Eltörte a combcsontját a gördeszkázás legendája, de készül a visszatérésre

A baleset körülményeit nem részletezte az 53 éves Tony Hawk, de jelezte, készen áll a kihívásra, hogy felépüljön, és még versenyezzen.

Ha a kora eddig nem késztette visszavonulásra, lehet, most egy hatalmas baleset miatt kénytelen lesz végleg letenni a gördeszkát Tony Hawk, a sportág 53 esztendős legendája.

Miként a Yahoo beszámolt róla a sportoló Instagram-posztja nyomán, egy balesetben eltört a combcsontja. A bejelentés mellé a sportoló megdöbbentő képet is mellékelt, amelyen tényleg tökéletesen látszik, hogy eltört a csont.

„Húsz évvel ezelőtt eltörtem a könyökömet, ám sikerült felépülnöm, most viszont sokkal nehezebb helyzetben vagyok a sérülés súlyossága és a korom miatt. Ennek ellenére készen állok a kihívásra” – írta közösségi oldalán.

Megemlítette, erős iróniának érzi, hogy éppen a róla szóló dokumentumfilm, az Until The Wheels Fall Off (Amíg le nem esnek a kerekek) trailerének bemutatója idején történt a sérülés, a filmben arról is szó lesz, miért gördeszkázik még az ő korában. A válasz egyfajta sorvezető lehet a felépüléshez is, mert ahogy mondja, a sportágon keresztül alakította ki identitását, és addig nem hagyja abba, amíg fizikailag képes a gördeszkázásra.

„Valószínűleg ez a felépülés lesz a hitvallás legnagyobb próbája – tette hozzá. – Visszatérek, még ha valószínűleg nem is teljes kapacitással.”

Fotó: Alexander Scheuber/AFP

Egyébként Hawk a sérülést bejelentő és az azóta közzétett posztokban sem tért ki rá, miként szenvedett súlyos balesetet. A sportág egyik legnagyobb, s részben a Pro Skater-videójátékoknak köszönhetően mindenképpen a legismertebb alakja mindenesetre – az Instagramra feltöltött kép és videó tanúsága szerint – már lábra állt, mankóval tudott is járni.

Címlapfotó: Alan Morici/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.