Zelinka Ildikó – újságíró, sportriporter, kommunikációs szakember, szupervízor és coach – életét szinte a kezdetektől a sport határozta meg: úszott és kosárlabdázott, végzett testnevelő tanár és kosárlabdaedző. Sosem gondolta volna, hogy sportriporter lesz, nevét mégis leginkább ebből a körből ismerhetjük. Dolgozott a Rádió 11-nél, a Duna Tv-nél, később a Magyar Televíziónál, onnan pedig a Digi Sporthoz került. Jelenleg coachként tevékenykedik, egyéni és csoportos foglalkozásokat tart, mindemellett az egyik legnagyobb coachképző intézmény egyik vezetője és oktatója is.
Mondhatjuk, hogy a hazai coachingképzés egyik úttörője vagy?
Amikor elkezdtem foglalkozni a coachinggal, már bőven voltak coachképzések hazánkban is, de sportcoachképzést mi tartottunk először, így mondhatjuk, hogy igen. Másodmagammal megalapítottam a saját cégemet, a Média Coachingot, mert elsősorban a médiában dolgozókkal akartam foglalkozni, mivel ismertem, átéltem, testközelből láttam az ő nehézségeiket. De rájöttem, hogy én az én világom inkább a sport, ezért ebbe az irányba indultam el. Ettől függetlenül volt színész kliensem is, és a mai napig dolgozom cégvezetőkkel, menedzserekkel.
A képzésen életvezetési coachingot is oktatunk, az az alap, és arra épül rá a sportcoaching.
Bár egyre ismertebbé válik a coach, coaching kifejezés, mit takar pontosan?
A coaching egy segítő folyamat a kliens és a coach között. Leginkább az különbözteti meg a pszichológiától, hogy a jelennel foglalkozik, és a jövő felé mutat. Fontos megérteni, hogy mi történt korábban, például egy adott helyzetre miért úgy reagál a kliens, ahogy. De a múlt fejtegetése vagy a traumák feloldása nem a mi kompetenciánk, sokkal inkább az aktuális problémára koncentrálunk. Coachként abban segítünk a kliensünknek, hogy hogyan tud előrelépni, fejlődni, ennek érdekében különböző személyre szabott technikákkal és célirányos kérdésekkel dolgozunk. Nem tanácsokat és kész megoldásokat kínálunk, hanem együtt keressük meg a válaszokat a kérdésekre. Erősítjük a klienst, hogy felfedezze és használja a saját erőforrásait. Ezáltal sokkal eredményesebb lesz akár a magánéletében, akár a sportban. Nagyon fontos a kapcsolatban a bizalmi légkör kialakítása, az ítéletmentesség és a titoktartás. Egy átlagos folyamat minimum öt alkalomból áll, de versenyszezonban gyakran ennél jóval hosszabb, illetve versenyek előtt-után sokszor extra alkalmakra is sor kerülhet, hiszen lehet, hogy másnap megint a topon kell lennie a sportolónak.
Neked mi okozott nehézséget, amikor coachként kezdtél dolgozni, és mi változott azóta?
Sokan eleve nehezen kérnek segítséget, mert nem mernek vagy nem akarnak. Szerencsére ma már sokkal elfogadottabb, ha valaki szakemberhez fordul a lelki problémáival, és az online tér is elérhetőbbé teszi a coachingot – komfortosabb a kliensnek, nem kell utaznia satöbbi. Mivel sok a hasonlóság a társszakmákkal, gyakran nem tudják, pontosan mi a feladatom. Nem vagyok pszichológus, sem megmondó ember, és a sportban még találhatunk egy olyan zavaró tényezőt is, hogy a coachot összekeverik az edzővel. Előfordult már, hogy egy szülő azért keresett fel, hogy beszéljek az edzővel, mert a gyereke nem játszik eleget, segítsek benne. De nekem nem a feladatom, hogy megoldjam helyettük a nehéz helyzeteket, sokkal inkább az, hogy a gyerek hogyan küzdjön meg ezzel a körülménnyel, hogy rájöjjön, neki mit kell tennie azért, hogy felfigyeljenek rá, vagy esetleg kitartson akkor is, ha éppen parkolópályára került. Hatalmas előrelépés, hogy az edzők már sokkal nyitottabbak, mint korábban, tudják, hogy a sportoló vagy a csapat érdekében történik a coaching.
Manapság sokféle képzés és rengeteg coach van, mondhatni, divatszakma lett. Ugyanúgy meg kell dolgozni a kliensekért, mint más szakmákban, ezért tartom fontosnak, hogy továbbképezzük magunkat, hogy minél hatékonyabban tudjunk segíteni. Hisz egy elégedett kliens a legjobb reklám.
Értened kell a sportágakhoz is?
Nem kell feltétlenül érteni, például tudok coachingolni egy súlyemelővel is, annak ellenére, hogy nem vagyok súlyemelőedző. Az azért nem árt, ha van úgynevezett terepkompetenciánk és coachként tudjuk, milyen sportolónak lenni, van tapasztalatunk akár egyéni, akár csapatsportban. Így sokkal jobban tudunk azonosulni a sportolók lelkivilágával. Érdemes megismerni egy adott sportág szabályait, szakkifejezéseit, de nem kell szakértőnek lenni. Ami még szintén fontos, hogy felismerjem, az adott probléma az én szakterületem-e, vagyis ismerjem a kompetenciahatáraimat. Például ha egy sportoló tartósan nem tud teljesíteni, és kiderül, hogy ennek hátterében egy elhúzódó gyászfolyamat áll, ezzel érdemes más szakemberhez küldeni és később folytatni a coachingot.
Kiknek ajánlanád a sportcoachingot?
Szerintem minden sportolónak szüksége lenne rá. Ahogy az élet más területein, a sportban is lehetnek elakadások, nehézségek, fejlesztendő területek. Az élsportolóknak egyébként az is nehezíti a helyzetüket, hogy ők kirakatban vannak, nekik ez is megfelelően kell kezelniük. De sok esetben ugyanazzal a lelki-mentális problémával kerülhetnek szembe, akár profi, akár amatőr sportolóról van szó. Nehézség lehet a motiváció elvesztése, a teljesítménykényszer, szorongás verseny előtt, a kudarc, de a siker feldolgozása is. Ezért mindegy, hogy amatőr vagy profi módon űzöm az adott sportot, ugyanúgy le kell küzdenem a nehézségeimet, hiszen ugyanúgy szeretnék fejlődni, jobbá válni, eredményeket elérni. Ebben tud segíteni a sportcoach. De bárkihez fordul a kliens, pszichológushoz, mentáltrénerhez vagy coachoz, a lényeg, hogy megtalálja számára a legmegfelelőbb módszert, és olyan szakember álljon mellette, akivel a legjobban és leghatékonyabban tud együtt dolgozni.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
