Az erős ember emeli a tétet!

Viski Ferenc egy igazán erős ember, és ezt a minapi szombathelyi bajnokságon is bizonyította, mint ahogyan azt is, hogy a súlyok emeléséhez lelki erőre is szükség van – főleg egy nehezen átvészelhető eltiltás után...

Szombathelyen rendezték meg a magyar erőemelő országos bajnokságot, amelyen a versenyzők a három klasszikus fogásnemben, az elemelésben, fekve nyomásban és guggolásban mérték össze erejüket az IPF szabályrendszer szerint. A 83 kilogrammos kategóriában indult Viski Ferenc (nyitó képünkön balra), aki elemelésben új országos csúcsot húzott a súlycsoportban, és összesített eredményével megszerezte az ezüstérmet. A huszonhat éves ráckevei erőemelő a különösen remek fizikumot igénylő sportág szépségeiről, nehézségeiről beszélt, s ez utóbbi tétel kapcsán talán a hobbisportolókat fenyegető egyik legkritikusabb élethelyzetet elevenítette fel.

A szombathelyi versenyen nem minden sikerült tökéletesen, de nem vagyok telhetetlen, elégedett vagyok az eredménnyel. Az elmúlt két évben ugyanis nem tudtam versenyezni, mert egy vizsgálat során legális, de doppinglistás stimulánst találtak a szervezetemben, amiért két évre eltiltottak.

Nem könnyű megélni egy ilyen helyzetet, ha nem hibázik az ember, akkor főleg nehéz az eltiltás lelki oldalát feldolgozni…

Jó volt visszatérni a versenyek világába, mindenki örömmel fogadott a kihagyás után. A második hely és az, hogy sikerült új csúcsot húznom, hatalmas sikerélmény volt.”

Felhúzásban nagyszerű lett Viski Ferenc eredménye, azonban a szakág jóval összetettebb erőpróbát jelent, nem mindegy, hogy egy erőemelő miként tudja a legtöbbet kihozni a versenyen.

Nekem például a guggolás nem az erősségem, az edzőm, Bóni Balázs segítségével sikerült kétszáztíz kilogrammig felmenni, a kétszáztizenöt sajnos most nem sikerült. Fekve nyomásban százhatvan kilogrammot teljesítettem, megpróbáltam az országos csúcs felett, százhetvenegy kilóval, de azt nem tudtam, viszont így is az élen végeztem ebben, míg guggolásban csak a negyedik helyet értem el.”

Örök kérdés: hogyan választja valaki szabadidős sportként a minden szempontból nagy energiabefektetést igénylő erőemelést, s miként alakul ki a versenyszenvedély?

Tíz éve kezdtem el edzeni, akkor még versenyzői ambíciók nélkül, aztán Baranyai József segítségével kezdtem komolyabban foglalkozni először a fekve nyomással, azért is az megy a legjobban . Öt évvel ezelőtt Bóni Balázs lett az edzőm, és a még lelkiismeretesebb felkészülésekkel a hátam mögött, illetve a szakember javaslatára indultam el egy erőemelő-versenyen, a PowerBuilder-kupán, ahol ötödik lettem négyszáznyolcvanöt kilós összetett eredménnyel. A siker és a még jobb eredmény elérésének lehetősége adja meg a varázsát annak, hogy az ember még többet készüljön és versenyezzen. Mint minden hobbisportág esetében, úgy az erőemelésnél is a fokozatosság elve a legbölcsebb tett: magam is kisebb megméretéseken feszegettem a határaimat, majd az edzőm javasolta, hogy induljak el az országos bajnokságon.”

Az izommunka világában is egyre többen próbálnak sikert elérni, a szombathelyi bajnokságon a magyar versenyzőknek a minden szempontból erős nigériai riválist nem sikerült túlszárnyalniuk, s ebben a sportágban rengeteg edzést, gyakorlást kíván, ha valaki lépést akar tartani a legjobbakkal – nézzük, Viski Ferenc hogyan látja a jövőjét.

Természetesen szeretnék továbbra is fejlődni és javítani a totáleredményeken, ahogy eddig is sikerült minden évben egyre több súlyt megmozgatni.

Nemzetközi szinten egyelőre nem tervezek versenyezni, esetleg ha támogatást kapnék hozzá, talán kipróbálnám magam külföldön is.

Idén elég bizonytalanok a további versenyek, de szeretném valamikor megdönteni fekve nyomásban az országos csúcsot, illetve a másik ágazatban, a ruhás erőemelésben megpróbálnék a jelenlegi elemeléscsúcs felett húzni, ami kétszázhetvenhét kilogramm. Ezt akár az úgynevezett raw emelésben, azaz emelőruha segítsége nélkül is megpróbálnám, mivel úgyis érvényes lenne abban a kategóriában is. A hazai összetett csúcstól is körülbelül tizenöt kilóra van a totálom, így ha nem is jövőre, de valamikor ezt is szeretném megdönteni. A bajnokság előtt a Sebi Gym SE vezetője, Sebestyén Tamás felkért, hogy versenyezzek az ő csapatában, amit örömmel elfogadtam, és emiatt is bizakodó vagyok a jövőt illetően.”

Rövid sztori 646 kilóról

Az erőemelésben három versenygyakorlat van, felhúzás, guggolás és fekve nyomás. Ezek eredményeinek összege az úgynevezett totál. Itt is súlycsoportok vannak, a gyakorlatok végrehajtása pedig szigorú szabályok között lehetséges. Az IPF az egyik legnagyobb szervezet a világon, így a legtöbb magyarországi versenyt is az IPF rendszerében rendezik meg. Viski Ferencnek a következő eredményei vannak – guggolás: 210 kg; fekve nyomás: 160 kg; elemelés 276 kg; összetett: 646 kg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.