Az Atlanti-óceán átevezésével lezárult a sportkalandokban, kihívásoknak gazdag élete egy szakasza?
Ennél nem lehetett volna jobbat és szebbet elképzelni, mindennel tökéletesen elégedett vagyok – mondta Rakonczay Gábor. – Az összes nehézséget és szépséget is beleértve, rengeteg pozitív üzenetet és nagy figyelmet kaptam. Ezzel lezártam életem ezen részét, nem lesz több ehhez hasonló nagy projektem.
Ismét elképesztő tett és táv került a neve mellé: átgondolta már, mi minden történt az útja során?
Ehhez hónapok kellenek, legjobb esetben legalább annyi, amilyen hosszú az út volt – így is számolok. Azonban mivel ez az út jelen esetben egy pályafutás fontos szakaszának lezárása, így speciális helyzetről beszélünk. Ezzel nincs is semmiféle probléma, de ilyen sok időt töltve a vízen most minden új a szárazföldön.
Kicsit úgy érzem magam, mint amikor a kisgyerek meglátja a karácsonyfát, amely csillog-villog, alatta pedig a sok ajándék boldogságot okoz. Furcsa, de kellemes ez a helyzet.
Rengetegen olvashatták a közösségi médiában vezetett útinaplójában a beszámolóit, így azt is, hogy törött ujjal evezett, ráadásul többször fel is borult hajója az Atlanti-óceánon. Nem félt, nem akarta egyszer sem feladni?
Még az első szakasz során, a Portugália és a Kanári-szigetek közötti szakaszon eltört az ujjam, amit a hajón rögzítettem, otthon megműtöttek – de ez az ujjam nem úgy funkcionál, mint a többi. Mindez minimális gondot és hátrányt jelentett. Hatszor borult fel a hajóm, az ilyen helyzetet természetesen nem akarja az ember átélni, hiszen mindig hatalmas veszélyt jelent. A hat borulásból kétszer kint tartózkodtam a fedélzeten, ezek különösen veszélyes helyzetek voltak, de mindent megoldottam. Szóval akadtak rizikós pillanatok, de ez benne volt a pakliban. Ha az összes expedíciómat figyelembe veszem, akkor ez és a tizenkét évvel ezelőtti kenus utam abszolút ott van a topon, mögöttük jó nagy szünet következik. Annyira más az, amikor ilyen pici hajóval ilyen sokáig kint van az ember egyedül az óceánon…
Visszatérve a borulásokra: nyilván megugrik az ember pulzusa, de nem pánikoltam. Nehéz szituáció volt, de ilyenkor reagálni kell, meg kell oldani a helyzetet, majd amikor elhárult a veszély, akkor gondolja át a történteket az ember.
Mi okozta a borulást?
A hajó paramétereivel voltak összefüggésben. A hajóm nagyon keskeny, a hullámok komoly kihívást jelentettek. Előfordult olyan, hogy egy hatalmas hullám megemelte a hajót és egyszerűen oldalra dobta, átfordult az egész szerkezet. Ezzel nem lehet mit tenni, nem követtem el hibát, a hajó mérete volt az ok, de ezzel tisztában voltam az induláskor is.
Ezek után lehet, banális a kérdés, de… Milyen volt az útja?
Rendkívül hosszú… Előzetesen hatvanöt napot terveztem, hetvenöt nap alatt értem át, a végére az élelmiszer-tartalékok is eléggé megcsappantak. Az ilyen kihívás alatt sok előre nem látott tényező is közbejön, de összességében többnyire minden a terv szerint ment. Ha nagyon egyszerűen nézzük, akkor elindultam A-ból, majd én is és a hajó is épségben megérkezett B-be.
Az időjárás egy ilyen expedíció kapcsán az egyik legmeghatározóbb pont. Milyen volt?
Szeszélyes… A tervezettnél több időbe telt, amíg kiértem a Kanári-térségből, ráadásul megérkezett a rosszabb idő. Volt úgynevezett húsz-huszonnégy csomós napom, ami nagyon sok egy ilyen hajónak. Sőt, néhány napig huszonhét csomós szél is érkezett, ezt nem szívesen éli át az ember… Ennek a lezáró projektnek nem az volt a lényege, hogy két nappal lassabban vagy gyorsabban érek-e át, a fontos az volt, hogy épségben megérkezzem.
