesen én – úszómester vagyok, így megengedték, hogy fürödjünk. Ez már a hőskorszak, manapság nincs pénz megszervezni egy ilyet. Ráadásul akkor egy-egy verseny után két-három napig is együtt voltunk, ma pedig három órával a verseny után már csak a szervezők vannak a helyszínen, mindenki rohan. Pedig régen akkora bulikat csaptunk, még zenekar is jött, vagy az első Duna Maraton után uszállyal, ezer bringással utaztunk Visegrádról Budapestre.”
Merzich Péter persze továbbra sem veszítette el a kedvét. A már említett Balaton Maratonon éjjel kettőkor leszakadt az ég, így vízben-sárban, hidegben ázva-fázva irányította hét-nyolc órán keresztül az indulókat.
„Kommunikálni nem nagyon van idő, de egy-egy biztató szó, valami csacskaság mindenkinek segít” – mondja Merzich, akinek terve, hogy ismét végigtekeri a Trans Hungária Maraton távját – immár elektromos kerékpárral.
Sorozatunk korábbi részei
A sárga szoknyás, mosolygós lány – Ádám Krisztina
Gesztenyés pulyka és dobostorta a célban – Székely János
Kiszakadás a betonkockából – Harsányi Henrik
Önzetlen pontőrök: jelvényosztás biciklivel – Győri Péter és Cifka Borbála
A legfontosabb: emberségesnek lenni – Balázs Erzsébet
Feldobálva ünnepelték, mint egy edzőt – Walter Ulrik
Annyit kap, hogy attól feltöltődik a tank! – Feigl Nikolett
A segítség a lételeme – Salamon Alexandra
Fetzer Róbert esete a bakterral – Fetzer Róbert
