Halálos játék Mexikóban a szent labdával

A világ sportja sorozatunkban az egyik legnépszerűbb játék, a kosárlabda ősi, misztikus történetének szálait bogozzuk ki.

Vágjunk is bele: 1891-ben James Naismith, a springfieldi egyetem instruktora alkotta meg a kosárlabda szabályait, a játékét, amelyet a mexikói indiánok vallási érzelmektől fűtve már több ezer éve űztek. Hiedelmük szerint a szent labdával űzött nemes vetélkedés az istenektől származott. A labda – állandó mozgásával – a nap járását szimbolizálta: az égi játszópályát a különböző csillagképek alkották, a két csapat pedig a nappal és az éjszaka harcának jegyében küzdött. Ez volt az indián kosárlabda eszmei kerete. Az őslakosok óriási lelkesedéssel, fanatikusan játszottak. A nézők extázisa pedig napjaink amerikai szurkolóit is meglepné.

Ráadásul az indián kosárlabdában a szurkolók sokszor egész vagyonukat feltették a győztesnek remélt csapatra.

Feljegyzések szerint először az aztékok űzték ezt a játékot, de a tudomány ennél is messzebbre mutat. A toltékok ugyanis – az aztékok előtt élt és kihalt indián törzs – már stadionokban vetélkedtek, az olmék indiánok pedig – akik a gumi hazájában éltek – gyártották, gyárthatták a labdákat. Nem áll rendelkezésre biztos évszám, kiindulópont arról, hogy az indiánok hol és mikor kezdték el a kosárlabdázást, de a játék ősi, kultikus tevékenységnek számított. Az isteni vetélkedés a kezdetek után egyre népszerűbbé vált, és sorra épültek a téglalap alakú stadionok. A sporttér falainak közepén kis nyílású kőgyűrűket helyeztek el, ezen kellett a játékosoknak a labdát átjuttatniuk. Érdekesség, hogy a nyílásokat – a mai játékkal ellentétben – nem vízszintesen hanem függőlegesen alakították ki, és ez a jelenlegi szabályok értelmében megkönnyítette a találatot, de tudnunk kell, hogy az indiánok szabályai nem engedték a kézzel vagy lábfejjel való labdatovábbítást!

Az egyetlen lehetőség gólszerzésre az volt, hogy ha a derékon viselt széles bőrövről pattintották vagy térddel játszották meg a labdát.

A több méter magasban lévő kőgyűrű belövése ilyen megkötések mellett szinte lehetetlennek tűnt, ezért az indiánok a találatot szinte csodának minősítették, és a ritka „gól” egyúttal a játék befejezését is jelentette.
A maratoni küzdelem sokszor tíz óra hosszat is eltartott. Ha a kőgyűrű bevétele – az úgynevezett nagy gól – nem sikerült, akkor a végeredmény az elért kis gólok összegéből adódott össze. Kis gólnak számított, ha az ellenfél a labdát a támadó térfelén lévő magas kőfalon átütötte, ám hogy ez ne következzen be, a játékosok igyekeztek erős védelmet kialakítani. Az éjszaka beálltával véget ért a küzdelem, és ha nagy gól nem született, összegezték a kis pontokat, valamint azokat a hibapontokat amelyeket a játékosok összegyűjtöttek a mérkőzés folyamán (a hibapontok a szabálytalan labdaérintésből adódtak).
Az a játékos aki a kőgyűrűn átjuttatta a labdát, rendkívüli jutalmat kapott. Mivel az ismertetett körülmények között ez szinte lehetetlen volt, az indiánok a szerencsést az istenek kegyeltjének tartották.

Temérdek drága ajándék illette meg, és elvileg jogot formálhatott a nézők ruháira is – a vetkőztetésre általában azért nem került sor, mert a nagy győzelem után a nézők íziben futásnak eredtek, hogy mentsék értékeiket.

A győztes a város urainak kegyében fürdött, gyönyörű nőket és mesés drágaköveket kapott ajándékba, és különleges öltözékben pompázhatott.

A vesztesekre viszont tragikus sors várt: a kapitányra halál várt. A győztes a mérkőzés után obszidiánkéssel felnyitotta ellenfele mellkasát, és szívét kitépve az áldozati vérrel meghintette az oltárt. Ezt az indiánok nem tartották barbárságnak. a legyőzött áldozat számára ugyanis megnyíltak a paradicsom kapui, ezért a szégyenben maradottak maguk követelték, hogy az oltáron teljesedjék be a sorsuk.


A gazdagok és a szegények szinte mindenüket feltették a kosárlabdára, így paloták, ékszerek cseréltek gazdát.

Balszerencsés esetben örök rabszolgasors várt a fogadást elvesztőre, míg a királyok nemegyszer egész tartományokat feltettek tétként.

Az uralkodó, a nemesség, a papság a labdajátéknak vallásos jelleget, sőt jelentőséget tulajdonított, ám amikor az első fehér ember megjelent az indiánok földjén, ez a fajta labdajáték már az egyszerű közemberek kedvelt sportágának számított.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Korábban nem futott még ennyit, kibicsaklott a bokája, de megnyerte a 46 km-es versenyt
Megrohamozzák a külföldi futóturisták Budapestet: rekordot hoz a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton
Ha magyar sport lenne, gyeptekének nevezhetnénk
Erősödött a szakmai stáb, kiváló a csapat – Magyarország készül a balatonfüredi backyard-vb-re
Üvegpadlójú hidak, amelyeknél össze kell szedni a bátorságot az átkeléshez

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción
A hegymászás hőskora: elsőre rögtön tíz magyar jutott fel egy nyolcezres csúcsra

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.