Te miért edzel ennyi év után is?
A közösségi oldalaimon időről időre megosztok egy posztot. Nem nekem jutott eszembe, egy szakértő ajánlotta. A folyamatosan bővülő követői kör ugyanis nem tudja az előzményeket. De csak az előzmények ismeretében érti meg, hogy mit miért csinálok. Miért sportolok, és miért vagyok lelkes ennyi év után is.
Most elmesélem.
Az a bizonyos poszt, amelyben röviden leírom a múltamat, azt a huszonvalahány évet hivatott összefoglalni, amely teljesen más emberré tett. Az 1996-ban kezdődő pánikbetegség, majd a férjem szenvedélybetegsége, a melleltávolító műtétem, a nőgyógyászati műtétek, helytállás egy férfias szakmában, a napilapos újságírásban, új hivatások (edző és coach) elsajátítása és a gyereknevelés felelőssége alaposan megváltoztatott.
Amikor a közösségi média felé vettem az irányt, mert úgy éreztem, hogy példámmal másoknak is tudok segíteni, olyan feladat elé állított, amelyre nem voltam felkészülve. Rengeteg időt visz el, hogy válaszolok a kérdésekre, menedzselem az oldalakat, programokon veszek részt.
Nem mondom, hogy olykor nem fáradok bele, amikor ezerszer mondom el ugyanazt, amikor úgy érzem, hogy nem hullik táptalajba a mag, amit elszórok, hanem terméketlen talajon megy veszendőbe az a sok átélt tapasztalat.
De… Egy-egy levél, egy-egy önzetlen gondolat megint visszaterel az utamra. És az, hogy egyre többet tudok az emberről. Már nem kergetek illúziókat, ugyanakkor elszántan megyek az utamon tovább. Egész egyszerűen megtanultam reálisan nézni a helyzetemet és a lehetőségeimet.
Megtanultam, hogy nem kell magyarázkodni. Sokszor nem fontosak az érvek. Ami fontos, az a példamutatás. A következetes munka, amit ha megmutat az ember, előbb-utóbb gondolatot ébreszt a kétkedőkben.
Igen… Miért sportolsz ennyit? Mi motivál ennyi idő után is? Ezek a leggyakoribb kérdések.
Hiszen már izmos vagyok így is. Jó formában vagyok, lassan negyvenhat éves korom ellenére. Nincs szükségem diétára, és mozgásból is elég lenne kevesebb – ezek a kérdéseket követő felvetések. Ám ha az ember szereti, amit csinál…
Ha az nem kényszer, hanem életvitel, akkor nem méri a rá szánt időt. Nem méricskéli az ételt sem, és nem szemez folyton a bűnös koszttal. Kialakul egy rendszere, amelyet minden különösebb lemondás nélkül tud követni. Azonosul vele. Belesimul.
Miért mozgok ennyit? Mert az életem része.
Miért nem eszem szennyételt? Mert nem hiányzik.
Miért vagyok lelkes? Mert ismerem a folyamatokat. Tudom, hogy jó lesz, ha csinálom. Tudom, hogy kapok tőle. Töltődöm. Elégedett leszek mozgás után, de gyakran már közben is. Mert percről percre úgy ébred fel a testem az edzés folyamán, ahogy a gyermek ébredezik reggel.
Minek hajtod magad, már úgyis izmos vagy… Hát, éppen azért vagyok izmos, mert ennyit edzek. Az izom, a lelki erő, az akarat, a döntéseink feletti szigor ugyanúgy edzhető, fejleszthető, mint minden más – de csak akkor fejlődik, ha foglalkozunk vele.
Fotelből nem megy.
Az álmodozás birodalmából csak a tettekkel lehet kitörni.
Ez az én imám.
Ez a gondolat az én üzemanyagom.
Ez visz oda, ahol szerencsére már egyre többen vagyunk. Az életszeretők táborába.
