Legfőképpen magáért fut, de több szempontból is a határait feszegeti Mezei Dániel, a Testnevelési Egyetem kommunikációs vezetője. A sportriporter úgy döntött, jó formában szeretné elérni ötvenedik születésnapját.
„Minden akkor kezdődött, amikor futball közben harmadjára is szétment a bokám – árulta el hobbifutó-karrierjének kezdetét Mezei Dániel korábbi televíziós sportriporter. – Ekkor kétezerhetet írtunk, én pedig azt mondtam magamnak, ebből elég volt! Végleg abbahagytam a focizást a barátokkal, és elkezdtem komolyabban foglalkozni a futással. Előtte is voltak ugyan fellángolásaim, de a harmadik sérülésem után úgy döntöttem, itt az ideje, hogy végleg sportágat váltsak. Ekkor vált hobbimmá a futás.”
Első hallásra mindez felettébb egyszerűen hangzik, ám Mezei Dániel elárulta, ahogy sokakkal, vele is nemegyszer előfordult, hogy leállt a testmozgással. Mint elmondta, 2010 és 2015 között igencsak lendületet vett, utána azonban többször előfordult, hogy kisebb szünetet tartott. Főként a munkás időszakok jelentettek veszélyt a mozgásra, ami kevés futással és sok evéssel járt.
„Eleinte csak lazán, egyszerű futófelszerelésben futottam. Emlékszem, megmosolyogtam a barátaimat, amiért komoly futócipőt és polárövet vettek maguknak. Akkoriban még különösebb tudományos háttér nélkül kocogtam. Gyakran futottam rövidebb távokat, a számok nyelvén ez azt jelenti, heti négy-öt alkalommal öt-hat kilométert. Három évvel ezelőtt azonban elkezdtem növelni a távot, és alkalmanként már tizenöt-húsz kilométert is lefutottam. Ekkor már figyeltem a részletekre, a felszerelésre, a folyadékbevitelre és az adatokra. Ezután jött két keményebb évem, rengeteg munkát vállaltam, és szinte teljesen leálltam a futással.”
Mezei Dániel nem volt rest elkezdeni a futást. Fotó: Vidor Gergely
A koronavírus-járvány azonban új időszak kezdetét jelentette. A testsúlyát látva Mezei Dani elhatározta, hogy ismét nekiveselkedik a futásnak. Az újrakezdés ezúttal valóban fájdalmas volt.
„Ekkora testtömeget megmozgatni nem volt leányálom. Eleinte fájt mindenem, futás közben ezerszer megbántam a kellemes vacsorákat és sörözéseket. Mégis úgy döntöttem, nem adom fel, és az estéimet arra szántam, hogy futni menjek. Újra és újra le kellett győznöm önmagam, ami nagyon jó érzéssel töltött el.
Hat hónap alatt tizennyolc kilót fogytam, és a kitartásomat látva alig ismerek rá márciusi önmagamra. Nem vagyok az a tipikus közösségi futó, és abban sem hiszek igazán, hogy negyven-ötvenévesen kell nekiállnunk maratoni és ultratávokat teljesíteni, mert szigorú kontroll nélkül több kárt okozhat, mint gondolnánk.
Mértékletes futónak vallom magam, s bár már ott tartok, hogy havonta kétszáz-kétszázhúsz kilométert futok, tudom, hol a helyem. Nálam a félmaratoni táv a maximum, esetleg néha kicsit fölötte. Leginkább egyedül szeretek futni az erdőben vagy egy-egy hosszabb futópályán, így érzem jól magam. Magamat szeretném legyőzni, nem másokat, és meggyőződésem, hogy erre mindenki képes. Amit most csinálok, nem hőstett, ez a szükséges minimum az egészség megőrzéséért. Az első két hónapban is ezt mondogattam magamnak, amikor fájt. Nem kell ehhez hősnek lennünk, csupán józanul végig kell gondolnunk, milyen állapotban akarjuk élni mindennapjainkat.”
Azért 2017-ben volt egy próbálkozása, hogy versenyen is megméresse magát. Benevezett a pisai félmaratonira, atlétaedző segített neki a felkészülésben, de a sors újra közbeszólt, mert a verseny előtt nem sokkal túlterhelte az Achilles-ínát, ezért nem indult.
„Hibáztam, mert a felkészülés során túlfutottam magam, többet teljesítettem, mint amennyit az edzéstervemben előírtak. Öt kilométer helyett hetet-nyolcat, pihenőnapon is ötöt, ami végül megbosszulta magát, és másfél héttel a verseny előtt be kellett látnom, nem állhatok rajthoz.”
Visszatérve a szabadidősportra, Mezei Dániel úgy véli, a negyvenes-ötvenes korosztálynak most kell leraknia az alapokat ahhoz, hogy hatvan-hetvenévesen egészségesen élhessen. Ehhez pedig nemcsak rendszeres testmozgásra van szükségünk, hanem ésszerű vagy dietetikus szakember által javasolt, a futóteljesítményünkhöz igazodó étrendre is. Mindez az élsportolóknak nem újdonság, de jó lenne, ha a hétköznapi emberek is egyre többen ismernék fel ennek fontosságát.
Itt már 18 kilóval könnyebben
„Persze a múltból okulva fontos kérdés, meddig tart ki a lendület. Amikor elérünk egy bizonyos szintet, a futás könnyebbé válik. Ekkor arra kell figyelnem, hogy továbbra is ösztönözni tudjam magam. A téli napok és esték nem a hobbifutók legjobb barátai. Akkor kell igazán erősnek lennünk. Alapvetően a testünk sokkal könnyebben alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, mintsem gondolnánk. Lehet, hogy eleinte fáj a futás, de később érezni fogjuk, mennyire kifizetődő a vele járó szenvedés. Ugyanakkor fejben is rendet kell tennünk, ez a legfontosabb.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
