A gyerekkori szabadság sportága – magával ragadja az embert a parkour

„A szülőknek is tetszik, mert elfáradnak a gyerekek, a srácok pedig élvezik, hogy nem kínzás közepette purcannak ki.”

„Ez a sport nemcsak a mindennapjaim szerves része, hanem a hivatásom is egyben – kezdte Máté Áron, az Országos Parkour Sportegyesület elnöke. – Már több mint fél évtizede tartok edzéseket, közben elvégeztem Hollandiában a nemzetközi parkouredzőképzést.”

No de hogyan lesz valaki ennek az extrém sportnak a szerelmese?

„Pécsen az általános iskolában kezdtem, még csak hobbiszinten. Akkor még kosárlabdáztam, de ismertem a helyi parkourosokat, figyeltem, mit művelnek. Online videókat néztem, és elkezdtem magamtól gyakorolni. A gimnáziumban erősödött ez a vonal, ám elsősorban még mindig kosaraztam. A Testnevelési Főiskolán aztán már minden ebédszünetemet és szabadidőmet egy tornateremben töltöttem, és gyakoroltam. Otthagytam a kosárlabdát, és csak a parkourral foglalkoztam.

Tetszett a mozgás szabadsága, nem voltak szabályok, arra mehettem, ugrálhattam, amerre akartam. Egy kicsit a gyerekkori szabadságot véltem felfedezni a sportágban.”

Máté Áron a háztetőn. Fotó: Julian Linden

Három éve megnyitották Magyarország első parkourtermét, a Hall Of Parkourt, ahol profi körülmények között oktatják a fiatal, feltörekvő nemzedéknek a sportág alapjait.

„A Hall Of Parkourt éppen a koronavírus-járvány kirobbanása előtt nyitottuk meg, így nem sokáig élvezhettük a terem adta lehetőségeket. Előtte a környékbeli iskolákban elkezdtük promotálni a termet és a sportot, aminek nagy sikere lett, sokan érdeklődtek. Aztán mentünk vissza a második bemutatókörre, de szóltak, hogy zár a suli. Éppen amikor elkezdtünk volna gőzerővel dolgozni. Meglehetősen nehéz helyzetbe kerültünk. Ott volt az új termünk, fizetni kellett a bérleti díját, és nekünk is meg kellett élni valahogyan. Nem volt könnyű időszak, ám túléltük mi is és a terem is.”

Jó úton jár a sportág népszerűsítése, egyre több gyerek látogatja az edzéseket, sőt akad olyan szülő is, aki a gyermekével együtt jár a tréningekre.

Hall of Parkour. Fotó: Máté Áron

„Nagyon sok gyerek jár hozzánk, mert a parkour sokkal szabadabb, játékosabb, mint más sportágak. Remek közösség alakult ki, elképesztő az a pozitív energia, amely árad a kis társaságunkból.

Egyéni sport, a hiperaktív srácoknak kifejezetten ajánlom.

A szülőknek is tetszik, mert elfáradnak a gyerekek, a srácok pedig élvezik, hogy nem kínzás közepette purcannak ki, érdekli őket, amit csinálnak. Volt, hogy Budapesten, az amerikai suliban voltunk promotálni, és hatalmas sikerünk volt. A bemutatónk előtt a tesitanárok már elkezdték az alapokat oktatni, majd elhívtak minket, és tartottunk egy igényes bemutatót. A zárás alatt rengeteg üzenetet és telefonhívást kaptunk, hogy mikor nyitunk, jönnének a gyerekek, elkezdenék tanulni a parkourt. Persze nem kizárólag kiskorúak érkeznek hozzánk, felnőttek is jönnek. Van, aki előtte biciklizett, vagy mást sportolt, ám megtetszik neki a parkour, és itt ragad. Nemegyszer előfordult olyan is, hogy az apuka a kisfiával együtt érkezett, és a kisfiú ügyesebben vett egyes akadályokat, mint a sportos apa.”

A Hall Of Parkour az idén is hirdetett nyári tábort, amelyre korlátozott számban még lehet jelentkezni.

Címlapfotó: Kiss Bálint

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bogár Jánost 366 km-nél igazságtalanul kizárták, befutni sem engedték
Szabó Nóra szédületes magyar csúcsa maratonon, tovább faragta a saját rekordját
Kihasználta, hogy a többiek eltévedtek, és győzött a 23 kilométeres versenyen
A gumicsizma otthon maradt, először lépett fel kisbabájával a dobogóra
Egyedülálló sícirkusz a Berni-Alpokban

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat
A magyar hegymászás legsűrűbb éve: a tragédiától a sikerig minden benne volt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.