Labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong – az európai léleknek és szemnek kedves, mi több, ismert sportágak, ám most induló sorozatunkban az öreg kontinensen, s a világ más szegleteiben kevéssé ismert játékokról írunk. Először olyan sportágról lesz szó, amelynek a népszerűsége a föld keleti és déli féltekéjén óriási, Magyarországon leginkább egy népi játék, a méta kapcsán kerül szóba.
Nos, ez a sportág a krikett.
A játék a Brit Nemzetközösség népszerű sportja (ha rokonságot keresünk, akkor hasonlít a baseballhoz), s még a középkorban terjedt el. Érdekessége, hogy bár Angliában honosodott meg, eredetileg Franciaországban űzték nagy lelkesedéssel, ám az első dobás és ütés után száz év telt el, amíg a krikett játékszabályait rögzítették. Az akkor lefektetett sportági „törvények” kisebb változtatások mellett azóta is érvényesek, s tán mondani, írni sem kell, hogy Angliában, és az egykori brit gyarmatokon az egyik legelterjedtebb játéknak számít – mindennél többet elárul a kötődésről, hogy a játékot feltaláló angolok szerint ahhoz, hogy valaki kiváló krikettjátékos legyen, egy élet sem elég.
Nézzük a játékot, amely egészen addig, amíg valaki nem szán időt a megismerésére s persze a gyakorlásra, az egyszerűsége ellenére is bonyolultnak tűnik. Viszont az is biztos, hogy rendkívül érdekes időtöltés, főleg a mai, digitalizált világban, amikor valóságos áldás, ha két csapatra való fiatal energiáját a közös sportolás kötheti le – és nem a mátrixvilágban, hanem a szabad ég alatt, s némi leleménnyel az ütőt, a kapukat és a labdát (mondjuk, egy teniszlabdát) kell csupán keríteni és használni.
A játékban két csapat vesz részt, éppen úgy, mint a futballban, tizenegy-tizenegy fővel, az egyik gárda a két krikettkaput védi, míg a másik feladata ezeknek a kapuknak a ledöntése.
A védők az ütők, míg a támadó csapatnak mindent meg kell tennie azért, hogy a dobósáv két végén felállított kapukat ledöntse. A pálya méretei nincsenek pontosan meghatározva, körülbelül 80 méter hosszú és 60-70 méter széles (tekintélyesebb rét, egy grund megfelelő terep lehet). A játéktér közepén áll a két krikettkapu, amely három, egyenként 71 centiméter magas botból áll, s amelyen felül – 24 centiméter hosszan – kétszer 12 centiméter hosszú pálcák fekszenek. A kapu előtt kétszer két méter hosszúságban húzódik a kapuvonal, amelyet két hátrafelé húzódó oldalvonal zár le. Ez az úgynevezett dobóterület.
A kapuvonaltól párhuzamosan, 1.22 méter távolságban húzódik előre a középvonal felé az ütővonal, illetve ütőterület, ahol a védőjátékos, az ütő helyezkedik el. A dobóknak az a feladatuk, hogy legalább az egyik pálcát ledöntsék a botok alkotta kapuról. Az ütőcsapatnak csak két tagja van játékban, akik a kapuk előtt állnak, míg a többiek a játéktér egyik oldalán, de azon kívül helyezkednek el. A mezőnyjátékosok egyike a kapu mögötti területen áll, ő a fogó.
A kilenc további játékos a mezőnyben tetszés szerint, de megadott taktikai rendben helyezkedhet el, úgy, hogy a kiütött labdákat minél gyorsabban összeszedhessék.
A játék menete – nagyon leegyszerűsítve – a következő: a dobójátékos lendít és dob, a vele szemben lévő ütő védőjátékos pedig a kapu felé szálló labdát egy tekintélyes faütővel a mezőnybe igyekszik továbbítani, s ha ez sikerül, a másik kapu előtt lévő másik védőjátékossal minél gyorsabb tempóban futva helyet cserél, eközben a mezőnyjátékosok a felszedett labdával igyekeznek ledönteni valamelyik kaput. A játék addig ismétlődik, amíg a mezőnyemberek vagy a dobó le nem ütik (rombolják) a kaput. Ekkor ők írnak pontot.
A játékleírás ezen részéhez hozzá kell tenni, hogy a pontszerzésnek több módja is létezik, úgyhogy már emiatt is érdemes az interneten fellelhető szabálymagyarázatokban jobban elmerülni. Ha az ütő védőjátékosok a kaput megvédik, akkor a pont nekik jár. A játék addig folytatódik, amíg az ütőjátékost kiejtik és új szereplő érkezik a helyére, s ez a váltás egészen addig folytatódik, amíg mind a tíz védő ki nem esik. Ezután történik a csere a dobó- és védőszerepben. Egy-egy mérkőzésen meghatározott számú fordulót játszanak, és általában a mezőny- és védőjátékosok háromszor cserélnek helyet.
A rutinos védőjátékosokat nehéz kiejteni, ezért a játék végső kimenetele igen hosszú ideig tarthat (a sportágtörténeti leírások szerint a hagyományos rendszerben akár öt napig is, ám ezt jócskán lerövidítették az ötven-ötven, majd a kétezres évek kezdetén bevezetett húsz-húsz fordulós verzióra, de még a ma divatos háromórás meccseknél is van rövidebb, tíz-tízes formátum).
A krikett először 1900-ban, Párizsban szerepelt az olimpiai műsorban, míg legközelebb a 2028-as Los Angeles-i nyári játékokon kerül be a programba – és mivel manapság mifelénk is egyre inkább teret hódít ez a most is még kissé misztikusnak tűnő sportág, ki tudja, négy év múlva mekkora rajongótábora lesz Magyarországon a krikettnek, és mennyien próbálnak meg minél trükkösebben és jobban dobni, ütni, elkapni, és a kicsiny kapupálcikákat valahogy lerombolni, ledönteni, lebillenteni…
Nyitókép: AFP
Fotóillusztráció: wikipedia (
