Amikor az 1920-as években a japán egészségbiztosítási hivatal megelégelte, hogy az országban az emberek várható élettartama nem éri el az 50 évet, követeket küldött az Egyesült Államokba, hogy megtudják, mi a sikere a Metropolitan Life rádióban közvetített reggeli tornának. Miután látták, hogy az amerikaiak könnyedén és vidáman végzik a rádióban közvetített, zongorán kísért tizenöt perces tornagyakorlatokat, a japán szakemberek is hozzáláttak, hogy – hagyományaikhoz igazítva – kidolgozzák saját változatukat, amelyet milliók követhetnek az éterben. Így született meg a radzsio taiszo.
Eleinte a japán állami posta dolgozóit kérték meg, hogy reggelente a köztereken és parkokban népszerűsítsék a tornát. A derék levélhordók betanulták a mozdulatsorokat, és két levél kézbesítése között, mindennap három percig tornáztak a nyílt utcán. A mozgásforma olyan hamar közkedveltté vált, hogy – amerikai mintára – a rádióban kezdték el sugározni, s a mai napig így történik.
Persze Japán is haladt a korral, s már különböző videók közül lehet választani.
Ugyanakkor bármennyire is meglepő, a japánok többsége még mindig a rádióban hallgatja az instrukciókat munka vagy éppen iskolai óra közben – ilyenkor három percre teljesen leáll az élet szerte az országban.
„Az a legnagyszerűbb, hogy kínok nélkül alaposan átmozgatja az egész testünket – mondja Arisi Osima, aki gyerekkora óta végzi a tornagyakorlatokat.
„Őszintén szólva, nagyon zavarban lennék, ha a munkahelyemen egyedül kellene felállnom a székemből és elkezdenem a tornát. Amikor ugyanis együtt csináljuk, nem vagyok szégyenlős” – vallja be Micsiaki Araki, aki egész nap ülőmunkát végez.
A fenti vélemények jól foglalják össze a japán torna lényegét: egyszerű, egészséges és közösen végezhetjük.
Miből is áll valójában a radzsio taiszo?
Három változata létezik: a dai-icsi, a dai-ni és a dai-szan, amelyek közül az első, a dai-icsi a legnépszerűbb. A gyerekeknek már iskoláskorukban megtanítják, és úgy találták ki, hogy kortól és nemtől függetlenül mindenki könnyen el tudja végezni bárhol és bármikor. Végleges formáját 1951-ben nyerte el, és összesen 13 gyakorlatból áll, amely testünk izomzatának kétharmadát megmozgatja. A dai-ni és a dai-szan már pörgősebb elemeket tartalmaz, elsősorban a fiatalabbak végzik.
A dai-icsi gyakorlatsorozat azzal kezdődik, hogy kezünket lassan a fejünk fölé emeljük. Ezt követően karunkat keresztbe helyezzük mellkasunkon, majd – ahogyan az ingaóra működik – leejtjük úgy, hogy közben ki is nyújtjuk.
A mozdulatsort viccessé teszi, hogy karlendítés közben pukedliznünk is kell.
A tizenegyedik gyakorlat már mérsékelt ugrásokat is tartalmaz, amelyeket zenére végezhetünk el. A könnyed törzsdöntéseket és -hajlításokat követően visszatérünk az első két gyakorlathoz, és ezzel zárjuk a gimnasztikát.
Leginkább attól népszerű a radzsio taiszo, hogy nem kell hozzá segédeszköz, s kizárólag saját testsúlyos gyakorlatokat ölel fel. Közben mindvégig vállszélességű terpeszállásban maradhatunk, ráadásul bárhol elvégezhetjük. Némi túlzással azt is mondhatjuk, Japánban ez jelenti a kapcsot a különböző generációk között.
Mire figyeljünk?
A szakemberek felhívják az idősebbek figyelmét, hogy izomzatuk az előrehaladott korban könnyebben sérül, ezért inkább az enyhébb, főként nyújtásokból álló változatot végezzék. Kevésbé ismerjük, hogy a radzsio taiszo hogyan hat elménk öregedésére. Mindenesetre úgy tűnik, a torna megvéd a leépüléstől, ám a mögöttes folyamokról a kutatók még csak nagyon keveset tudnak.
Arra a kérdésre pedig – egyelőre – végképp nem tudnak választ adni, hogy ettől élnek-e olyan sokáig a japánok.
Fotók: AFP
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
