Tíz év után újra együtt lépett pályára a kétezres évek elejének két meghatározó kézilabdázója. A két anyuka, Lovász Zsuzsanna és Pigniczki Krisztina ezúttal rendhagyó terepet választott a küzdelemre: a Hajsza-sorozat cseszneki várbeli állomásán, a PannonHajszán futva, kúszva, mászva teljesítették a 7+ kilométer hosszúságú és 15+ akadállyal tűzdelt terepfutóversenyt.
Felkészülni, vigyázz, rajt! Pigniczki Krisztina nekivágott az akadályokkal teli futótávnak
„»Piga« volt az ötletgazda, kíváncsiak voltunk, hát belevágtunk, de utólag bevallhatom, nemigen tudtuk, mire vállalkozunk – mondta kihívásukról Lovász Zsuzsanna, ráadásul a világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes sportoló bevallotta: öt éve futott legutóbb, ami alaposan megnehezítette a dolgát. – Rettentően megviselt a futás az emelkedőn. A várban a terep annyira meredek volt, hogy futás helyett csak sétálni tudtam.”
A Hajsza mezőnyének menet közben végül huszonkét, változatos akadályt kellett leküzdenie, amelyek között egyaránt akadtak hagyományőrző jellegű, valamint az erőnlétet, a koordinációs készséget és a szellemi frissességet próbára tevő feladatok.
„Az erőnlétet és az ügyességet igénylő akadályokat sokkal könnyebben leküzdöttem: a gólyalábon járással, a zsákcipeléssel és a farönkhúzással nem volt gondom, ahogyan a szalmával teli talicskát is probléma nélkül feltoltam az emelkedőn. Az erőfeladatokra egyébként külön rákészültem a Toto Sport – egykori dzsúdósokból lett – crossfittrénereinek segítségével, de így is izomlázam lett – ismerte el a korábbi kiváló jobbszélső, akinek a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miután a cseszneki vár falán hágcsón felmásztak, kukoricát kellett morzsolniuk. – A célban azt gondoltam, soha többé nem neveznék hasonló versenyre, de nem sokkal később már úgy éreztem, ha eljárnék futni, újra kimerészkednék a terepre.”
Egy bot és más semmi…. Lovász Zsuzsanna (hátul rózsaszín pólóban) és Pigniczki Krisztina az agyagos vizesárok leküzdése közben
A viadal távját élmény- vagy versenyfutam keretében lehetett teljesíteni, előbbin nem volt időlimit, utóbbin két és fél óra alatt kellett célba érni.
„Zsuzsi javasolta, ha már belevágunk, csináljuk versenyszerűen, gyorsan átkapcsoltunk sportoló üzemmódba. Az évtizedes profi sport nyomot hagyott a mentalitásunkon: előjött a régi versenyszellem, és – még ha fájt is – el sem tudtuk képzelni, hogy ne érjünk be a szintidőn belül – folytatta az élménybeszámolót Pigniczki Krisztina, akinek a „mászós” és a célba találós feladatokkal gyűlt meg a baja, mások mellett a csúzlizás és az íjászat helyett is a 30 burpee-ből (négyütemű fekvőtámasz karhajlítással) álló büntetőfeladatot választotta. – Arra viszont büszke voltam, hogy a kötélmászás nem okozott gondot, pedig húsz éve nem csináltam.”
A karrierje során Eb-arany, olimpiai- és világbajnoki ezüstérmet is szerző irányító-balszélsőnek a futás ugyan jobban ment, mint barátnőjének (akivel minden feladatnál bevárták egymást, és végül kéz a kézben haladtak át célvonalon), de a befutót – bevallottan – már ő is nagyon várta.
Szenvedésből boldogság: Lovász Zsuzsanna (balra) és Pigniczki Krisztina teljesítette a PannonHajszát
„Néhányszor kirándultam már a várban, ismertem a terepet, így többször is biztosra vettem, ott vége a versenynek, de akkor még jött egy kanyar vagy egy újabb feladat, amit lelkileg nem viseltem könnyen. Összességében óriási élmény volt kipróbálni magunkat, és annak is örültem, hogy nemcsak mi éreztük keménynek, a rutinos résztvevők is úgy vélekedtek, jól felépített, nehéz pályát teljesítettünk. Az én kihívásjavaslatomat kipipáltuk, most Zsuzsi jön…”