Hatvan napra volt az út kalibrálva, a plusz tizenöt nap túl sok. A hajó belsejében több mint negyven fok volt, ezt nem sok élelmiszer bírta.
Hogyan oldotta meg, hogy ne éhezze el az utolsó napokat?
Maradt azért étel, bár nem sok. Nem volt jó érzés, hogy folyamatosan csökkenteni kellett a mennyiséget, sokszor előfordult, hogy kibontottam valamit, ám már megromlott. A trópusi részen sok-sok napig volt negyven fok körül, ezt kevés élelmiszer bírja. Igaz, a fontosabb ételeket pluszban levákuumoztam, azok nagyrészt megmenekültek.
Milyen nehézségeket rejtett ez a magányos út az óceánon?
Ha egyedül vagy egy ilyen úton, akkor nem lehet nullától huszonnégy óráig felügyelni a dolgokat, amíg pihensz, a hajó sodródik, vagy amíg a víztisztítót használod, addig sem vagy kint a fedélzeten. Szaknyelven szólva, nincs senki a fedélzeten figyelőszolgálatban.
Vészhelyzetben csak önmagadért vállalod a felelősséget. Gyakorlatilag az út egyharmadát sodródva töltöttem, a kabinban mozog minden, eléggé sérülésveszélyes helyzet ez.
Páros evezésnél sok mindent kivédhetnek a társak, ám ha egyedül vagy, nincs kivel beszélni, bármilyen kritikus szituáció van, magadnak kell megoldani. Az egyéni projektnek ez a szépsége és egyben a nehézsége is.
Mi volt a legnagyobb kihívás?
Az ismeretlen tényezők kezelése. Régebben ezekkel nem foglalkoztam, s ahogy akkor, úgy most sem lehet ezekkel a mentális és lelki helyzetekkel mit kezdeni. Tudtam, hogy lesznek nehézségek, és nem akartam úgy hozzáállni, hogy majd lesz valahogy. Ezt nehéz volt kezelni. Egyáltalán nem akarom magam sajnáltatni, én vállaltam ezt, de brutálisan nehéz. Manapság az ember szinte sosincs egyedül, az óceánon pedig csakis önmagamra számíthattam. Ez nem olyan, mintha valaki bezárkózik egy szobába, és kijön a közösségbe, amikor akar, hiszen itt előfordul, hogy ezer kilométeren belül nincs emberi lény körülötted. Ennek lelkileg, mentálisan és érzelmileg nagyon nagy súlya van. Ugyanakkor ettől érdekes az expedíció, ettől válik széppé a kihívás. A hajónaplómban igyekeztem kiírni magamból, hogy ott a vízen milyen hangulatok uralkodnak el az emberen, miben más, mint a civilizációban. Az egyik oldalról ez elképesztően nehéz, a másikról pedig fantasztikus, kivételes lehetőség. Hogy most milyen?
Rengeteg az új információ, az új inger, az új ember, egyelőre kapkodom a fejem. Idő kell még, hogy ismét képbe kerüljek. Éppen ezért nem is sietek haza.
Ha már a hazautat említi: mikor érkezik Magyarországra?
Március tizenkilencedikén érkezem Budapestre, addig igyekszem összeszedni magam és többé-kevésbé jó formába kerülni itt, Antiguán.
A partra lépésem utáni második napon háromszáz méter gyaloglást követően elképesztő izomlázam volt, máskor kis túlzással egy hatnapos ultrafutóverseny után nincs ilyen. Ez van, ha az ember hetvenöt napig nem végez ilyesfajta mozgást.
Ami a hajót illeti, az külön logisztikai megoldást igényel, egy szállítmányozó cég intézi, konténerben, teherhajóval érkezik Európába, majd onnan vasúttal Magyarországra. Ha minden a tervek szerint megy, akkor hat hét múlva ér haza.
Igaz a hír, hogy mostantól csak az ultrafutásra összpontosít?
A sport terén abszolút a futás kerül a középpontba. Hosszú versenyeket szeretnék teljesíteni, legalább tíz-tizenkét esztendeig tervezek a sportban, komoly céljaim vannak. De mindenekelőtt most az a legfontosabb, hogy teljes mértékben regenerálódjak az expedíció után.
