Milyen az ideális sportolói reggeli?

Ha reggel anélkül indulunk el otthonról, hogy valamint ennénk, az hatással lehet az egész napi teljesítményünkre. Reggeli nélkül fáradtnak érezhetjük magunkat, és a sportteljesítményünk sem lesz olyan hatékony.

Reggelizz úgy, mint egy király, tartja a mondás, ám nem mindenki szereti reggel teletömni a hasát. A szakértők mégis azt mondják, hogy mindenképpen együnk reggel, még akkor is, ha nem esik jól. Azoknak pedig, akik rendszeresen sportolnak szinte kötelező, hogy egyenek, különben nem lesz energiájuk az edzéshez és nem is tudják megfelelő hatékonysággal végezni a feladataikat.

Milyen a jó reggeli?

A szakértők szerint a nap első étkezésének legalább 500-700 kalóriát kellene tartalmaznia, aminek jó, ha a felét szénhidrát, 25-25%-át pedig fehérje és zsír alkotja.

Ideális szénhidráttartalmú ételnek számítanak a gyümölcsök, zöldségek, a teljes kiőrlésű gabonafélék, például a zabpehelyből, zablisztből készült reggelik.

A tojás, a dió, az olajos magvak, a sajtok, a mogyoróvaj pedig mind olyan ételek, amely tartalmaznak fehérjét és zsírt is.

Hidratálás

Ám még mielőtt a reggelihez látnánk, nagyon fontos, hogy az éjszakai alvás után hidratáljunk, ezért érdemes a napot két pohár vízzel kezdeni, amibe akár citrom- vagy limelevet is préselhetünk.

Reggeli előtt igyunk vizet, amit frissen facsart citromlével ízesíthetünk /Fotó: Shutterstock

A reggeli mellé ihatunk egy csésze kávét vagy zöld teát. Mind a kettő tartalmaz koffeint, amely energiát ad és segíti az anyagcserét is.

Gyümölcslé helyett pedig jobb, ha friss gyümölcsöt eszünk, vagy magunk préseljük a levet a gyümölcsből. A friss gyümölcsök több antioxidánst és rostot tartalmaznak, mint a gyümölcslevek. A rostok nem mellesleg segítik az emésztést. A bolti juice-okkal pedig azért is ajánlatos vigyázni, mert cukrot tartalmazhatnak.

Reggeli javaslatok sportolóknak

Az alábbiakban adunk néhány ötletet arra, hogyan indíthatja tápláló reggelivel a napot.

Egy marék dió vagy bármilyen olajos mag mazsolával, egy pohár tejjel, néhány szelet sajttal, teljes kiőrlésű bagellel – 690 kalória

Almaszeletek mogyoróvajjal, teljes kiőrlésű pirítóssal és egy pohár tejjel – 455 kalória

Banán egy csésze joghurttal és dióval összekeverve – 435 kalória

Egy müzlis tálnyi teljes kiőrlésű gabonafélék tejjel, mazsolával, dióval és egy pohár tej – 635 kalória

Két keményre főtt tojás, egy teljes kiőrlésű vajas bagel sajttal és néhány gerezd narancs – 610 kalória

Zabpehely, 2 tojás, banán, 2 pohár tej, egy marék mandula – 855 kalória. Ezt a magas kalóriatartalmú reggelit már azoknak ajánljuk, akik izomtömeget szeretnének építeni.

5 perces rántottás szendvics

A tojás az egyik legtáplálóbb reggeli, nagyon sok fehérjét tartalmaz. Receptajánlatunkban egy szupergyors, mikrohullámú sütőben készülő rántottát mutatunk, amely teljes kiőrlésű pékáruval ideális reggelire.

Hozzávalók:
2 db tojás
1 csésze tej
1 teáskanál olívaolaj

bors
1 db bagel
vaj
2 szelet füstölt lazac

Elkészítés:
A tojásokat, a tejet, az olívaolajat, a sót és a borsot egy tálban összekeverjük és betesszük a mikrohullámú sütőbe. Közepesen magas hőmérsékleten 1 perc 40 másodpercig sütjük, közben néhányszor kivesszük és átkeverjük. Tálalásig fedjük le és hagyjuk állni. A bagelt kettévágjuk, kenyérpirítóban kicsit átpirítjuk. Vajjal vékonyan megkenjük, ráhelyezzük a rántottát és a lazacszeleteket.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.