Menczel Zsuzsa sportpszichológus PhD, egyetemi adjunktus a PPKE BTK Pszichológiai Intézetében – őt kérdeztük a futás és függőség kapcsolatáról.
Mit tekintünk függőségnek a sport esetében?
A függőségnek sok szintje van. Bár nem a ráfordított idő a fontos, például a pihenőnap hiánya felvetheti a gyanút. Általánosságban mondva, ha a testi vagy lelki egészsége károsul valakinek, például fáradásos törése lesz, vagy alvászavart okoz a futás vagy annak hiánya, akkor addikcióról beszélünk. Mindezt három hónapos, féléves távlatban kell vizsgálni.
Egyéb jel lehet, ha a futó elhanyagolja a családját, barátait, vagy leépíti a kapcsolatait, elhanyagolja munkahelyi kötelességeit – sőt, nem fizet be számlákat, mert helyette inkább edzőcipőt vesz. A függő soha nem tekint a jövőbe, mellékes neki, hogy hosszú távon tud-e sportolni.
Ha beütjük a keresőprogramba, hogy testedzés addikció kérdőív, egy rövid, hattételes kérdőívvel bárki tesztelheti magát, ami jó irányadó lehet, ha kétségei vannak önmagáról. A túlzott sportolás gyakran összefüggésbe hozható evészavarokkal is. Így érdemes lehet azt is megvizsgálni, milyen motivációból kezdett valaki mozogni, mi a célja vele, mit szeretne elérni a későbbiekben. Ezek a tisztázó kérdések segíthetnek abban is, hogy helyén tudjuk kezelni a sportolás mennyiségét, a versenyeken való részvételünket és az eredményeinket. Gyakori hiba, hogy a profikhoz hasonlítjuk magunkat, miközben hobbisportolók vagyunk. Ilyenkor a legnagyobb csapda abban áll, hogy míg a profiknak az a munkájuk, hogy napi nyolc órát eddzenek, addig egy hobbisportoló napi nyolc órát dolgozik vagy ül az iskolapadban. Ő tehát csak a kötelezettsége végeztével tud a mozgással foglalkozni, és ehhez mérten fejlődik, ér el eredményeket.
Menczel Zsuzsa szerint a sportfüggőség más addikciókhoz képest akár gyógyulási folyamatot jelenthet
Létezik olyan, amikor sporttal váltunk ki egy korábbi addikciót, például alkoholizmust, drogfüggőséget?
Igen, a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem ritka a függőségváltás, vagyis a drogaddikciót lecseréli a használó valamilyen viselkedéses függőségre, például a sportolásra. A váltás azonban nem mindig oldja meg a problémát, hiszen az eredeti függőséget kiváltó gondok nem szűntek meg, így gyakori, hogy a kiváltó tevékenység, jelen helyzetben a mozgás szenvedélybetegségbe fordul.
Akkor ez mégsem megoldás?
Ha megfogalmazódik az igény, hogy valaki változtasson a problémáján, az mindenképpen előrelépés. Azt is le kell szögezni, hogy a sportolás, még ha túlzott formában is, elfogadhatóbb megoldás, mint a szerfüggőség. Természetesen az sosem szerencsés, ha valaki függ egy bizonyos dologtól, legyen az bármi, mégis tekinthetjük ezt perspektívájában egy gyógyulási folyamatnak. Azt is látjuk, hogy a sportszenvedély segít az egyénnek egy társadalmilag elfogadottabb útra lépni, ahol sokan támogatják. Az új élmények, új barátok modellt jelenthetnek a „normális” életvitelre, így talán könnyebben találja meg az egyensúlyt később az életében és a mozgásban is.
Gyakran a mozgás egyfajta téves megküzdési mechanizmusnak is tekinthető. Tehát az ember nem ismer egyéb feszültséglevezető technikákat, nem tud jól bánni a stresszel, hanem az egyetlen jól bevált módszere a mozgás.
Ilyenkor mindig ehhez az egy megoldáshoz tér vissza. Azonban, ahogy a droghasználatnál is jellemző, ez a viselkedésmód oda vezethet, hogy a korábban jó érzéseket adó tevékenység, például a futás kényszeressé válik, és ennek hiányában már rosszul érzi magát. Fontos tehát a sport helyét megtalálni az életünkben, de emellett egyéb megküzdési technikákat is érdemes megtanulni, mint az információszerzés, relaxáció, társas támogatás keresése.
Kiket érint ez a probléma?
A kutatások szerint a leginkább veszélyeztetett populáció a fiatalabb korosztály, a 18–25 évesek. Ennek több okát is találjuk. Egyrészt kevesebb tapasztalattal rendelkeznek például a stresszel való megküzdés területén, és a hiányos minták elvezethetik őket ahhoz, hogy a sportban vezessék le a feszültségeket. Az idősebbek már több elköteleződéssel is bírnak, mint a munka, család, gyerekek. Így sokszor az időbeosztásukba sem férne bele, hogy végtelen órákat töltsenek a sportpályán.
Mit lehet tenni, ha esetleg magunkra ismertünk és változtatni szeretnénk?
Ha valaki úgy érzi, túlzásba vitte a sportolást, érdemes segítséget kérni, hogy újra egyensúlyba kerüljön az élete. Amit ő maga is megtehet, hogy kitölti a már említett kérdőívet, mely az interneten is föllelhető. Fontos kiemelni, hogy a kérdőív nem diagnosztikai értékű, sokkal inkább irányadó.
Érdemes továbbá tisztázó kérdéseket föltenni saját magunknak, hogy miért is sportolunk, mik a céljaink, mit szeretnénk elérni. Mi az, ami a túlzott sportolás miatt kimarad az életünkből.
Jellemző-e, hogy a konfliktusok elől kitérünk és inkább elfutunk előle. Vagy lehet, hogy épp hiányzik valami vagy valaki, és ezt az űrt próbáljuk betölteni a sport segítségével. A családtagok, barátok is jó fokmérőt jelentenek, ha hirtelen nagyon megváltozik a viselkedésünk. Hallgassuk meg őket is. Feltűnő lehet, ha mindenki azt jelzi vissza, hogy elhanyagoltuk őket, mostanában nem lehet közös programot megbeszélni velünk.
