Nemsokára elkészül a deszkás paradicsom

A tervek szerint a nyáron adják át az Angliában épülő ultramodern, háromemeletes deszkaparkot, amely a világ első ilyen jellegű létesítménye lesz.

Sajnos sok helyen még valósággal vadászni kell a gördeszkásoknak azokra a területekre, ahol kellőképpen hódolhatnak a szenvedélyüknek, és gyakorolhatják a látványosabbnál látványosabb trükköket. Nos, ehhez képest valóságos deszkás és BMX-es paradicsom lesz az Angliában épülő, hivatalosan háromemeletes, de valójában ötszintes deszkapark, a Folkestone 51. Ez lesz a világ első ilyen jellegű multifunkcionális létesítménye, amely a kezdőktől kezdve a profikig mindenkinek igyekszik kiszolgálni az igényeit.

Ennek megfelelően mindegyik szintnek más profilja lesz, és igyekeznek maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló teret.

A modern stílusú épület olyannak tűnik, mint egy deszkásoknak készülő pláza, amely sok egyéb sportolási lehetőséggel csábítja majd az érdeklődőket. Lesznek mászófalak, ökölvívóterem, öltözők és persze kávézó is a kikapcsolódni vágyóknak. Az alagsorban lesz az ökölvívóterem, a földszinten a kávézó, a maradék három szinten pedig a

deszkásoknak és a BMX-eseknek kialakított területek, plusz egy tizenegy méter magas mászófal, a terasz pedig a La Manche-csatornára néz.

Van még min dolgozni, de jól halad a Folkestone 51 építése – Fotó: Folkestone 51 facebook

Elég megnézni a Folkestone 51-ről készült képeket ahhoz, hogy megállapítsuk, valóban egyedi, kimondottan látványos épületről van szó. A tervek szerint a nyáron adják át a Folkestone-ban épülő, 12.5 millió euróba kerülő deszkaparkot. Az építkezés már 2015-ben elkezdődött, és az eredeti terv szerint már 2018-ra elkészült volna, ám csúsztak a munkálatok, végül a járványhelyzet miatt is halasztani kellett az átadást. Ha feloldják a korlátozásokat, vélhetően a világ minden tájáról eljönnek ide a sportág szerelmesei.

Nyitókép: Folkestone 51 Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Június közepén rendezik meg az idei Gerecse 50-et
Minden rekordot megdöntött a 40. Telekom Vivicittá
Nehéz volt esőben és szélben futni, de aranyat nyert Tapolcán
A maratoni futás bajnoka még mindig gyűjti a tapasztalatokat, hogyan is lehet jól csinálni ezt a műfajt
Nem tudta merre kell menni, megkergették a kutyák – mégis nyert

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.