Tim Beynonnál egy rutinvizsgálat során vették észre, hogy valami nem stimmel, már a vérkép eredményei kimutatták, hogy baj van.
„Az államilag támogatott szűrésre azért került sor, mert betöltöttem a negyvenet – mesélte a történet főszereplője. – Gyorsan kiderült, hogy ez bizony rák, a második stádiumban jártam. Akkor persze nagyon megijedtem, az ember nincs felkészülve az ilyen hírre. Ma már tudom, hogy szerencsés vagyok, mert ha később, mondjuk, negyvenöt körül derül ki, lehet, ötvenévesen már nem élnék. Óriási tanulság, hogy az ingyenes időszakos szűrésekre a jogosultak több mint fele nem megy el. Azért ez elgondolkoztató…”
Tim az első időkben végtelenül el volt keseredve, imádta fiatal feleségét, két gyermekét, és folyton azon járt az agya, hogy elveszíti őket, nem láthatja felnőni a kicsiket. Magába zárkózott, nem akart beszélni a félelmeiről, zárkózottságával megijesztette a feleségét, akit nem akart terhelni az aggodalmaival. A csendjével azonban még inkább megnehezítette neje dolgát.
Az alvásba akart menekülni a félelmei elől, de nem tudott aludni.
Ezért elkezdett futni.
Addig is futott kisebb távokat, de a betegség miatti félelem egyre nagyobb távokra ösztönözte. Amikor bement a kórházba a kezelésekre, sokkal jobb fizikai állapotban volt, mint bármikor előtte, akár húsz- vagy éppen harmincévesen. Nem sokkal a műtét után újra felkelhetett, és gyalogolt, hét héttel utána már futhatott.
„Emlékszem az első futásomra, az maga volt a csoda, a szabadság. Négy kilométert futottam, zenével a fülemben, elfelejthettem mindent, az előző hónapokat, a gyógyszereket, a fecskendőket, a kórházi szagokat, és csak szárnyaltam. A második futásomra akkor került sor, amikor már járhattam dolgozni, aztán szép lassan kialakult a napi rutinom, egyre nagyobb távokkal, egyre nagyobb tempóban.”
Tim gyógyulásában a sporton kívül nagy szerepet játszott a jótékonykodás. A futás megerősítette a testét, majd azon keresztül a lelkét, s így alkalmassá vált, hogy a betegségre máshogy tekintsen. A rákos futótársak közösségében fut majd az idei londoni maratonin, élete első 42 kilométeres távját teljesítheti – másfél évvel azután, hogy közölték vele: prosztatarákban szenved.
