Óriási sikereket ért el az argentínai Loma Bolában megrendezett siklóernyő-világkupán az öttagú magyar csapat. A csaknem egyhetes futamon a franciák mögött, az olaszokat megelőzve második lett a Honti Adél (a nőknél egyéniben 1. helyezett), Takáts Pál (3.), Vértes Balázs (14.), Rácz Balázs (15.) és Budai Péter (32.) alkotta magyar küldöttség, az pedig már önmagában is óriási szenzáció, hogy Honti Adél révén megszületett a magyar siklóernyőzés első világkupa-győzelme.
Fontos kiemelni, hogy a mai technikai feltételek miatt annyira kiegyensúlyozottá vált a mezőny, hogy a 120 pilóta akár felének is esélye lehet az egyéni győzelemre. Arról nem is beszélve, hogy az időjárás is elég szeszélyes volt, megesett, hogy a kedvezőtlen feltételek miatt a szervezők kénytelenek voltak lefújni az aznapi versenyt. Bár Simonics Péter szövetségi kapitány személyesen nem lehetett ott az argentínai versenyen, az eredmények láttán ő is elégedetten csettintett – csak azt sajnálja kicsit, hogy itthon méltatlanul kevés emberhez jutnak el a sportágban elért bravúros eredményekről szóló hírek.
„Nagyon jó eredményt ért el a magyar csapat, igaz, az idei macedóniai világbajnokság és a tavalyi törökországi világkupa eredményei alapján lehetett sejteni, hogy jól fogunk szerepelni. Szép lassan, a sok munkának köszönhetően jutottunk el idáig – mondta Simonics Péter. – Ezért is örülnék, ha több ember hallana az eredményeinkről, mert büszkén állítjuk, vannak világ- és Európa-rekordereink, acro világbajnokaink és most már világkupagyőztesünk is. Ahhoz képest, hogy harminc évvel ezelőtt honnan indultunk, hogy a Hármashatár-hegyen gyakorlatilag rongyokkal versenyeztünk, nagyon messzire jutottunk. Óriási utat tettünk meg, a magyar siklóernyőzés az erős középmezőnyhöz tartozik, közvetlenül az elitet alkotó alpesi országok mögött. Nagyjából húsz országban űzik komolyabban a sportágat, és mi ott vagyunk az első tízben, ami a lehetőségeinkhez képest hatalmas teljesítmény.”
A sportág legjobbjainak számító franciáknál például óriási támogatást kap a sportág, fakultatív módon oktatják az iskolában, és a versenyzők meg is élnek belőle.
Ehhez képest a magyarok óriási áldozatokat hoznak, hogy ilyen eredményeket érjenek el.
„A sportág minden szempontból hatalmas áldozatot követel. Önmagában a felszerelés sem olcsó, egy kétéves modell már elavultnak számít, amivel esély sincs jó eredmény elérésére egy rangosabb versenyen. Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy valakinek – mondjuk – legyen öt repült órája Olaszországban, el kell oda utazni, megszállni és fedezni az ezzel járó költségeket. Ez hatalmas áldozat a versenyzőktől. Szinte mindannyian harmincas-negyvenes éveikben járó családos emberek, és egyelőre nem nagyon kopogtat az ajtón az utánpótlás.”
Simonics Péter emellett azt is hozzátette, hogy a legidősebb hobbiversenyzőjük nyolcvanéves, vagyis sohasem késő belevágni a siklóernyőzésbe.
(Nyitókép: PWC hivatalos Facebook oldala)
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
